Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2022. október 15. | 17:00
4. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
102 -95
(19-20, 18-18, 20-17, 30-32, 15-8)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Söjtöry Tamás Ferenc, Makrai Márton (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Először is szeretnék gratulálni Szeged csapatának mert úgy jöttek ide, hogy hiányzott egy meghatározó játékosuk és lényegében majdnem mindenki 45 percig volt náluk a pályán, nagyon keményen és jól játszottak. Ez a meccs nagyon jó csapatépítő volt számunkra, hogy ekkora hátrányból egy ilyen találkozón visszajöttünk, és a végén nyertünk. Ez óriási erőt és lendületet adhat a csapatnak, nagyon fontos két pontot szereztünk.

Vendég edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Egy megnyert mérkőzést adunk ki a kezünkből, de roppant büszke vagyok magunkra, nagyjából 39 és fél percig maradéktalanul végrehajtottuk, amit megbeszéltünk. Jól játszottunk, együtt volt a csapat. Fel kell emelnünk a fejünket, és tovább kell haladnunk ezen az úton, mert így lehetünk sikeresek. Ezzel a játékkal, és küzdéssel igenis lehet keresnivalónk.

Hazai játékos nyilatkozata
Isaiah Philmore : Nem kezdtük a mérkőzést olyan elánnal és intenzitással, mint a Szeged csapata, amely agresszív játékot játszott az elejétől fogva. Harcoltak, küzdöttek, nálunk ezt a játék-mentalitást az utolsó néhány percben lehetett látni, melynek köszönhetően sikerült az egyenlítés és átvettük a vezetést. Azt szeretném, hogy az egész mérkőzésen tudjunk a jövőben ilyen lendülettel dolgozni.

Vendég játékos nyilatkozata
Bognár Kristóf : Kettős érzés van bennem, mert egy fontos láncszemünk kiesett, a centerünk nem tudott edzeni és pályára lépni, ennek ellenére partiban voltunk végig. Ez a mérkőzés a miénk volt, és a végén mi buktuk el. Kezdettől agresszív volt az Alba, de a végjátékba nagyon pontatlanok voltunk és amikor megszereztük a labdát nem tudtuk megtartani. Akkor kellett volna higgadtnak lennünk, amikor nyolc-tíz ponttal vezettünk. Az Alba egyenlítése után talán a hosszabbításban ki is jött, hogy ők mentek vele mentálisan jobban a végjátékba, és sokkal pontosabban játszottak.


Dobástérkép
Arconic-Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
Arconic-Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 19 9
Vezetés váltás 15
Egyenlő eredmények száma 14
Csapat vezetési ideje 18:18 19:17
CSAPAT %
2p köz.
Arconic-Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
71%
65%
2p ktáv.
Arconic-Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
50%
47%
3p táv.
Arconic-Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
33%
39%
1p bünt.
Arconic-Alba Fehérvár
Naturtex-SZTE-Szedeák
83%
73%
Arconic-Alba Fehérvár Naturtex-SZTE-Szedeák
Szerzett labda 18 5
Eladott labda 13 24
Lepattanó 30 31
Gólpassz 22 16
Fault 22 23
VAL 145 104
Statisztika
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ford

Quincy G.
X 21 3 5 60 3 7 43 1 4 25 7 16 44 6 8 75 4 4 8 6 2 3 4 4 1 0 31 40 4

Somogyi

Ádám
X 12 1 3 33 1 3 33 1 4 25 3 10 30 5 6 83 1 0 1 2 0 3 5 7 0 0 19 34 1

Philmore

Isaiah Lemart
X 20 3 3 100 0 0 0 4 6 67 7 9 78 2 4 50 8 0 8 2 6 2 4 0 0 0 24 33 8

Pongó

Marcell
X 11 2 3 67 0 1 0 0 3 0 2 7 29 7 7 100 2 1 3 4 1 3 3 4 0 1 19 31 8

De Cosey

Quenton Darell
X 7 1 2 50 1 2 50 1 2 50 3 6 50 0 0 0 0 2 2 1 1 5 1 2 0 0 9 19 -11

Vojvoda

Dávid
25 5 5 100 4 5 80 1 5 20 10 15 67 4 4 100 3 0 3 2 2 3 5 2 0 0 30 33 19

Kemp

Adam
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 1 3 0 1 1 0 0 1 0 7 17 -2

Takács

Milán
2 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 3 0 0 6 17 9

Balsay

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1

Osztoics

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 102 17 24 71 10 20 50 8 24 33 35 68 51 24 29 83 22 8 30 18 13 22 22 22 2 1 145 225
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Washington

Desmond Marquis Marquis
X 18 1 2 50 2 7 29 4 7 57 7 16 44 0 0 0 2 0 2 2 10 4 2 8 0 1 13 39 -2

Starovlah

Milic
X 21 3 6 50 2 3 67 1 6 17 6 15 40 8 9 89 4 5 9 0 5 3 10 2 0 0 27 37 -10

Bognár

Kristóf
X 23 6 6 100 3 3 100 1 3 33 10 12 83 2 2 100 7 2 9 1 2 4 1 0 0 0 30 35 1

Kovács

Ádám
X 7 1 1 100 1 1 100 1 3 33 3 5 60 0 0 0 2 1 3 1 2 2 0 0 0 0 7 16 6

Polányi

Kristóf Áron
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 1 0 0 3 14 4

Person Jr

Wesley Lavon Lavon
20 0 2 0 1 4 25 5 8 63 6 14 43 3 5 60 1 0 1 0 2 3 5 0 0 1 14 29 -15

Kerpel-Fronius

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 2 0 1 1 2 0 1 2 2 3 0 0 1 27 -6

Filipovic

Stefan
2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 1 2 3 1 0 3 1 2 1 0 9 21 -6

Balogh

Szilárd
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 7 -7

Roberson

Tyler Evan Evan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bella

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 95 11 17 65 9 19 47 13 33 39 33 69 48 16 22 73 20 11 31 5 24 23 22 16 1 2 104 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek