Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2022. október 12. | 18:00
3. forduló
Continental Aréna
81 -87
(17-24, 26-16, 16-19, 22-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Söjtöry Tamás Ferenc, Lengyel Ádám József (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Pethő Ákos : Nagyon jó energiával kezdtünk, fontos volt, hogy megmutassuk: megérkeztünk a bajnokságba. Az első két meccsel ellentétben ez most sikerült. Néhány buta hibát elkövettünk, sokszor feleslegesen állítottuk oda a Szolnokot a büntetővonalra, amivel éltek a vendégek. Nehéz dobásokat kellett a végjátékban bedobniuk. Elismerésem mindkét csapatnak, mert jó mérkőzés volt. Jelenleg még nem tartunk ott, hogy egy bajnoki címre törő csapatot nem tökéletes játékkal meg tudjunk verni. Ezen a mérkőzésen már harminc percig jól koncentráltunk. Ezt kell kinyújtani negyvenre az ilyen egál meccseken.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Nagyon nehéz mérkőzés volt, ilyenre is számítottunk, miután a Nyíregyháza elveszítette az első két mérkőzését, biztosak voltunk benne, hogy a hazaiak motiváltan és fizikálisan fognak játszani. Megérdemlik a gratulációt. Ami minket illet, két győzelem után érkeztünk, nem volt igaza annak, aki esetleg azt hitte, hogy ez egy könnyű győzelem lesz. Nem játszottunk tökéletesen, de ez egy nagyon értékes győzelem idegenben. Legközelebb jobb energiával kell játszanunk és védekezésben jobban kell teljesítenünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Jordan Williams : Fiatal csapat vagyunk, ezért néhány dologban változtatnunk kellett az eddigi elképzeléseinken. Ez több esetben jól működött a mérkőzésen, de főleg a végjátékban hibákat követtünk el. Jó irányba tartunk, de ezeken még dolgoznunk kell.

Vendég játékos nyilatkozata
Auston Barnes : Elismerésem az ellenfélnek. Tehetséges játékosai vannak, akiket az első félidőben hagytunk játékba jönni. Mi nem a megfelelő energiával játszottunk és nem koncentráltunk eléggé.


Dobástérkép
HÜBNER Nyiregyháza BS
Szolnoki Olajbányász
HÜBNER Nyiregyháza BS
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 6
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 07:35 24:45
CSAPAT %
2p köz.
HÜBNER Nyiregyháza BS
Szolnoki Olajbányász
66%
50%
2p ktáv.
HÜBNER Nyiregyháza BS
Szolnoki Olajbányász
33%
50%
3p táv.
HÜBNER Nyiregyháza BS
Szolnoki Olajbányász
29%
46%
1p bünt.
HÜBNER Nyiregyháza BS
Szolnoki Olajbányász
92%
83%
HÜBNER Nyiregyháza BS Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 12 13
Lepattanó 27 29
Gólpassz 11 20
Fault 24 19
VAL 93 124
Statisztika
HÜBNER Nyiregyháza BS
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hillsman

Jaycee Trevan
X 20 2 3 67 0 3 0 2 6 33 4 12 33 10 10 100 6 2 8 2 2 4 8 1 0 0 29 37 -9

Perry

Darius James
X 30 8 11 73 2 5 40 3 8 38 13 24 54 1 1 100 5 1 6 1 3 3 4 4 0 1 31 35 -2

Williams

Jordan Kevin
X 16 6 11 55 2 2 100 0 0 0 8 13 62 0 1 0 5 3 8 0 0 4 4 1 0 0 23 34 -13

Dolezaj

Marek
X 2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 1 2 2 1 3 0 1 4 26 -3

Mokánszki

Máté
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 8 -3

Henderson

Harrison Blake
6 0 1 0 1 5 20 1 2 50 2 8 25 1 1 100 2 1 3 0 2 5 1 0 0 0 2 22 -3

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 1 2 0 0 -1 21 -9

Kiss

Benedek
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 9 6

Szobi

Dániel
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 5 6

Kass

Balázs
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 1 3 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vaskó

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 19 29 66 5 15 33 7 24 29 31 68 46 12 13 92 19 8 27 5 12 24 19 11 0 3 93 200
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Williamson

Andre Marcell
X 10 2 7 29 1 1 100 0 0 0 3 8 38 4 4 100 8 1 9 1 2 1 3 1 1 0 18 28 1

Durham

Jabril Armin
X 7 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 4 5 80 3 1 4 0 3 0 4 6 0 0 14 26 -4

Subotic

Bojan
X 15 2 2 100 1 3 33 0 2 0 3 7 43 9 12 75 5 0 5 1 0 2 7 2 0 0 23 25 0

Barnes

Auston Willis
X 11 2 2 100 1 1 100 1 1 100 4 4 100 2 2 100 1 0 1 0 2 2 2 1 0 0 13 25 2

Pallai

Tamás Ottó
X 7 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 1 1 100 1 0 1 3 2 2 2 1 0 0 10 17 -6

Lukács

Norbert
20 3 6 50 0 0 0 4 5 80 7 11 64 2 2 100 2 3 5 0 4 4 1 3 1 0 22 26 11

Gavin

James Michael
12 1 2 50 1 2 50 2 3 67 4 7 57 2 3 67 1 0 1 1 0 2 3 2 0 0 15 21 11

Pongó

Máté
3 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 0 0 0 1 0 3 1 3 0 0 3 17 7

Révész

Ádám
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 0 1 0 5 12 5

Rudner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 1 3 3

Sebők

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vincze

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 11 22 50 4 8 50 11 24 46 26 54 48 24 29 83 23 6 29 7 13 19 24 20 3 0 124 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek