Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2023. március 4. | 18:00
22. forduló
Kaposvár Aréna
94 -79
(26-23, 26-18, 23-18, 19-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Ádám József, Földesi Ádám (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Ivan Rudez : Komolyan ki kell elemeznem a mérkőzést, mert egy az egy ellen nem jól védekeztünk, ebben javulnunk kell. A tabella nem mutatja meg, milyen jól játszik egy-egyben a Honvéd, talán az egyik legjobbak a ligában. Örülök a győzelemnek, mert nagyon fontos volt.

Vendég edző nyilatkozata
Baksa Szabolcs : Gratulálok a Kaposvárnak, azt csinálták, amit kell, agresszívak voltak, folyamatosan támadták a gyűrűt, fizikálisan felőröltek minket. Nem volt válaszunk az alsóposztos játékukra, amikor pedig volt, akkor jól szedték a támadólepattanókat. Kialakult egy 10-12 pontos különbség, volt egy-két jó periódusunk, s volt két-három tiszta dobásunk, melyek után nyílttá tehettük volna a végjátékot, de ezek sajnos kimaradtak. Nagyon rosszul dobtunk kintről, 26 százalékkal, s a végére a lepattanócsatát is elveszítettük. A védekezés a legnagyobb problémánk, valahogy nem áll össze, nyilván az is gondot jelentett, hogy kiesett egy alsóposztos játékosunk. Más szerkezetben, más szituációban kellett dolgoznunk, s erre mindössze három napunk volt. Látjuk, hol vannak a hibák, dolgozunk rajtuk. A Kaposvárnak sok sikert kívánunk, mi pedig készülünk a jövőheti meccsünkre.

Hazai játékos nyilatkozata
Tomislav Gabric : Gratulálok a csapatomnak, végig jól küzdöttünk. Van még négy mérkőzésünk, s be akarunk jutni a rájátszásba. Jobban kell védekeznünk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat.

Vendég játékos nyilatkozata
Crawley Isaiah Deion : Nagyon sok hibával játszottunk, egy jó csapat ellen, persze a játék része a hiba is. Nem védekeztünk jól, nem voltunk jó formában.


Dobástérkép
Kometa Kaposvári KK
Budapesti Honvéd SE
Kometa Kaposvári KK
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 16 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 9
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:43 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kometa Kaposvári KK
Budapesti Honvéd SE
50%
61%
2p ktáv.
Kometa Kaposvári KK
Budapesti Honvéd SE
44%
22%
3p táv.
Kometa Kaposvári KK
Budapesti Honvéd SE
50%
26%
1p bünt.
Kometa Kaposvári KK
Budapesti Honvéd SE
67%
76%
Kometa Kaposvári KK Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 10 10
Lepattanó 41 31
Gólpassz 12 12
Fault 24 29
VAL 130 105
Statisztika
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Parsons

DeSean Tyler
X 21 4 7 57 0 0 0 2 2 100 6 9 67 7 9 78 8 5 13 0 2 3 7 1 0 1 35 35 5

Gabric

Tomislav
X 20 3 8 38 1 2 50 3 8 38 7 18 39 3 3 100 3 1 4 2 2 3 2 3 0 2 18 30 6

Hughes II

Michael Anthony
X 18 7 11 64 0 0 0 0 0 0 7 11 64 4 8 50 5 0 5 1 3 5 7 4 3 1 27 25 -4

Halmai

Dániel
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 1 0 4 1 0 0 0 5 11 4

Petersen

Sebastian Aris
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 1 0 10 10

Brown

Isiah Gerald
20 1 4 25 3 5 60 1 3 33 5 12 42 9 12 75 5 0 5 0 1 3 7 2 1 1 24 31 16

Krnjajski

Boris
7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 8 18 8

Bogdán

Benedek
3 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 3 2 5 1 1 1 2 0 0 0 5 17 18

Hendlein

Roland
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 3 3 0 0 0 0 0 0 0 3 12 7

Puska

Bence
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 4 6 1

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 1 5 18

Antalics

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 19 38 50 4 9 44 8 16 50 31 63 49 24 36 67 29 12 41 5 10 24 28 12 4 6 130 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sherman

Tajzmel Lavar
X 16 3 5 60 1 2 50 1 4 25 5 11 45 5 6 83 3 1 4 2 4 1 6 1 0 1 18 33 -7

Mijovic

Stefan
X 22 3 5 60 0 3 0 4 9 44 7 17 41 4 4 100 6 2 8 2 0 1 5 4 1 0 32 29 -9

Dr. Demeter

Attila
X 11 4 5 80 1 2 50 0 5 0 5 12 42 1 2 50 5 0 5 1 2 4 1 0 1 0 9 26 12

Tanoh Dez

András
X 4 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 2 4 50 2 1 3 0 0 3 3 1 2 0 9 24 -6

Peringer

Balázs
X 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 2 2 100 3 2 5 0 2 5 1 1 1 2 4 23 2

Crawley

Isaiah Deion
23 8 10 80 0 0 0 2 5 40 10 15 67 1 1 100 3 1 4 1 1 4 5 1 1 0 29 26 -15

Simon

Kristóf Gábor
1 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 1 2 50 1 0 1 1 1 5 2 4 0 1 4 22 -8

Hajdu

Péter Márton
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 1 0 0 0 0 13 -17

Kopácsi

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 3 -13

Tarján

Izsák Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -15

Reizinger

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -14

Vámos

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -14
Összesen 5 79 19 31 61 2 9 22 7 27 26 28 67 42 16 21 76 23 8 31 7 10 29 24 12 6 4 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek