Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2022. november 26. | 18:00
9. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
83 -78
(22-24, 17-18, 22-16, 22-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nagy Viktor, Fodor Attila, Makrai Márton (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
David Dedek : Szeretném megköszönni a szurkolók támogatását, ugyan jól felkészültünk, de a játékosoknak óriási szüksége van az extra energiákra, amit a szurkolók tudnak adni mérkőzés közben. Nagyon koncentráltunk arra, hogy a harmadik negyedben ezúttal ne essünk össze, és magas intenzitással tudjunk kijönni, ami most jól sikerült, plusz a játékosok 150%-ot nyújtva egymásért küzdöttek. Természetesen csúsztak be hibák, de a remek csapatjáték, és az, hogy szépen járt a labda, meghozta az eredményét. Még egyszer köszönöm a szurkolóknak, hogy a nehéz időszak ellenére is mellettünk álltak a mai napon.

Vendég edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Köszönöm a szurkolóknak, hogy elutaztak velünk, és gratulálok a Debrecennek. A második félidőben volt egy rövidzárlatunk, amit kihasználtak, a játékunk pedig kicsit egysíkúvá vált és ez okozta a vesztünket. A fiúk negyven percen keresztül hajtottak, szerettük volna megnyerni a mérkőzést, sajnálom, hogy ez most nem sikerült.

Hazai játékos nyilatkozata
Polyák László : Felemás sikerrel valósítottuk meg az elképzeléseinket, a Szeged külföldi játékosait jól tudtuk hatástalanítani. A második félidőben szép lassan vettük át a kontrolt, és egy küzdős mérkőzésen megérdemelten szereztük meg a győzelmet. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy most is jó hangulatot varázsoltak, és az elmúlt meccsek után is így buzdítottak minket.

Vendég játékos nyilatkozata
Bognár Kristóf : Gratulálok a Debrecennek, egy hajtós-küzdős mérkőzést játszottunk. A második félidőben jól jöttek ki a dobásaik, ezzel egy kicsit megléptek a hazaiak, és ezt az előnyt tudták édesgetni a végéig. Mi próbálkoztunk és küzdöttünk, ezért gratulálok az én csapatomnak is, de nagyon kellenének a győzelmek, főleg az ilyen rangadókon. Köszönjük szépen azoknak a szurkolóinknak, akik elkísértek ide.


Dobástérkép
DEAC
Naturtex-SZTE-Szedeák
DEAC
Naturtex-SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 8
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 17:40 18:01
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Naturtex-SZTE-Szedeák
66%
51%
2p ktáv.
DEAC
Naturtex-SZTE-Szedeák
30%
100%
3p táv.
DEAC
Naturtex-SZTE-Szedeák
41%
36%
1p bünt.
DEAC
Naturtex-SZTE-Szedeák
82%
74%
DEAC Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 5 8
Eladott labda 12 9
Lepattanó 30 21
Gólpassz 12 18
Fault 17 19
VAL 110 98
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 15 7 13 54 0 1 0 0 1 0 7 15 47 1 1 100 4 5 9 2 2 3 3 1 1 0 21 37 4

Scott

Michaelyn Duane
X 19 3 3 100 1 4 25 2 3 67 6 10 60 5 7 71 3 0 3 0 0 0 4 2 0 0 22 33 4

Polyák

László
X 10 1 3 33 0 0 0 2 5 40 3 8 38 2 2 100 2 0 2 0 1 3 3 1 0 1 10 27 10

Taylor Jr

Jimmie Lee
X 6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 6 1 7 1 2 4 3 1 1 0 16 23 7

Gáspár

Mátyás
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 1 7 0

Mócsán

Bálint
22 3 4 75 2 3 67 2 4 50 7 11 64 6 7 86 0 1 1 0 1 0 4 2 0 0 23 25 -4

Garamvölgyi

Ákos Tibor
7 2 2 100 0 1 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 3 2 5 0 2 3 0 1 1 0 10 18 9

Tóth

Ádám
4 2 2 100 0 1 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 1 2 3 2 3 1 1 1 1 0 7 17 -4

Kenéz

Csaba László
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 0 0 1 7 1

Balázsi

Bence Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 -4

Gumbs

Nathanial Keenan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2
Összesen 5 83 21 32 66 3 10 30 7 17 41 31 59 53 14 17 82 19 11 30 5 12 17 19 12 4 1 110 200
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Washington

Desmond Marquis Marquis
X 17 1 2 50 1 1 100 4 8 50 6 11 55 1 1 100 3 1 4 2 3 3 1 9 0 0 25 35 -8

Bognár

Kristóf
X 16 5 7 71 0 0 0 0 3 0 5 10 50 6 9 67 6 1 7 0 2 3 6 1 1 0 21 35 1

Starovlah

Milic
X 12 2 3 67 0 0 0 2 6 33 4 9 44 2 2 100 1 0 1 1 1 4 4 0 0 1 12 33 0

Roberson

Tyler Evan Evan
X 18 6 12 50 1 1 100 0 0 0 7 13 54 4 4 100 2 3 5 2 1 2 2 1 0 1 21 29 -5

Polányi

Kristóf Áron
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 1 2 1 0 2 0 2 0 0 8 14 4

Person Jr

Wesley Lavon Lavon
5 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 -1 26 -5

Balogh

Szilárd
1 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 3 1 0 0 2 12 -6

Filipovic

Stefan
6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 1 1 2 1 1 2 0 1 0 2 7 11 0

Kovács

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 0 3 5 -6

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bella

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csornai

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 18 35 51 2 2 100 8 22 36 28 59 47 14 19 74 14 7 21 8 9 19 17 18 1 4 98 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek