Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2023. január 6. | 20:05
15. forduló
Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Papp Péter, Minár László Balázs (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor : Gratulálok a Szegednek. Az első félidőben nem azon a hőfokon játszottunk, ahogy az elvárható lett volna. Bosszú vagyok, mert mikor fókuszáltunk, akkor azt a húsz pontot is el tudtuk tüntetni. A végjátékban most mi húztuk a rövidebbet, többször hibáztunk. Az a tanulság, hogy nem szabad így elkezdeni egy mérkőzést sem. Ma nem voltunk méltók arra, hogy nyerjünk. Ez nem von le persze semmit a csapat eddigi érdemeiből. Ez most keserű pirula, sosem jó hazai pályán veszíteni. Köszönöm a szurkolóknak a támogatást. Dolgozunk tovább, hogy javítani tudjunk a mérlegünkön.

Vendég edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Boldog vagyok, hogy sikerült végre nyernünk. Hosszú negatív szériában voltunk, mint egy falat kenyér, úgy kellett nekünk ez a győzelem. Az első félidőben tökéletesen játszottunk, majd volt egy hullámvölgyünk, de ez nem fontos, mert a győzelem mindennél többet ér. Boldog vagyok, hogy ennyi szegedi szurkoló eljött a meccsünkre, remélem, ez a győzelem lökést ad a későbbiekben.

Hazai játékos nyilatkozata
Karahodzsics Kemal : Az első félidőben rendkívül rosszul védekeztünk, és ez megpecsételte a sorsunkat. Még keményebben kell dolgoznunk eztán, hogy visszatérjünk a győzelmek útjára. Gratulálok a Szegednek.

Vendég játékos nyilatkozata
Kerpel-Fronius Balázs : Nagyon örülök, mert itt mindig nehéz nyerni! Nagyon ráfért már ez a siker a csapatunkra! Voltak nehéz periódusok a meccsen, a Kecskemét küzdött, tudtuk, hogy így játszanak, és nekünk is volt egy komoly hullámvölgyünk. Talán szerencsénk is volt, talán meg is érdemeltük, de a lényeg, hogy megnyertük a meccset!


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Naturtex-SZTE-Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Naturtex-SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 19
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 12
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 00:22 37:22
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Naturtex-SZTE-Szedeák
63%
82%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Naturtex-SZTE-Szedeák
44%
50%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Naturtex-SZTE-Szedeák
32%
53%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Naturtex-SZTE-Szedeák
54%
70%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 8 5
Eladott labda 8 16
Lepattanó 23 29
Gólpassz 19 17
Fault 17 17
VAL 101 121
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Townes

Marques R
X 6 1 5 20 0 3 0 1 4 25 2 12 17 1 2 50 3 0 3 1 1 1 3 6 0 1 7 36 -5

Klobucar

Jaka
X 13 5 5 100 0 1 0 0 2 0 5 8 63 3 7 43 2 1 3 3 4 1 8 4 0 0 20 30 2

Dramicanin

Rastko
X 26 3 4 75 1 1 100 6 9 67 10 14 71 0 0 0 1 1 2 0 0 3 1 0 0 0 25 29 6

Karahodzic

Kemal
X 14 7 8 88 0 0 0 0 2 0 7 10 70 0 0 0 4 2 6 0 0 4 1 4 0 1 22 29 -12

Ivkovic

Milán
X 2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 0 2 0 1 0 0 5 15 2

Wittmann

Krisztián
12 0 2 0 1 2 50 3 8 38 4 12 33 1 2 50 1 0 1 0 1 5 1 2 0 0 6 26 -9

Borisov

Milos
11 2 4 50 1 1 100 1 4 25 4 9 44 2 2 100 1 3 4 1 1 0 3 1 0 0 14 18 -3

Kucsera

Dániel
2 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 5 20 0 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 1 0 1 12 -8

Fazekas

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 1 5 -7

Tóth

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Botka

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 19 30 63 4 9 44 11 34 32 34 73 47 7 13 54 13 10 23 8 8 17 17 19 1 2 101 200
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bognár

Kristóf
X 18 3 4 75 0 1 0 3 4 75 6 9 67 3 3 100 6 1 7 0 3 1 2 2 0 1 23 36 -3

Roberson

Tyler Evan Evan
X 23 5 5 100 3 5 60 0 0 0 8 10 80 7 12 58 4 3 7 0 3 2 10 2 0 0 32 35 -9

Washington

Desmond Marquis Marquis
X 14 2 3 67 3 4 75 1 4 25 6 11 55 1 2 50 5 0 5 3 7 1 2 7 0 0 18 34 -3

Person Jr

Wesley Lavon Lavon
X 16 3 4 75 0 2 0 3 4 75 6 10 60 1 1 100 2 0 2 0 1 4 2 2 1 0 18 34 -8

Polányi

Kristóf Áron
X 6 0 1 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 5 14 -4

Kerpel-Fronius

Balázs
11 3 3 100 0 0 0 1 4 25 4 7 57 2 2 100 5 1 6 0 1 0 1 0 0 0 14 31 9

Balogh

Szilárd
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 1 1 0 0 3 0 0 7 6 9

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 0 0 0 1 5 10

Filipovic

Stefan
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 3 5 16

Csornai

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bella

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 18 22 82 6 12 50 10 19 53 34 53 64 14 20 70 24 5 29 5 16 17 17 17 2 1 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek