Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2022. október 20. | 18:00
5. forduló
Városi Sportcsarnok
77 -67
(23-20, 21-17, 14-24, 19-6)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Fodor Attila, Kovács Nimród János (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Gratulálok a Honvédnak, szívós ellenfél volt! Gratulálok a saját csapatomnak is, mert ellentétben a legutóbbi meccsel, most a végjátékban voltunk élesek. Igazi oroszlánként egymásért küzdöttünk és harcoltunk. A játékunk nem volt valami jó, de a lényeg, hogy megszereztük első győzelmünket, küzdés szempontjából pedig ezen az úton kell tovább haladnunk. Nagyon köszönöm a szegedi közönségnek, belehajszoltak bennünket ebbe a győzelembe, nélkülük biztos, hogy nehezebb lett volna!

Vendég edző nyilatkozata
Baksa Szabolcs : Egy nagyon nehéz meccs volt, erre is készültünk. Tudtuk, hogy a Szeged nekünk ront majd, így is kezdődött a meccs, ők sokkal élesebbek voltak. Vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe, a harmadik negyedben pedig egy jó támadójátékkal egy kisebb előnyt ki is tudtunk alakítani. A negyedik negyedben befuccsolt a támadójátékunk, üres helyzeteink voltak. Azt a játékot, amit a Szeged választott, külső dobásokkal lehetett volna büntetni, de ezek ma nem mentek be. Több asszisztunk, kevesebb eladott labdánk volt, a lepattanócsata egál lett, egyenrangú ellenfelei voltunk a Szegednek. Ők a kulcspillanatokban betaláltak, mi pedig nem. Ez nem tör meg minket, a következő meccsen próbálunk jobban és eredményesebben játszani. Gratulálok a Szegednek!

Hazai játékos nyilatkozata
Kovács Ádám : Nagyon örülünk az első győzelmünknek, de nem játszottunk jól. Ennek ellenére boldogok vagyunk, főleg annak fényében, hogy múlt héten Fehérváron hajszálon múlt a győzelmünk. Nagyon sok mindenen kell még dolgoznunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Peringer Balázs : Gratulálok a Szegednek! Az első negyedben elvesztettük Völgyi Marcit, érte is küzdöttünk. A küzdésünk rendben is volt, viszont akadtak hibáink, de már a következő meccsünkre koncentrálunk.


Dobástérkép
Naturtex-SZTE-Szedeák
Budapesti Honvéd SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 11
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 29:43 08:47
CSAPAT %
2p köz.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Budapesti Honvéd SE
77%
73%
2p ktáv.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Budapesti Honvéd SE
33%
38%
3p táv.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Budapesti Honvéd SE
35%
18%
1p bünt.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Budapesti Honvéd SE
91%
61%
Naturtex-SZTE-Szedeák Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 5 8
Eladott labda 16 11
Lepattanó 32 28
Gólpassz 12 15
Fault 20 20
VAL 103 82
Statisztika
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bognár

Kristóf
X 15 2 4 50 0 1 0 3 5 60 5 10 50 2 2 100 9 5 14 2 2 2 5 2 0 0 31 36 13

Washington

Desmond Marquis Marquis
X 16 4 5 80 1 1 100 1 3 33 6 9 67 3 3 100 4 0 4 1 8 3 7 4 0 0 21 33 0

Starovlah

Milic
X 7 1 1 100 0 1 0 1 5 20 2 7 29 2 2 100 2 0 2 0 1 2 1 0 2 0 6 27 -8

Kovács

Ádám
X 4 1 1 100 1 3 33 0 0 0 2 4 50 0 0 0 3 0 3 1 2 4 0 1 0 0 5 23 12

Polányi

Kristóf Áron
X 8 0 1 0 1 2 50 2 3 67 3 6 50 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 0 0 0 7 10 2

Person Jr

Wesley Lavon Lavon
12 3 3 100 0 0 0 2 6 33 5 9 56 0 0 0 3 0 3 0 1 2 1 1 0 0 12 26 13

Kerpel-Fronius

Balázs
2 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 0 2 1 0 0 0 0 25 20

Filipovic

Stefan
7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 1 100 1 1 2 0 2 3 2 0 0 0 8 10 -7

Balogh

Szilárd
6 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 3 67 3 0 3 0 0 1 2 4 0 0 13 10 5

Csornai

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bella

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 17 22 77 3 9 33 9 26 35 29 57 51 10 11 91 25 7 32 5 16 20 20 12 2 0 103 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mijovic

Stefan
X 11 1 3 33 2 5 40 1 6 17 4 14 29 2 2 100 3 0 3 2 0 2 3 4 0 0 13 37 -6

Simon

Kristóf Gábor
X 17 2 4 50 0 0 0 3 8 38 5 12 42 4 5 80 4 1 5 0 3 2 4 6 0 0 21 33 0

Dr. Demeter

Attila
X 4 1 2 50 0 2 0 0 7 0 1 11 9 2 2 100 2 0 2 1 1 3 1 1 0 2 -2 29 -12

Tanoh Dez

András
X 11 3 3 100 1 1 100 0 3 0 4 7 57 3 4 75 4 1 5 2 6 3 5 2 0 0 15 21 -5

Völgyi

Marcell Zoltán
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 0 1 1 0 0 0 5 6 -2

Peringer

Balázs
14 7 8 88 0 0 0 0 0 0 7 8 88 0 5 0 1 9 10 0 1 2 4 1 0 0 22 27 -11

Hajdu

Péter Márton
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 0 4 2 0 0 0 2 22 -5

Kopácsi

Ákos
6 0 0 0 0 0 0 2 6 33 2 6 33 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 1 0 0 6 20 -7

Takács

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 5 -2

Vámos

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rédei

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cohill

Eric Edward
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 16 22 73 3 8 38 6 33 18 25 63 40 11 18 61 16 12 28 8 11 20 20 15 0 2 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek