MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023

2022. 10. 12 | 18:00

3. forduló

first teams logo

MVM-OSE Lions

2022. 10. 12 | 18:00

62 - 68

Budapesti Honvéd SE

second teams logo

(19-20,11-18,12-13,20-17)

Helyszín: Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok

Játékvezetők: Benczur Tamás , Frányó Péter , Sörlei Attila

Ellenőr: dr. Gincsai János Péter

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Simon Petrov : Kemény meccs volt, ahogyan számítottunk rá, azt hiszem nem sikerült teljesen kiheverni az Alba elleni borzalmas vereséget. Mentálisan nem voltunk készen, hogy úgy teljesítsünk a támadójáték végrehajtásában ahogyan egyébként tudunk. Ezen fogunk dolgozni, hogy a következő mérkőzésekre jobbá váljunk.

Vendég edző nyilatkozata

Baksa Szabolcs : Köszönjük szépen a gratulációt, igen, azt gondolom, hogy a srácok nagyjából végig megvalósították azt, amit elterveztünk. Nyilván, itt egy sokkal rövidebb idő állt rendelkezésre, hogy az OSE-t feltérképezzük és az információkat átadjuk, viszont erre jól reagáltunk. Azt gondolom, hogy az OSE kulcsjátékosaival jó munkát végeztünk védekezésben. 62 pontot tudott dobni hazai pályán az Oroszlány, akik az előző hazai meccsükön 104-et dobtak, tehát azt gondolom, hogy a védekezésünk volt a kulcs. Emellett a jó büntető százalékunk a végjátékban kifizetődött. Én azt gondolom, hogy nagyon szépen csiszolódik össze a társaság, ha megnézzük a három mérkőzésünket, akkor minden mérkőzésen, lépésről lépésre egyre jobban játszottunk és ez most már győzelmet is eredményezett. Én csak azt szeretném ebből leszűrni, vagy mondani, hogy mi nem foglalkozunk azzal, hogy ki, mit gondol, hogy nekünk hogyan kéne játszanunk, hogy nekünk van-e esélyünk vagy nincsen esélyünk. Mi abban hiszünk, amit együtt leteszünk az asztalra napról napra, és azt gondolom, ha az ember nem hiszi el azt, hogy esélytelen, akkor ilyen dolgok születnek, mint ami ma történt. Ezen az úton megyünk tovább.

Hazai játékos nyilatkozata

Illés Máté : Először is, mindenképpen gratulálni szeretnék a Honvédnak, megérdemelten nyerték meg ezt a mérkőzést. A mi részünkről ez a két utóbbi mérkőzés egyszerűen szörnyű volt. Az, hogy periódusokban küzdünk, hajtunk az egyszerűen nem párosul koncentrációval. Ebben a játékban 40 percig koncentrálnunk kell. Biztos vagyok benne, hogy ki fogjuk elemezni ezt a sok hibát, nagyon sok mindenen dolgoznunk kell. A szurkolóinknak mindenképpen köszönjük, hogy támogatnak továbbra is, és tényleg biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk dolgozni, hogy a jó útra térjünk.

Vendég játékos nyilatkozata

Peringer Balázs : Örülök, hogy nyertünk, egy nagyon klessz közönség előőt sikerült idegenben egy győzelmet behúznunk. A szombati szoros Paks elleni meccs után egyáltalán nem bíztuk el magunkat, ez is volt a feladat, hogy a szoros meccs ellenére ne bízzuk el magunkat. Tudtuk, hogy az Oroszlány nagyon fog küzdeni a korábbi rossz mérkőzésük után. Úgy gondolom, amit megbeszéltünk edzésen azt sikerült végrehajtani, keményen, harcosan játszottunk, gratulálok a csapattársaimnak, a fiúknak. Ebből a győzelemből szeretnénk táplálkozni, és szombaton a hazai közönség előtt megverni a ZTE-t.

Statisztika

team logo MVM-OSE Lions
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
Dimitrijevic Dorde Dimitrijevic Dorde * 12 37 4 6 66.7 0 1 0 0 6 0 4 4 100 3 1 4 2 3 5 6 2 0 0 14 82.7 85.8 40 30.8
55 Krestinin Denis Krestinin Denis * 7 32 3 6 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 7 5 12 1 1 3 1 3 1 0 20 130.6 84.1 50 50
8 Barnjak Josip Barnjak Josip * 10 29 1 5 20 0 0 0 1 6 16.7 5 6 83.3 3 1 4 2 3 5 9 6 2 1 20 92.9 67.6 35.7 22.7
9 Ruják András Baldvin Ruják András Baldvin * 5 29 0 0 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 0 5 0 2 0 0 6 104.8 94 41.7 41.7
5 Carev Aleksej Carev Aleksej * 12 23 1 2 50 1 1 100 2 3 66.7 2 2 100 0 1 1 1 1 4 1 0 0 0 12 138.4 83.4 85.7 83.3
17 Illés Máté Csongor Illés Máté Csongor 13 30 2 4 50 0 2 0 3 10 30 0 0 0 3 0 3 0 3 2 1 0 1 0 4 49.9 84 40.6 40.6
19 Dorogi Gergő Dorogi Gergő 2 14 1 2 50 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 1 1 1 0 0 0 0 2 29.2 94 25 25
21 Pápai Máté Barnabás Pápai Máté Barnabás 1 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 2 100 73 50 0
3 Werner Viktor Werner Viktor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Mucza Tamás Mucza Tamás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 200 0 0
1 Szabadfi Márk Szabadfi Márk 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
62 200 12 25 48 2 7 28.6 7 30 23.3 13 16 81.3 20 10 30 8 12 27 20 13 4 1 81 87.3 90.7 44.9 39.5
team logo Budapesti Honvéd SE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
6 Tanoh Dez András Tanoh Dez András * 13 34 2 5 40 0 1 0 2 7 28.6 3 6 50 4 1 5 1 2 3 4 0 0 0 9 79.4 92.5 40.6 38.5
1 Dr. Demeter Attila Dr. Demeter Attila * 8 34 1 5 20 0 1 0 2 5 40 0 0 0 6 2 8 1 1 2 1 0 0 3 9 83.4 83.7 36.4 36.4
7 Simon Kristóf Gábor Simon Kristóf Gábor * 22 33 4 5 80 0 0 0 1 6 16.7 11 12 91.7 2 0 2 0 5 0 9 4 0 1 25 119.8 92.1 64.7 50
8 Mijovic Stefan Mijovic Stefan * 15 28 1 1 100 1 2 50 2 5 40 5 6 83.3 7 0 7 1 4 3 9 1 0 0 24 106.8 77.1 68.2 62.5
11 Völgyi Marcell Zoltán Völgyi Marcell Zoltán * 0 19 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 4 0 3 4 2 0 0 0 2 15.5 84.3 0 0
25 Peringer Balázs Peringer Balázs 8 21 3 4 75 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 3 5 2 2 1 1 1 0 0 14 126.8 76.2 80 75
9 Hajdu Péter Márton Hajdu Péter Márton 2 15 1 2 50 0 0 0 0 2 0 0 0 0 4 2 6 0 1 3 0 0 1 0 5 34.7 67 25 25
0 Kopácsi Ákos Kopácsi Ákos 0 9 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 -1 44.3 50.7 0 0
3 Takács Dániel Takács Dániel 0 7 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 1 0 0 0 1 0 48.3 0 0
22 Vámos Ádám Vámos Ádám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
95 Rédei Péter Rédei Péter 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
21 Cohill Eric Edward Cohill Eric Edward 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
68 200 12 24 50 1 4 25 7 27 25.9 21 26 80.8 29 10 39 5 19 20 27 7 1 4 88 90.7 87.3 51.2 42.7

Dobástérkép

MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 4 15
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 10
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 05:00 32:51
CSAPAT %
2p köz.
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
48%
50%
2p ktáv.
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
29%
25%
3p táv.
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
23%
26%
1p bünt.
MVM-OSE Lions
Budapesti Honvéd SE
81%
81%
MVM-OSE Lions Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 8 5
Eladott labda 12 19
Lepattanó 30 39
Gólpassz 13 7
Fault 27 20
VAL 81 88