Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2022. december 17. | 18:00
12. forduló
NOVOMATIC Aréna
83 -70
(28-21, 26-14, 18-19, 11-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Frányó Péter, Györfy Rúben (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Egy ilyen képességekkel rendelkező csapat, mint a Kecskemét ellen mindig nehéz játszani. Az előzőhöz hasonlóan a mai mérkőzésen is sok gólpasszunk volt, huszonkettő, amelyből már az első félidőben tizenhat, és kevés eladott labdánk, összesen nyolc, az első félidőben csak kettő. Ez volt a kulcs, és a lepattanózás. Ez már a második olyan meccs zsinórban, ahol nagy különbséggel nyertük a lepattanócsatát. Ha ezt továbbr is tudjuk tartani, akkor jó esélyünk lesz nagy meccseket nyerni. Az utolsó negyedet leszámítva, ahol volt néhány rossz döntésünk, a csapat jó teljesítményt nyújtott. Az egyetlen negatívum az volt, hogy már zsinórban a második mérkőzésen csak öt triplát értékesítettünk. Ezen kívül jó teljesítményt nyújtottak a srácok, gratulálok nekik és a szurkolóknak is a hangulatért, amit teremtettek!

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Az első félidőben dőlt el a mérkőzés, ahol nagyon gyengén, energia nélkül játszottunk, homlokegyenest az ellenkezőjét annak, amit szerettünk volna, azért, mert a Sopron a neki megfelelő stílust játszotta. Rendkívül sok könnyű gólt kaptunk, az átmeneti védekezésünk nem volt jó. A szünetben tudtuk rendezni a sorokat, és bár nem tudtuk szorosabbá tenni a találkozót, akkor már abban a mederben folyt, amelyben mi szerettük volna. Nincs idő búslakodni, mert szerdán már jön is a következő mérkőzés, amelyet hazai pályán meg is szeretnénk nyerni.

Hazai játékos nyilatkozata
Valerio-Bodon Vincent : Gratulálok a csapatnak a mai teljesítményért! Az elején nehezen lendültünk játékba, nehezen kaptuk el a fonalat, de amint el tudtuk kezdeni azt a stílust játszani, amiben jól vagyunk, úgy érzem, miénk volt a mérkőzés. Voltak hullámvölgyek, de mindig vissza tudtunk jönni ezekből. Nagyszerű mérkőzés volt!

Vendég játékos nyilatkozata
Jaka Klobucar : Gratulálok a Sopronnak! Nagyon agresszívna kezdték a mérkőzést, és erre mi nem úgy reagáltunk, ahogy kellett volna. Az első félidőben problémáink voltak a lepattanókkal, és ötvennégy pontot engedélyeztünk nekik, ami nem fér bele, ha nyerni akarunk. A második félidő már jobb volt, de nem tudtunk közelebb jönni, tartották a húsz pont körüli különbséget. El kell felejtenünk ezt a meccset, és a következőre koncentrálni, ami szerdán jön.


Dobástérkép
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 23 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 10
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 36:18 02:29
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
71%
43%
2p ktáv.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
33%
38%
3p táv.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
19%
43%
1p bünt.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
80%
71%
Sopron KC Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 7 4
Eladott labda 8 10
Lepattanó 41 28
Gólpassz 22 14
Fault 15 21
VAL 133 84
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jones

Andre
X 12 2 3 67 1 3 33 1 6 17 4 12 33 3 4 75 4 0 4 1 1 1 4 4 0 0 15 34 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 12 3 6 50 1 1 100 1 4 25 5 11 45 1 1 100 5 1 6 0 1 2 2 1 1 0 15 30 -4

Valerio Bodon

Vincent
X 11 3 3 100 0 0 0 1 3 33 4 6 67 2 2 100 4 1 5 0 2 3 1 3 1 0 17 27 2

Durham

Juwan Josiah Éarry
X 17 6 8 75 0 1 0 0 0 0 6 9 67 5 6 83 4 3 7 0 0 1 5 0 2 1 27 24 0

Joseph

Yasiin Yousef
X 4 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 1 1 2 2 2 5 3 6 1 0 12 20 -1

Shine

Tavarius Damon
4 1 3 33 0 0 0 0 4 0 1 7 14 2 2 100 6 1 7 3 0 1 2 6 1 0 17 21 9

Molnár

Márton
13 6 6 100 0 0 0 0 0 0 6 6 100 1 2 50 2 3 5 0 1 2 2 0 0 0 18 16 13

Supola

Zoltán
5 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 2 2 100 1 0 1 0 0 0 1 1 0 0 6 14 17

Sitku

Márton
5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 1 0 2 1 3 0 1 0 1 0 0 0 4 12 12

Csendes

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 1 0 0 2 2 14

Csátaljay

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 24 34 71 2 6 33 5 26 19 31 66 47 16 20 80 30 11 41 7 8 15 21 22 6 1 133 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Townes

Marques R
X 20 6 8 75 1 1 100 1 5 20 8 14 57 3 4 75 4 0 4 2 3 3 3 6 0 1 25 34 0

Klobucar

Jaka
X 21 0 5 0 1 1 100 4 5 80 5 11 45 7 8 88 5 0 5 0 3 3 6 4 0 2 26 33 3

Karahodzic

Kemal
X 2 0 4 0 1 2 50 0 0 0 1 6 17 0 0 0 5 0 5 2 1 4 1 1 0 1 5 26 -14

Borisov

Milos
X 3 0 0 0 0 2 0 1 4 25 1 6 17 0 0 0 4 0 4 0 0 3 0 1 1 0 4 24 -6

Ivkovic

Milán
X 3 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 1 4 1 0 0 0 0 12 -8

Wittmann

Krisztián
5 0 0 0 1 1 100 1 4 25 2 5 40 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 0 3 24 -10

Dramicanin

Rastko
13 2 3 67 1 3 33 2 3 67 5 9 56 1 2 50 3 2 5 0 0 2 4 1 0 1 18 22 -3

Kucsera

Dániel
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 3 14 -7

Fazekas

Máté
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 1 0 1 0 7 -1

Kiss

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Tóth

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 9 21 43 5 13 38 10 23 43 24 57 42 12 17 71 24 4 28 4 10 21 15 14 1 6 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek