Hepp Kupa, Női- 2021/2022
2021. november 25. | 17:00
2. forduló
NOVOMATIC Aréna 
73 -56
(22-15, 19-16, 10-11, 22-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hernicz Balazs, Tóth Bence

Hazai edző nyilatkozata
Giustino Altobelli : 3-2-es zónavédekezésre készültünk ezen a mérkőzésen, és negyven percen keresztül ezt is játszották. Ha több kulcsjátékosunk játszhatott volna, még könnyebb lehetett volna a mérkőzés, de végül nem kockáztattunk, végig vezettünk, és irányítottuk az összecsapást. Vannak dolgok, amelyeken védekezésben javítanunk kell, de ma csak az számított, hogy győzzünk, és ez sikerült, szóval boldogok vagyunk!

Vendég edző nyilatkozata
Barthalos István : Örülök, hogy létrejöhetett a mérkőzés, mivel mindkét csapat európai kupában és az NBI/B-ben is indul, sőt, mi még az egyetemi bajnokságban is szerepelünk, így elég sűrű a program. Úgy gondolom, hogy ezzel a tartalékos kerettel tisztes helytállás volt ez Sopronban. Bízom benne, hogy a soproniak továbbjutnak, és bekerülnek a négyes döntőbe, ehhez sok sikert kívánok nekik!


Dobástérkép
Sportdarázs
UNI-Győr SZESE
Sportdarázs
UNI-Győr SZESE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 5
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 38:00 01:00
CSAPAT %
2p köz.
Sportdarázs
UNI-Győr SZESE
52%
59%
2p ktáv.
Sportdarázs
UNI-Győr SZESE
39%
17%
3p táv.
Sportdarázs
UNI-Győr SZESE
17%
27%
1p bünt.
Sportdarázs
UNI-Győr SZESE
64%
71%
Sportdarázs UNI-Győr SZESE
Szerzett labda 9 6
Eladott labda 11 19
Lepattanó 47 36
Gólpassz 25 13
Fault 13 14
VAL 104 63
Statisztika
Sportdarázs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sitku

Zsuzsanna
X 26 5 9 56 4 10 40 2 5 40 11 24 46 2 3 67 9 6 15 5 3 2 4 2 1 0 36 35 0

Bakó

Patrícia
X 16 6 8 75 1 7 14 0 0 0 7 15 47 2 2 100 6 3 9 2 2 1 3 4 1 1 25 33 0

Molnárová

Anna-Laura
X 11 3 8 38 1 2 50 0 3 0 4 13 31 3 4 75 7 2 9 0 0 2 4 3 0 1 17 31 0

Karácsony

Tamara
X 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 5 0 0 0 0 3 2 5 0 1 2 0 4 0 0 3 27 0

Kovács

Léna
X 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0 0 6 0 0 0 0 2 0 2 0 2 0 1 4 0 0 -1 21 0

Németh

Boglárka
8 0 0 0 4 7 57 0 0 0 4 7 57 0 2 0 3 2 5 1 2 4 1 4 0 0 12 21 0

Gombkötő

Lili
2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 13 0

Szomszéd

Csenge
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 1 0 5 11 0

Tarr

Sára
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 1 0 0 5 6 0

Bognár

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0

Szabó

Rozina
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0
Összesen 5 73 16 31 52 11 28 39 4 24 17 31 83 37 7 11 64 31 16 47 9 11 13 14 25 3 2 104 200
UNI-Győr SZESE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bánszegi

Borbála
X 6 3 5 60 0 5 0 0 0 0 3 10 30 0 0 0 11 2 13 0 6 3 0 2 1 1 9 35 0

Chroméj

Hajnalka
X 15 4 6 67 1 4 25 1 2 50 6 12 50 2 2 100 1 0 1 1 5 3 3 2 0 1 11 31 0

Szűts

Boglárka
X 13 2 5 40 1 6 17 1 2 50 4 13 31 4 4 100 3 1 4 1 1 2 4 4 0 0 16 26 0

Horváth

Dóra
X 0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 3 0 3 0 0 0 1 1 0 1 0 25 0

Révész

Boróka
X 11 2 2 100 1 3 33 1 3 33 4 8 50 2 2 100 6 0 6 3 3 3 1 3 0 0 17 24 0

Sándor

Anna
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 5 1 6 0 1 1 0 0 1 0 10 19 0

Király

Anna
1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 1 1 1 1 2 2 0 0 0 0 15 0

Bende

Réka
5 0 0 0 1 2 50 1 4 25 2 6 33 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 3 13 0

Reider

Janka Luca
1 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 1 2 50 0 0 0 0 2 0 2 1 0 0 -3 12 0

Balla

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 56 13 22 59 4 24 17 4 15 27 21 61 34 10 14 71 31 5 36 6 19 14 13 13 2 3 63 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek