MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023

2023. 03. 11 | 17:00

23. forduló

(26-24, 31-18, 22-18, 24-24)

Helyszín: Alba Regia Sportcsarnok

Játékvezetők: Praksch Péter Árpád , Söjtöry Tamás Ferenc , Major Ádám

Ellenőr: Téczely Tamás

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Alejandro Zubillaga : Ez a mérkőzés volt az, amelyet mindenképpen meg kellett nyernünk. Bár nem játszottunk különösebben jól, de megfelelő szinten kosárlabdáztunk és megérdemelt győzelmet arattunk. Három nagyon nehéz összecsapás előtt állunk, ez a találkozó az ezekre való felkészülést szolgálta.

Vendég edző nyilatkozata

Darko Radulovic : A bajnokság egyik legjobban védekező csapata ellen kellett játszanunk ráadásul ők támadásban is erősek. A játék minden elemében jobbak voltak nálunk, megérdemelték a győzelmet, nekünk a folytatásban kell jobban játszanunk.

Hazai játékos nyilatkozata

Vojvoda Dávid : Gratulálok a csapatnak, ismét fontos győzelmet arattunk, zsinórban negyedszer. A kötelező győzelmek általában nehezek, ez most is bebizonyosodott, az első negyedben nem igazán találtuk a ritmust, aztán átvettük az irányítást. Tudunk ennél jobban játszani. Megérdemelten nyertünk, mindenki megtette a magáét. Nagyon kemény sorozat jön, immár azokra az összecsapásokra fókuszálunk.

Vendég játékos nyilatkozata

Kiss Benedek : Az Alba megérdemelten győzött, gratulálok a hazaiaknak. Jól kezdtük a mérkőzést, támadásban megtaláltuk a megfelelő helyzeteket, védekezésben voltak kisebb hibáink, de az első negyedben ez nem volt számottevő. A második negyedben sok, gyorsindításos kosarat kaptunk, ellépett az ellenfél, a félidőben pedig az öltözőben maradtunk, könnyű kosarakat kaptunk. Megint a támadó lepattanókkal voltak gondjaink, ahogy a korábbi mérkőzésen is.

Statisztika

team logo Arconic-Alba Fehérvár
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
12 Ford Quincy G. Ford Quincy G. * 26 33 5 6 83.3 0 2 0 3 4 75 7 8 87.5 8 1 9 3 2 3 6 4 1 0 42 144.4 0 81.3 79.2
31 Philmore Isaiah Lemart Philmore Isaiah Lemart * 11 32 2 3 66.7 0 1 0 2 2 100 1 3 33.3 8 3 11 0 2 3 2 4 0 0 22 122.2 0 78.6 83.3
30 Somogyi Ádám Somogyi Ádám * 23 31 3 6 50 0 1 0 5 6 83.3 2 2 100 4 0 4 1 2 2 5 5 0 1 31 143.8 0 82.1 80.8
3 Pongó Marcell Pongó Marcell * 3 27 0 2 0 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 2 0 2 0 3 2 0 5 0 0 3 37.5 0 30 30
25 De Cosey Quenton Darell De Cosey Quenton Darell * 9 15 1 1 100 0 1 0 2 4 50 1 1 100 2 0 2 1 1 0 1 2 0 0 11 128.6 0 75 66.7
99 Vojvoda Dávid Vojvoda Dávid 18 26 7 10 70 0 0 0 0 4 0 4 6 66.7 0 0 0 1 1 2 5 1 0 0 15 105.9 0 56.3 50
7 Takács Milán Takács Milán 5 20 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 3 1 1 1 0 3 0 0 10 125 0 83.3 83.3
50 Diong Mbacke Mbacke Diong Mbacke Mbacke 8 11 4 5 80 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 4 0 1 2 1 0 0 0 11 133.3 0 80 80
5 Szabó Zsolt András Szabó Zsolt András 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
34 Takács Martin Takács Martin 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Balsay Ádám Balsay Ádám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
42 Góbi Marcell Góbi Marcell 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
103 200 23 34 67.6 0 5 0 14 26 53.8 15 20 75 27 9 36 7 13 16 20 24 1 1 145 133.8 107.7 69.8 67.7
team logo HÜBNER Nyiregyháza BS
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Perry Darius James Perry Darius James * 19 36 6 11 54.5 0 1 0 1 3 33.3 4 4 100 3 0 3 1 0 3 7 3 0 1 25 111.8 0 55.9 50
35 Pipiras Rytis Pipiras Rytis * 19 31 3 6 50 1 1 100 3 4 75 2 2 100 5 0 5 0 2 2 4 2 0 0 24 135.7 0 79.2 77.3
22 Copes Erik Jerome Copes Erik Jerome * 17 29 6 11 54.5 2 3 66.7 0 0 0 1 2 50 3 3 6 1 2 4 1 0 0 0 16 100 0 56.7 57.1
11 Bazsó Brúnó Tamás Bazsó Brúnó Tamás * 2 27 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 2 0 2 1 2 0 0 6 66.7 0 33.3 0
12 Kiss Benedek Kiss Benedek * 7 26 2 2 100 0 0 0 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 3 0 0 5 77.8 0 50 50
1 Dickerson Demarco Christon Dickerson Demarco Christon 18 29 5 8 62.5 1 2 50 2 6 33.3 0 0 0 3 2 5 1 3 4 2 8 0 0 23 94.7 0 56.3 56.3
21 Kone Sidiki Kone Sidiki 2 9 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 1 0 1 0 3 66.7 0 100 100
4 Szobi Dániel Szobi Dániel 0 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0
33 Bonifert Bendegúz Bonifert Bendegúz 0 5 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
16 Tóth Gergő Tóth Gergő 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
20 Fazekas Csaba Balázs Fazekas Csaba Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Vaskó György Vaskó György 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
84 200 23 39 59 4 8 50 7 20 35 9 10 90 17 5 22 6 11 20 16 18 1 1 102 107.7 133.8 58.8 56.0

Dobástérkép

Arconic-Alba Fehérvár
HÜBNER Nyiregyháza BS
Arconic-Alba Fehérvár
HÜBNER Nyiregyháza BS

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 25 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 20 11
Vezetés váltás 13
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 30:59 05:13
CSAPAT %
2p köz.
Arconic-Alba Fehérvár
HÜBNER Nyiregyháza BS
68%
59%
2p ktáv.
Arconic-Alba Fehérvár
HÜBNER Nyiregyháza BS
0%
50%
3p táv.
Arconic-Alba Fehérvár
HÜBNER Nyiregyháza BS
54%
35%
1p bünt.
Arconic-Alba Fehérvár
HÜBNER Nyiregyháza BS
75%
90%
Arconic-Alba Fehérvár HÜBNER Nyiregyháza BS
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 13 11
Lepattanó 36 22
Gólpassz 24 18
Fault 16 20
VAL 145 102