Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2022. december 10. | 18:00
11. forduló
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
106 -55
(27-16, 24-13, 25-17, 30-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Tőzsér Dénes Kelemen, Makrai Márton (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a csapatnak, jár a dicséret a srácoknak, az egész csapatnak. Nagyszerű játék volt a részünkről, főleg, ami a védekezést illeti, tanultunk az Alba elleni mérkőzésből. A második félidőben megfelelően kezdtünk annak ellenére is, hogy sok problémánk van a sérülések, illetve betegségek miatt, de a többiek példát mutattak, hogyan kell ilyen helyzetben is helytállni. Még egyszer nagy dicséret nekik. Most lesz egy kis időnk hogy megfelelően felkészüljünk a következő mérkőzésre, lehetőleg minél teljesebb kerettel. Még egyszer gratulálok a csapatnak! A magam részéről is igyekszem végig koncentrálni, illetve a játékosokat is nyomás alatt tartani, hogy a játék végéig jól játszanak, és kihasználjanak minden lehetőséget, még akkor is ha nagyobb különbséggel vezetünk. Ma nagyszerűek voltak, számunkra ez egy könnyű mérkőzés volt, mert a megfelelő módon játszottak. Sikerült a legjobb dobóikat is megállítani és ez volt a cél a játék előtt.

Vendég edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Egy ilyen meccs után először is nyilván gratulálunk a Szolnoknak, gyakorlatilag megsemmisítettek minket. Bármit mondanék az magyarázkodásnak tűnne. Ilyet én még Körmendi csapattól nem láttam ez gyakorlatilag megengedhetetlen. Nyilván elkezdtünk valamit, amin látszik, hogy még nagyon gyerekcipőben jár. Az a baj, hogy nincs időnk dolgozni, napról napra jönnek a meccsek. Hiába volt az eredmény nagyon nagy különbségű muszáj volt arra gondolni, hogy kedden már újra pályára lépünk megint csak idegenben, Sopronban ezért megkockáztatva, hogy ilyen nagy arányú lesz a vereség muszáj volt a játékosokat pihentetni. Ahogy Csaki elmondta mennünk kell a terembe dolgozunk és próbáljuk javítani a hibánkat, reméljük, hogy ez Sopronban már látszani fog. Még egyszer gratulálunk a Szolnoknak.

Hazai játékos nyilatkozata
Pongó Máté : Azt gondolom, hogy egy tökéletes mérkőzést játszottunk majdhogynem 40 percen keresztül. Tényleg mindenkinek bejöttek a dobásai és jól védekeztünk, voltak gyors indítások szurkolóink is végig támogattak minket nem lehet egy rossz szót sem szólni a mai estére. Köszönjük a támogatást és készülünk a következő mérkőzésre.

Vendég játékos nyilatkozata
Marjan Cakarun : Nagyon rossz meccsünk volt, jelenleg néhány változáson megyünk keresztül és az egyetlen megoldás most számunkra, hogy megyünk az edzőterembe és keményen dolgozunk, végülis az számít, hogyan tudunk kijönni egy ilyen vereségből. Gratulálok a Szolnoknak, nagyon kikaptunk tőlük, de nem adjuk fel, és mindennap dolgozunk azon, hogy jobbak legyünk.


Dobástérkép
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 57 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 20 6
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 35:45 03:01
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
60%
45%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
60%
0%
3p táv.
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
53%
7%
1p bünt.
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
86%
80%
Szolnoki Olajbányász Egis Körmend
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 10 11
Lepattanó 36 26
Gólpassz 29 9
Fault 23 20
VAL 160 65
Statisztika
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Williamson

Andre Marcell
X 13 4 7 57 0 0 0 1 1 100 5 8 63 2 2 100 4 3 7 0 0 1 2 2 0 1 21 25 35

Barnes

Auston Willis
X 12 3 3 100 0 0 0 2 4 50 5 7 71 0 0 0 2 4 6 0 2 4 2 4 0 0 20 25 38

Durham

Jabril Armin
X 19 2 3 67 0 0 0 3 7 43 5 10 50 6 6 100 2 0 2 1 2 2 5 10 0 0 30 25 36

Subotic

Bojan
X 19 1 2 50 2 3 67 3 4 75 6 9 67 4 4 100 9 0 9 1 3 4 3 2 0 1 28 25 44

Lukács

Norbert
X 11 2 3 67 1 1 100 1 3 33 4 7 57 2 3 67 2 1 3 0 2 0 2 0 1 1 11 17 12

Pongó

Máté
9 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 1 2 50 2 3 5 4 1 2 2 5 0 0 21 26 35

Rudner

Gábor
15 0 1 0 0 0 0 5 7 71 5 8 63 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 1 0 14 20 28

Révész

Ádám
6 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 2 3 67 0 0 0 0 0 4 2 1 0 0 5 15 16

Gilszki

Erik
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 1 0 1 1 0 2 1 3 0 0 7 12 12

Gavin

James Michael
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 2 0 0 3 6 9

Vincze

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 -5

Abraham

Arabo
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -5
Összesen 5 106 15 25 60 3 5 60 17 32 53 35 62 56 19 22 86 24 12 36 7 10 23 20 29 2 3 160 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Parrish

Alfred Brandon
X 4 2 5 40 0 1 0 0 2 0 2 8 25 0 0 0 0 3 3 0 1 2 3 0 0 1 3 27 -44

Omenaka

Godwin Ekene
X 13 6 10 60 0 2 0 0 0 0 6 12 50 1 3 33 4 7 11 0 0 3 4 0 2 0 22 27 -35

Chambers

Siyani Tahir
X 19 5 7 71 0 0 0 1 3 33 6 10 60 6 6 100 2 0 2 2 1 1 7 6 0 0 31 26 -25

Cakarun

Marjan
X 6 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 0 0 0 1 1 2 1 1 1 3 0 0 0 7 23 -36

Moore

Michael Jarade
X 4 2 4 50 0 0 0 0 4 0 2 8 25 0 0 0 2 1 3 0 0 4 0 0 1 0 2 21 -31

Ferencz

Csaba
2 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 5 0 2 2 100 1 0 1 0 1 1 1 0 0 1 -2 17 -17

Balogh

Máté
0 0 4 0 0 1 0 0 1 0 0 6 0 0 0 0 2 0 2 2 1 0 0 2 0 0 -1 15 -6

Takács

Kristóf
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 1 0 2 2 0 0 0 5 14 -27

Doktor

Péter László
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 5 1 0 0 0 -3 14 -21

Kiss

Mátyás
2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 2 1 0 0 0 0 -2 9 -8

Herczeg

Kristóf
3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 2 4 -4

Geröly

Márton András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 3 -1
Összesen 5 55 20 44 45 0 6 0 1 14 7 21 64 33 12 15 80 12 14 26 6 11 20 23 9 3 2 65 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek