Leány Serdülő- 2021/2022
2022. május 26. | 19:30
 
NOVOMATIC Aréna
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szecsődi Richárd Attila, Frányó Csanád (Gátiné Müller Zsuzsanna)

Hazai edző nyilatkozata
Farkas Fanni : A reggeli győzelem után nagyon vártuk ezt a mérkőzést, mert eddig egyszer sem sikerült megverünk a BEAC-ot az idei évben. Készültünk erre a meccsre, Igazi csapatként funkcionáltunk. Voltak hullámvölgyek, de mindig jött valaki, aki átlendítette a csapatot. Hihetetlenek a lányok, nagyon boldogok vagyunk! Végig ott volt a szívünk a pályán, és bebizonyítottuk, hogy egy nagybetűs csapat vagyunk!

Vendég edző nyilatkozata
Hegyi Hanna : Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Vasas ellen. Hiányosságot a lepattanók terén láttam, azokban mindenképpen javulnunk kell, azzal akár meg is tudjuk fordítani ezt az eredményt. Úgy gondolom, hogy mindent kitettünk a pályára, és egy nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani. Gratulálok a Vasasnak!


Dobástérkép
Vasas Akadémia/A
BEAC -Újbuda Kosárlabda Akadémia
Vasas Akadémia/A
BEAC -Újbuda Kosárlabda Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia/A
BEAC -Újbuda Kosárlabda Akadémia
43%
21%
2p ktáv.
Vasas Akadémia/A
BEAC -Újbuda Kosárlabda Akadémia
19%
35%
3p táv.
Vasas Akadémia/A
BEAC -Újbuda Kosárlabda Akadémia
0%
11%
1p bünt.
Vasas Akadémia/A
BEAC -Újbuda Kosárlabda Akadémia
46%
57%
Vasas Akadémia/A BEAC -Újbuda Kosárlabda Akadémia
Szerzett labda 19 17
Eladott labda 26 27
Lepattanó 51 34
Gólpassz 11 10
Fault 26 19
VAL 71 44
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Vasas Akadémia/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Emília Erzsébet
X 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 5 2 7 2 4 4 2 3 0 0 6 25 0

Pácza

Blanka
X 2 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 0 4 0 1 3 4 1 4 2 2 1 0 0 -1 20 0

Puskás

Lili Anna
X 3 1 6 17 0 3 0 0 2 0 1 11 9 1 2 50 2 3 5 2 6 2 1 0 0 0 -6 18 0

Mayr

Lara
X 3 0 4 0 1 1 100 0 0 0 1 5 20 1 2 50 2 2 4 1 2 3 2 0 0 0 3 17 0

Kárpáthegyi

Léda Anna
X 6 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 0 0 0 4 5 9 1 0 3 1 0 0 0 13 17 0

Csercsa

Eszter
24 8 13 62 2 3 67 0 1 0 10 17 59 4 4 100 3 6 9 4 2 2 3 0 0 0 31 27 0

Bori

Liza
6 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 4 50 3 1 4 7 1 0 4 0 0 0 15 21 0

Tóth

Frotti Frodina
4 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 2 4 50 0 1 1 0 4 5 2 1 1 0 0 18 0

Dévai

Blanka
3 1 2 50 0 3 0 0 2 0 1 7 14 1 2 50 3 1 4 1 0 2 2 2 0 0 5 16 0

Bartos

Dorottya
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 3 3 0 1 0 0 0 11 0

Galavits

Lili Csenge
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 3 0 0 4 8 0

Polt

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0
Összesen 5 53 18 42 43 3 16 19 0 7 0 21 65 32 11 24 46 26 25 51 19 26 26 19 11 1 0 71 200
BEAC -Újbuda Kosárlabda Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jánosi

Flóra Csillag
X 3 0 4 0 0 0 0 0 4 0 0 8 0 3 4 75 1 4 5 3 3 1 7 2 0 1 8 26 0

Horváth

Anna
X 6 1 2 50 2 2 100 0 1 0 3 5 60 0 0 0 1 4 5 1 2 0 0 1 0 0 9 24 0

Barna

Mikolt
X 6 0 2 0 1 4 25 0 5 0 1 11 9 4 6 67 2 1 3 1 1 2 3 0 0 0 0 23 0

Jáger

Zsófia Éva
X 3 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 3 33 0 2 2 0 1 2 3 0 0 0 2 20 0

Blaskovits

Anna Ibolya
X 0 0 4 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0 2 3 5 0 3 1 1 1 0 0 -1 20 0

Sági

Regina Petra
4 2 4 50 0 1 0 0 4 0 2 9 22 0 1 0 2 2 4 1 5 1 2 2 0 0 0 19 0

Limpek

Lilla Julianna
8 0 2 0 1 3 33 2 3 67 3 8 38 0 0 0 1 1 2 4 4 2 1 1 0 0 7 17 0

Cs. Molnár

Lili
4 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 0 3 3 2 3 4 1 1 0 0 5 16 0

Dinnyés

Petra Bianka
0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 0 4 0 0 1 0 0 -3 15 0

Gréts

Zoé
7 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 5 12 42 1 0 1 4 0 5 6 1 0 0 11 13 0

Bugovics

Júlia
6 0 2 0 2 2 100 0 0 0 2 4 50 2 2 100 0 1 1 1 1 1 1 0 0 0 6 7 0

Medvei

Csenge Tűzvirág
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 47 6 28 21 6 17 35 2 18 11 14 63 22 17 30 57 12 22 34 17 27 19 25 10 0 1 44 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek