Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2022. december 29. | 18:00
14. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
78 -89
(24-16, 27-36, 21-19, 6-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, JAKAB László Imre, Sörlei Attila (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
David Dedek : Köszönöm a szurkolóknak a támogatást. Nagyon jól kezdtük a találkozót, a második negyedben azonban összeomlott a védekezés, harminchat pontot kaptunk, és ez nagyon fontos volt a mérkőzés végkimenetelét tekintve is, hiszen a Sopron itt jött vissza. A fordulás után nagyon sok extra dobásuk volt, a mi védekezésünk pedig továbbra sem működött azon a szinten, ahogy szerettük volna. A végjátékban pedig támadások terén rossz döntéseket hoztunk, olyan dobásokat vállaltunk, melyek nem igazán voltak helyzetek, és ez került a győzelembe. Szeretnék Boldog új évet kívánni mindenkinek, sajnos az ajándék ezúttal elmaradt, de mindent megteszünk, hogy az első adandó alkalommal kárpótoljuk a szurkolóinkat.

Vendég edző nyilatkozata
Flevarakis Konstantinos : A szezon első felében jól védekeztünk, de idegenben mindenképpen szerettünk volna ezen javítani. A félidőben próbáltunk a védelmen szigorítani, de végül nem az a csapat nyert, aki túl tudta dobni a másikat, hanem aki a védekezését rendezni tudta. Támadásban is voltak szép megoldásaink, jól járt a labda, és a lepattanózás is rendben volt. Akik pályáraléptek szépen átvették hiányzóink helyét, de az egész csapat előtt le a kalappal, összességében szép győzelmet arattunk. Debrecenben mindig jó játszani, köszönöm a szurkolóknak, hogy elkísértek minket. Boldog új évet kívánok mindenkinek, első az egészség!

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Ádám : Nem szeretnék szakmázni, boldog új évet kívánok mindenkinek a csapattársaim és a klub nevében. Van tizenkét meccsünk, hogy elérjük azt a célt, amit kitűztünk. Foglalkozhatnánk azzal, hogy mennyi problémánk volt az elmúlt két hónapban, ezeket félre kell tenni. Az utóbbi két meccsen voltak olyan életjelek, hogy bárkit megtudunk verni, össze fog ez állni, és úgy gondolom, hogy el fogjuk érni a célunkat. Köszönöm a szurkolóknak, hogy itt voltak és buzdítottak minket.

Vendég játékos nyilatkozata
Valerio Bodon Vincent : Jó volt visszatérni Debrecenbe, mikor beléptem a csarnokba volt egy ilyen deja vu érzésem. Mindenképpen a védekezéssel nyertük meg a találkozót, támadásban pedig elkapott egy ilyen fókusz, valahogy éreztem, hogy mikor milyen döntést kell hozni. Voltak eladott labdáim, amiket elkerülhettem volna, de nagyon sokat dolgoztam az elmúlt időszakban, úgy érzem magabiztosabb lettem és be tudom dobni a helyzeteket.


Dobástérkép
DEAC
Sopron KC
DEAC
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 12
Vezetés váltás 12
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 17:22 19:04
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Sopron KC
54%
46%
2p ktáv.
DEAC
Sopron KC
56%
67%
3p táv.
DEAC
Sopron KC
30%
56%
1p bünt.
DEAC
Sopron KC
63%
100%
DEAC Sopron KC
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 11 9
Lepattanó 31 24
Gólpassz 17 19
Fault 9 14
VAL 97 113
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 18 3 4 75 2 3 67 1 5 20 6 12 50 5 5 100 3 2 5 0 1 0 2 2 1 0 21 38 -10

Scott

Michaelyn Duane
X 17 3 7 43 1 3 33 2 2 100 6 12 50 3 3 100 4 1 5 1 1 0 2 4 1 0 23 32 -12

Taylor Jr

Jimmie Lee
X 8 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 0 3 0 3 1 4 0 4 1 5 1 0 0 9 27 -3

Polyák

László
X 4 2 4 50 0 0 0 0 4 0 2 8 25 0 0 0 3 2 5 0 3 1 1 3 0 1 4 27 -1

Kovács

Ákos Bence
X 3 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 1 0 0 2 15 -8

Tóth

Ádám
12 4 7 57 0 0 0 0 1 0 4 8 50 4 6 67 3 2 5 2 1 2 3 4 2 1 21 26 -8

Mócsán

Bálint
10 0 1 0 2 3 67 2 6 33 4 10 40 0 0 0 4 1 5 1 1 2 0 1 0 1 10 22 -8

Kenéz

Csaba László
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 5 10 3

Balázsi

Bence Soma
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 1 2 3 8

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10

Fábián

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 19 35 54 5 9 56 6 20 30 30 64 47 12 19 63 20 11 31 5 11 9 14 17 4 4 97 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnett

Jordan Kahlil
X 14 2 7 29 1 2 50 2 4 50 5 13 38 2 2 100 5 2 7 2 1 1 3 4 0 0 21 36 10

Valerio Bodon

Vincent
X 16 2 3 67 0 0 0 4 6 67 6 9 67 0 0 0 5 1 6 0 3 1 0 2 2 0 20 33 13

Joseph

Yasiin Yousef
X 23 4 6 67 2 2 100 3 6 50 9 14 64 2 2 100 2 2 4 2 1 1 2 6 1 1 32 33 14

Jones

Andre
X 15 4 5 80 2 4 50 1 4 25 7 13 54 0 0 0 1 0 1 0 1 2 1 1 0 2 11 28 20

Durham

Juwan Josiah Éarry
X 4 0 3 0 2 3 67 0 0 0 2 6 33 0 0 0 3 0 3 1 0 3 0 0 1 1 5 19 8

Molnár

Márton
2 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 1 0 0 1 19 6

Supola

Zoltán
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 2 0 0 5 10 -2

Takács

Norbert
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 6 9 -10

Sitku

Márton
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 0 1 0 0 0 5 7 -5

Csendes

Péter
6 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 3 3 100 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 7 6 -4

Shine

Tavarius Damon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 12 26 46 8 12 67 14 25 56 34 63 54 7 7 100 19 5 24 6 9 14 9 19 4 4 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek