Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2023. február 11. | 18:00
20. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
76 -83
(28-18, 18-23, 18-17, 12-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Györfy Rúben, Balog György Attila (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a Szolnoknak és nagyon szépen köszönjük a szurkolóknak ezt a hangulatot, nagyon sajnálom, hogy ezt nem tudtuk győzelemmel meghálálni. Persze lehetne azt mondani, hogy teljes volt a csapat, de mi tudjuk, hogy mik a problémáink, rengetegszer elmondtuk, hogy milyen szituációban vagyunk. Nagyon szépen köszönöm Kovács Ákosnak, aki ezt a 9 percet kibírta két hónap kihagyás után és egyetlen edzéssel a héten, ugyanúgy jár a köszönet Taiwonak is, aki 12 percet tudott a pályán lenni, illetve ide sorolhatjuk a Buckinghamet is. Ezek a percek segítették azokat a játékosokat, akik egészségesek és vitték a hátán a csapatot. Jelen pillanatban senkiben nem volt ennél több, a Szolnok tulajdonképpen felőrölte ezeket a játékosainkat. Ebben a három hetes szünetben újra összekrajuk a csapatot, nagyon remélem, hogy a szünet után olyan gárdával tudunk kiállni, ahol minden játékos teljes intenzitással tud edzeni és mérkőzést vállalni. A legnagyobb különbség az, hogy 19 pontot kaptuk indításból, ez körülbelül 3-4 meccsen szokott előfordulni az ellenféltől, ez egy ilyen mérkőzésen nagyon nagy szám. Nagyon sajnálom a szurkolóinkat, mégegyszer sajnálom, hogy ez a mérkőzés így alakult, remélem márciusban a hazai mérkőzéseken is ilyen szép számban kilátogatnak a sportszimpatizánsok.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a csapatomnak és természetesen a Paksnak is, egy kiélezett mérkőzést játszottunk, de tudtuk, hogy kemény találkozó lesz, amikor ide jöttünk. Ez a győzelem remélem levesz egy kis terhet a játékosaink válláról, hiszen az edzéseken látszik, hogy tudunk mi ennél jobban is játszani. Fókuszálnunk kell a következő feladatra és mennünk kell előre, mégegyszer gratulálok a csapatomnak.

Hazai játékos nyilatkozata
Eilingsfeld János : Gratulálok a Szolnoknak, nagyon erős csapatuk van. Tudtuk, hogy kemény meccs lesz, hiszen az Olaj a második helyen áll, azonban úgy gondolom jól felkészültünk belőlük. Remekül kezdtük a találkozót, vezettünk több, mint 10 ponttal, ezt azonban nem sikerült megtartanunk. Olyan buta eladott labdáink voltak, amik még utánpótlásban is óriási hibának számítanak. Ha jobban tudtunk volna koncentrálni akkor megnyerhettünk volna ezt a mérkőzést. A negyedik negyedben teljesen leblokkoltunk, a vendégek extra triplákat dobtak, amire nem jöttek a válaszok a mi oldalunkon. Az egész csapat küzdött, úgy gondolom, hogy csak a vereség miatt lehetünk szomorúak, mindenki megtett mindent, ezért nyugodtan tükörbe nézhetünk. Megyünk tovább előre, a válogatott szünet után készülni fogunk a Kecskemétre, azt a találkozót mindenképpenmeg szeretnénk nyerni.

Vendég játékos nyilatkozata
Pongó Máté : Nagyon kemény mérkőzésre számítottunk, Pakson nagyon nehéz győzni, hiszen rendkívül jó csapatról van szó. Több sérülttel is rendelkeztek, akik pedig felgyógyultak nem tudtak annyit játékpercet vállalni, mint normál esetben. Egész mérkőzésen keményen kellett küzdenünk, rohantunk az eredmény után az első félidőben, ez miatt idegesek is voltunk és sokszor reklamáltunk, ami szerintem a Paksnak kedvezett. A végén volt egy nagy rohanásunk, ahol dobtunk pár extra kosarat és meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 10
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 31:14 06:36
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
51%
75%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
14%
25%
3p táv.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
58%
39%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
71%
100%
Atomerőmű SE Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 15 9
Lepattanó 30 24
Gólpassz 16 20
Fault 17 22
VAL 100 116
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eilingsfeld

János
X 14 2 5 40 1 1 100 2 3 67 5 9 56 2 2 100 7 3 10 0 2 2 2 1 1 0 22 38 -8

Edwin

Deon Javern
X 24 6 14 43 0 2 0 1 3 33 7 19 37 9 13 69 2 1 3 1 5 2 11 8 0 0 26 37 -5

Buckingham

De'Monte Terrell
X 11 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 2 3 67 5 1 6 1 4 3 4 2 0 0 16 35 -13

Atkinson

Paul Jr
X 11 5 7 71 0 2 0 0 0 0 5 9 56 1 2 50 4 2 6 1 1 0 2 2 0 0 16 28 6

Pajor

Dávid
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 5 0 1 0 0 1 10 6

Grubor

Milos
12 1 1 100 0 1 0 3 4 75 4 6 67 1 2 50 3 0 3 1 0 2 1 2 0 0 16 29 -2

Taiwo

Samuel
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 0 0 4 12 -13

Kovács

Ákos
2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 1 9 -6

Frank

Áron
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 -2 2 0

Karosi

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kékesi

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csizmadia

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 18 35 51 1 7 14 7 12 58 26 54 48 17 24 71 21 9 30 6 15 17 21 16 1 1 100 200
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Williamson

Andre Marcell
X 14 7 9 78 0 0 0 0 2 0 7 11 64 0 0 0 6 0 6 1 1 0 0 2 0 0 18 30 4

Subotic

Bojan
X 15 3 4 75 0 1 0 3 6 50 6 11 55 0 0 0 3 1 4 2 1 3 0 0 0 0 15 28 4

Durham

Jabril Armin
X 9 3 3 100 0 1 0 1 5 20 4 9 44 0 0 0 2 1 3 2 2 2 2 6 0 0 15 28 6

Rudner

Gábor
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 4 2 0 0 5 13 -2

Lukács

Norbert
X 6 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 2 100 1 0 1 0 0 1 2 1 0 0 9 12 1

Gavin

James Michael
14 0 1 0 0 0 0 4 7 57 4 8 50 2 2 100 1 0 1 2 3 3 4 2 0 0 16 25 10

Pongó

Máté
18 2 4 50 0 1 0 4 6 67 6 11 55 2 2 100 2 1 3 1 1 2 2 5 0 1 23 24 17

Barnes

Auston Willis
7 1 1 100 1 1 100 1 3 33 3 5 60 0 0 0 2 2 4 2 0 3 2 0 1 0 14 23 -1

Révész

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 2 0 0 2 9 2

Mokánszki

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 -1 8 -6

Vincze

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Abraham

Arabo
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 18 24 75 1 4 25 13 33 39 32 61 52 6 6 100 19 5 24 10 9 22 16 20 1 1 116 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek