Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2022. december 10. | 18:00
11. forduló
Arena Savaria
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Szilágyi Bálint, Földesi Ádám (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Konakov : Gratulálok a Szegednek, mert ma is jól játszottak. A meccs előtt is mondtam már, hogy jobb csapat, mint a mérlege, sok ki-ki meccset vesztettek el. Köszönöm a szurkolóinknak a támogatását, mert ma is sokat segítettek nekünk. A Tofas elleni szerdai a meccsen a fiúk a szívüket is kitették a pályára, és egy kicsit várható volt, hogy lélekben még bennük van a "tüske", kicsit még szerdai meccset éreztem a fiúkon. A Szeged pedig küzdött, harcolt a győzelemért. Engedtünk 11 támadólepattanót és voltak fegyelmezetlen 1-1 az elleni védekezéseink. Ezt használta ki a Szeged, de a mai nap legfontosabb statisztikája, hogy Miénk lett a győzelem. Kicsit szusszanunk, a jövő héten ismét két kőkemény meccs vár ránk.

Vendég edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Gratulálok a Falconak, gratulálok a csapatomnak. Ismét egy szoros meccset buktunk el. Sajnálom, mert közel voltunk, de ismét 22 eladott labdánk és a végjátékban dobásig sem jutottunk el, így pedig nem lehet. Ha most mindent elmondanénk, ami a fejemben van, az nem tűrne nyomdafestéket, így inkább ismét gratulálok a Falconak.

Hazai játékos nyilatkozata
Stefan Pot : Gratulálok a Szeged csapatának, jó meccset játszottunk. Úgy érzem jó ritmusban kezdtülk a mérkőzést, jól járt labda, a mi játékunkat játszottuk. Utána viszont egyrelassabbá vált a mérkőzés, ami a Szegednek kedvezett, mi pedig szétestünk. Szerencsére a végére megráztuk magunkat és mgeszereztük a győzelmet. Vannak dolgok, amiken javítanunk kell, erre jók lesznek az edzések, mert most jön egy újabb fontos meccs az Alba ellen.

Vendég játékos nyilatkozata
Wesley Person : A végén sajnos a kivetelezéssel voltak gondjaink. Visszajöttünk kétszer is a meccsbe a végén ott volt a lehetőség, hogy megszerezzük a győzelmet, de rosszul használtuk ki a helyzeteinket. Sajnálom, mert megint közel voltunk és ezek nagyon fájó, bosszantó vereségek. Nagyon rossz így kikapni.


Dobástérkép
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeák
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 8
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:22 00:26
CSAPAT %
2p köz.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeák
55%
39%
2p ktáv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeák
0%
13%
3p táv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeák
42%
47%
1p bünt.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Naturtex-SZTE-Szedeák
73%
84%
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 10 9
Eladott labda 21 21
Lepattanó 30 32
Gólpassz 19 17
Fault 24 28
VAL 105 95
Statisztika
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pot

Stefan
X 14 2 4 50 0 1 0 1 1 100 3 6 50 7 7 100 0 2 2 1 2 2 6 6 0 0 24 28 14

Tiby

Matthew James
X 2 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 5 2 7 0 4 3 0 0 1 0 2 25 10

Keller

Ákos
X 6 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 1 2 50 3 1 4 3 1 3 2 4 1 0 16 24 25

Brown

Zachary Garrett
X 9 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 6 10 60 3 1 4 1 1 1 7 1 0 0 13 20 0

Kovács

Benedek Máté
X 4 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 4 0 4 0 0 4 1 0 0 0 6 15 -2

Perl

Zoltán
17 6 9 67 0 1 0 0 0 0 6 10 60 5 6 83 3 1 4 2 3 2 2 6 0 0 23 28 3

Cowels III

Raymond
15 0 0 0 0 1 0 5 8 63 5 9 56 0 0 0 1 0 1 3 3 2 1 0 0 0 13 22 -1

Barac

Boris
6 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 0 0 0 2 1 3 0 5 3 2 1 0 0 3 21 -13

Krivacevic

Markó
6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 1 0 0 1 1 0 0 3 2 0 0 0 6 9 -12

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 1 5 3

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 3 -2

Takács

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 18 33 55 0 5 0 8 19 42 26 57 46 19 26 73 21 9 30 10 21 24 24 19 2 0 105 200
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Roberson

Tyler Evan Evan
X 17 5 9 56 1 4 25 0 0 0 6 13 46 5 6 83 5 2 7 1 3 3 3 1 0 0 18 28 -5

Washington

Desmond Marquis Marquis
X 7 1 3 33 0 0 0 1 6 17 2 9 22 2 2 100 1 0 1 1 5 2 5 8 0 0 10 24 -13

Bognár

Kristóf
X 7 0 5 0 0 1 0 1 1 100 1 7 14 4 4 100 3 2 5 3 0 4 4 1 0 2 14 24 -11

Starovlah

Milic
X 3 0 2 0 0 1 0 1 1 100 1 4 25 0 2 0 4 0 4 0 4 3 3 0 0 0 1 18 -1

Polányi

Kristóf Áron
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 2 8 -3

Person Jr

Wesley Lavon Lavon
13 2 4 50 0 1 0 3 5 60 5 10 50 0 0 0 0 2 2 2 0 3 2 2 0 0 16 27 8

Kerpel-Fronius

Balázs
3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 2 50 2 2 4 1 2 3 1 1 0 0 5 24 -11

Balogh

Szilárd
10 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 5 5 100 1 0 1 0 4 4 4 3 0 0 13 20 5

Kovács

Ádám
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 4 1 2 1 0 1 0 0 7 15 6

Filipovic

Stefan
8 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 4 4 100 2 1 3 0 1 3 2 0 0 0 9 12 0

Bella

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 12 31 39 1 8 13 9 19 47 22 58 38 21 25 84 20 12 32 9 21 28 24 17 0 2 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek