Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2023. február 4. | 18:00
19. forduló
Zrínyi Ilona Gimnázium Tiszavasvári úti Tornacsarnoka
81 -95
(15-25, 19-27, 20-20, 27-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, dr. Mészáros Balázs, Ádám József (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Darko Radulovikj : Nehéz szavakat találnom, ez a kosárlabda megcsúfolása volt. Hússzal több lepattanót szerzett az ellenfelünk, ami mindent megmagyaráz, mutatja, hogy nagyobb energiával és akarattal játszottak a vendégek. Minden szétesett, amin dolgoztunk a héten, pont azzal vertek meg minket, amire a legjobban készültünk, vagyis az egy-egy elleni védekezésben és lepattanózásban is kudarcot vallottunk. A statisztika mindent megmutat.

Vendég edző nyilatkozata
Simon Petrov : Igyekeztünk kemény védekezéssel lelassítani az ellenfél legjobb pontszerzőjét, míg támadásban okos játékra törekedtünk, hogy ne adjuk el a labdát, vagyis megakadályozzuk a könnyű kosarakat. Az első félidő második felétől megvalósítottuk ezt. Csapamunkával nyertük meg a mérkőzést, amiben nagy segítségünkre voltak a szurkolóink, köszönöm a támogatásukat!

Hazai játékos nyilatkozata
Szobi Dániel : Gratulálok az Oroszlánynak, megérdemelten nyert, hiszen nagyobb energiával játszott, mint mi, ami megmutatkozott a lepattanókban és a második esélyből szerzett pontokban. Sokszor úgy éreztem, hogy sikerült kivédekezni az ellenfél támadását, de aztán a lepattanót nem sikerült megszereznünk. Ekkora lepattanó különbséggel nem lehet meccset nyerni.

Vendég játékos nyilatkozata
Denis Krestinin : Mindenek előtt a szurkolóinknak szeretnék köszönetet mondani, akik mint mindig, erre a hosszú útra is elkísértek minket és sokat segítettek. Követtük az eltervezett taktikát, járattuk a labdát, húsz gólpasszt osztottunk ki és küzdöttünk végig, megnyertük a lepattanócsatát. Ezekre építve nyertük meg a mérkőzést.


Dobástérkép
HÜBNER Nyiregyháza BS
MVM-OSE Lions
HÜBNER Nyiregyháza BS
MVM-OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 25
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:46 38:25
CSAPAT %
2p köz.
HÜBNER Nyiregyháza BS
MVM-OSE Lions
48%
59%
2p ktáv.
HÜBNER Nyiregyháza BS
MVM-OSE Lions
33%
38%
3p táv.
HÜBNER Nyiregyháza BS
MVM-OSE Lions
42%
44%
1p bünt.
HÜBNER Nyiregyháza BS
MVM-OSE Lions
79%
60%
HÜBNER Nyiregyháza BS MVM-OSE Lions
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 11 16
Lepattanó 22 43
Gólpassz 10 20
Fault 21 24
VAL 96 133
Statisztika
HÜBNER Nyiregyháza BS
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pipiras

Rytis
X 13 3 5 60 0 1 0 2 5 40 5 11 45 1 2 50 6 2 8 1 3 1 2 1 0 1 15 33 -22

Perry

Darius James
X 25 3 6 50 0 0 0 2 6 33 5 12 42 13 14 93 3 0 3 2 1 3 10 2 1 1 34 32 -20

Kass

Balázs
X 13 3 6 50 0 0 0 2 3 67 5 9 56 1 1 100 0 0 0 1 1 2 2 2 0 2 13 27 -14

Bazsó

Brúnó Tamás
X 5 0 2 0 0 0 0 1 4 25 1 6 17 2 2 100 2 0 2 0 1 2 3 1 0 1 5 22 -1

Williams

Jordan Kevin
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 2 0 0 4 13 -18

Copes

Erik Jerome
6 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 6 50 0 1 0 4 1 5 0 2 4 1 0 0 0 6 27 4

Kiss

Benedek
4 2 4 50 0 1 0 0 2 0 2 7 29 0 0 0 1 0 1 1 0 4 0 0 0 0 1 20 1

Szobi

Dániel
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 1 1 15 -8

Dickerson

Demarco Christon
13 1 2 50 0 0 0 3 4 75 4 6 67 2 4 50 0 1 1 1 2 3 6 2 0 0 17 11 8

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bonifert

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vaskó

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 14 29 48 2 6 33 10 24 42 26 59 44 19 24 79 18 4 22 7 11 21 24 10 1 6 96 200
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnjak

Josip
X 14 2 6 33 0 1 0 3 4 75 5 11 45 1 2 50 4 1 5 0 4 2 4 4 0 0 16 29 26

Krestinin

Denis
X 19 8 9 89 0 0 0 0 1 0 8 10 80 3 3 100 6 5 11 1 0 1 2 3 1 1 35 27 24

Illés

Máté Csongor
X 8 0 3 0 1 3 33 2 4 50 3 10 30 0 0 0 1 0 1 1 3 1 0 1 1 0 2 20 1

X 15 3 4 75 0 0 0 3 4 75 6 8 75 0 0 0 3 1 4 1 1 3 0 3 2 0 22 20 18

Szabadfi

Márk
X 6 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 2 100 0 1 1 0 1 4 3 0 0 0 7 12 1

DIMITRIJEVIC

D
10 2 2 100 0 1 0 1 3 33 3 6 50 3 6 50 3 0 3 1 3 1 8 5 0 0 18 25 13

Carev

Aleksej
7 1 2 50 1 1 100 1 4 25 3 7 43 0 0 0 3 2 5 1 2 4 2 1 0 0 10 20 5

Mucza

Tamás
5 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 0 2 0 3 2 5 0 0 3 2 2 0 0 9 16 3

Ruják

András Baldvin
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 1 12 3

Henry

Shane Linden
8 3 4 75 1 1 100 0 0 0 4 5 80 0 0 0 3 4 7 0 2 2 0 0 1 0 13 11 -5

Dorogi

Gergő
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 6 -14

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -5
Összesen 5 95 22 37 59 3 8 38 12 27 44 37 72 51 9 15 60 27 16 43 5 16 24 21 20 6 1 133 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek