Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2022/2023
2022. október 9. | 18:00
2. forduló
Városi Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Minár László Balázs, Lengyel Ádám József (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Roberson kiválása sokat számít nekünk, viszont gratulálok a Kecskemétnek, az eredmény így is ránk nézve hízelgő. Az első negyedet leszámítva borzasztóan játszottunk, főleg támadásban. Mindenki akart és küzdött, és görcsösek lettünk e miatt, 69 pont hazai pályán nagyon kevés, és dolgoznunk kell az eladott labdákon is. A közönségünkön kívül ma semmi nem működött, csak ők érdemelnek dicséretet. Bár a bajnokság elején vagyunk, saját magunkat nyomtuk bele egy olyan gödörbe, amivel nem számoltunk. Jó csapat a Kecskemét, de úgy gondolom, magunkat vertük meg azzla, hogy rengeteg hibával játszottunk, így nem lehet kosárlabdázni. Ennél jobb csapatunk van. Tanulnunk kell ebből a meccsből, Fehérvárra úgy kell elutaznunk, hogy meg kell próbálnunk bravúrt végrehajtani.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Gratulálok a csapatomnak és a szurkolóinknak, akik ide is elkísértek bennünket! A kezdés nem tetszett, az időkérés után viszont helyreállt a rend, fokozatosan visszajöttünk a mérkőzésbe. Az első negyed után a mi akaratunk érvényesült, mi tettük magunkat nehéz helyzetbe. Ez nem von le semmit a Szeged érdemeiből, mert egy percig nem adták fel. A Szegedet hazai pályán 70 pont alatt tartani az egy komoly dolog, mert egy rendkívül jól támadó, veszélyes csapat. A kritikus periódusokban azokat a védekezési dolgokat megcsináltuk, amiket megbeszéltünk. Ezt a fókuszt kellene 40 percig fenntartani, mert a mai kosárlabda annyira felgyorsult, hogy akár tíz pont is elfogyhat két perc alatt. Két mérkőzés, két győzelem, a mai magyar bajnokságban minden idegenbeli mérkőzés duplán számít számomra. Holnaptól már a Debrecenre készülünk, azt a meccset is szeretnénk megnyerni.

Hazai játékos nyilatkozata
Bognár Kristóf : Nagyon nehéz egy ilyen meccs után mit mondani... Nagyon szépen köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen létszámban kilátogattak és buzdítottak minket. Sajnálom, hogy nem tudtunk győzelemmel szolgálni nekik. Jól kezdtünk, ritmusos volt a támadásunk. Talán meg is leptük az ellenfelünket, de a Kecskemét egy olyan csapat, amelyik 40 percen keresztül ugyanazt a módszert alkalmazza, gondoltuk, hogy nem adják fel. A második negyedben sok eladott labdánk volt, onnantól kezdve folyamatosan jellemezte a játékunkat a pontatlanság. Folyamatosan futottunk az eredmény után, ezeket mindig visszaverték, ez pedig demoralizáló a csapatjátékot tekintve. Védekezésben jobbak voltunk, de támadásban az első negyedet leszámítva pontatlanok voltunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Wittmann Krisztián : Nagyon rosszul kezdtünk, elhúzott a Szeged az első negyedben, de szerencsére sikerült visszajönnünk. Onnantól hullámzó volt a játék. Amikor úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük, akkor mindig el tudtunk húzni. Ha végig úgy játszottunk volna, ahogy azokban a periódusokban, amikor el tudtunk húzni, akkor nagyobb különbséggel is tudtunk volna nyerni. Ennek is nagyon örülünk, mert Szegeden nem egyszerű győzni, mi sem sűrűn tesszük ezt meg. Nagyon örülünk neki, hogy így kezdtük a bajnokságot, most már a Debrecen elleni meccsre fókuszálunk.


Dobástérkép
Naturtex-SZTE-Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Naturtex-SZTE-Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 9
Vezetés váltás 13
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 13:59 23:04
CSAPAT %
2p köz.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
68%
65%
2p ktáv.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
15%
27%
3p táv.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
32%
29%
1p bünt.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
75%
73%
Naturtex-SZTE-Szedeák Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 16 12
Lepattanó 35 32
Gólpassz 16 12
Fault 26 22
VAL 95 103
Statisztika
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Washington

Desmond Marquis Marquis
X 19 3 7 43 0 5 0 3 6 50 6 18 33 4 5 80 5 1 6 3 5 1 7 10 0 0 27 40 -8

Bognár

Kristóf
X 16 7 7 100 0 2 0 0 1 0 7 10 70 2 3 67 10 2 12 0 2 3 4 0 0 0 26 35 1

Starovlah

Milic
X 6 3 3 100 0 0 0 0 5 0 3 8 38 0 0 0 2 2 4 2 3 3 4 5 0 0 13 24 6

Roberson

Tyler Evan Evan
X 4 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 0 4 13 3

Polányi

Kristóf Áron
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 2 0 3 0 1 0 0 8 13 10

Person Jr

Wesley Lavon Lavon
11 0 3 0 1 3 33 3 6 50 4 12 33 0 0 0 4 0 4 0 1 1 2 0 0 0 8 23 -20

Kerpel-Fronius

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 18 -4

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 1 0 11 -13

Filipovic

Stefan
11 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 3 4 75 0 2 2 0 2 5 2 0 0 0 11 11 -3

Balogh

Szilárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -2 7 -11

Kovács

Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 0 0 1 1 5 -1

Csornai

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 19 28 68 2 13 15 6 19 32 27 60 45 9 12 75 27 8 35 7 16 26 20 16 0 2 95 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 12 0 1 0 0 3 0 4 7 57 4 11 36 0 0 0 2 0 2 0 0 1 1 1 0 0 9 34 3

Townes

Marques R
X 21 6 9 67 0 0 0 0 2 0 6 11 55 9 10 90 4 0 4 5 2 0 7 2 0 0 31 34 17

Karahodzic

Kemal
X 10 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 4 7 57 7 3 10 0 2 1 5 2 1 0 22 25 14

Dramicanin

Rastko
X 5 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 2 2 100 0 1 1 2 1 3 2 1 0 0 6 23 -5

Ivkovic

Milán
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 -2 6 -2

Klobucar

Jaka
17 2 4 50 1 1 100 2 5 40 5 10 50 5 7 71 5 0 5 0 1 3 7 5 1 0 27 32 8

Borisov

Milos
6 0 1 0 1 4 25 0 2 0 1 7 14 4 5 80 4 0 4 0 4 3 3 1 0 0 3 21 9

Kucsera

Dániel
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 0 0 0 1 11 -7

Tóth

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 7 8

Kiss

Dávid
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 2 0 2 2 4 0 1 3 1 0 0 0 6 7 -5

Fazekas

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Botka

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 13 20 65 3 11 27 7 24 29 23 55 42 24 33 73 25 7 32 7 12 22 26 12 2 0 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek