Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2022. december 22. | 18:00
13. forduló
Kaposvári Városi Sportcsarnok
89 -85
(27-17, 20-27, 23-20, 19-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Goda László, Szilágyi Bálint (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Ivan Rudez : Gratulálok a Debrecennek, nagyon kemény és minden pozícióból veszélyes együttesük van. A csapatom keményen védekezett, pedig ez volt eddig a legfizikálisabb meccsünk a szezonban. Volt egy hetünk, hogy beépítsük az új játékosunkat, aki megváltoztatta a csapat energiáját, nem csak a mérkőzéseken, az edzéseken is. Ez a meccs is azt bizonyította, jó úton járunk, de nem vagyok maradéktalanul boldog és elégedett, mert például a harmadik negyedben sok gyermeteg hibát vétettünk. Összességében éhesek voltak a sikerre a kosárlabdázóink, s erre büszkék lehetnek a szurkolók is, nekik és minden kaposvárinak nagyon boldog karácsonyt kívánok.

Vendég edző nyilatkozata
David Dedek : Először is gratulálok a Kaposvárnak a nagy küzdésért. Jó energiával kezdték a meccset, mi pedig beragadtunk az elején, de később megtaláltuk a játékunkat, s a végéig meg is tartottuk. Jár a gratuláció az én csapatomnak is, nagyot harcoltak, még úgy is, hogy a betegségek és a sérülések miatt tartalékosan tudtunk felállni.

Hazai játékos nyilatkozata
Isiah Brown : Ez egy nagyszerű győzelem számunkra, először játszottam hazai közönség előtt, nagyon jó érzés volt rögtön nyerni. Kemény mérkőzés volt, de megérdemelten diadalmaskodtunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Mócsán Bálint : Vannak nehézségeink, de ez nem lehet kifogás, úgy jöttünk ide, hogy nyerni szeretnénk, s mindenki, aki pályára lépett mindent meg is tett ezért, de a meccs végén a mérleg nyelve nem felénk billent. Nehéz, fizikális találkozón vagyunk túl, sok faulttal, ilyenkor nehéz ritmust szerezni. Nem ültek a dobásaink, beleértve engem is, ha egy kicsit jobb lett volna, akkor nyerhettünk volna.


Dobástérkép
Kometa Kaposvári KK
DEAC
Kometa Kaposvári KK
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 34:35 02:05
CSAPAT %
2p köz.
Kometa Kaposvári KK
DEAC
52%
63%
2p ktáv.
Kometa Kaposvári KK
DEAC
59%
43%
3p táv.
Kometa Kaposvári KK
DEAC
40%
30%
1p bünt.
Kometa Kaposvári KK
DEAC
68%
75%
Kometa Kaposvári KK DEAC
Szerzett labda 6 7
Eladott labda 11 12
Lepattanó 34 29
Gólpassz 12 15
Fault 25 20
VAL 113 113
Statisztika
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Petersen

Sebastian Aris
X 20 2 3 67 3 3 100 3 6 50 8 12 67 1 1 100 7 1 8 0 2 3 3 3 0 0 28 37 -4

Brown

Isiah Gerald
X 28 1 4 25 7 13 54 1 3 33 9 20 45 9 10 90 3 0 3 1 1 4 7 3 0 2 29 36 4

Gabric

Tomislav
X 18 1 2 50 1 1 100 4 9 44 6 12 50 2 4 50 4 1 5 1 1 1 2 3 0 0 20 35 -4

Hughes II

Michael Anthony
X 11 3 6 50 1 4 25 0 0 0 4 10 40 3 6 50 6 3 9 3 4 5 5 1 2 0 18 29 -1

Puska

Bence
X 6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 0 1 6 20 5

Hendlein

Roland
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 3 3 6 0 2 4 1 1 0 0 3 17 7

Bogdán

Benedek
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 4 1 0 0 0 4 10 5

Halmai

Dániel
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 1 0 0 3 9 -1

Csorvási

Milán
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 2 7 7

Krnjajski

Boris
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Antalics

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 12 23 52 13 22 59 8 20 40 33 65 51 15 22 68 24 10 34 6 11 25 20 12 2 3 113 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 28 7 9 78 0 0 0 1 4 25 8 13 62 11 12 92 6 2 8 2 3 1 10 3 0 0 42 40 -4

Mócsán

Bálint
X 22 3 4 75 1 5 20 3 10 30 7 19 37 5 7 71 5 1 6 2 0 1 5 2 0 1 23 35 1

Scott

Michaelyn Duane
X 12 1 3 33 2 2 100 2 3 67 5 8 63 0 0 0 3 1 4 2 3 4 2 6 0 1 20 33 1

Kovács

Ákos Bence
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 2 1 0 3 17 11

Taylor Jr

Jimmie Lee
X 4 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 5 0 5 0 2 5 2 0 1 0 7 16 -11

Tóth

Ádám
19 7 10 70 0 0 0 1 2 50 8 12 67 2 5 40 2 2 4 1 4 4 4 1 1 0 19 34 -1

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 1 1 0 0 -1 18 -9

Kenéz

Csaba László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 -11

Ságodi

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -1

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fábián

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 20 32 63 3 7 43 7 23 30 30 62 48 18 24 75 23 6 29 7 12 20 24 15 3 2 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek