Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2021/2022
2022. április 10. | 18:30
4. forduló
Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
73 -68
(14-17, 20-10, 10-22, 29-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Györfy Rúben, Szilágyi Bálint, Kapusi Gábor (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Van egy olyan lélektana ennek, hogy régen nyertünk és rengeteg szoros meccset vesztettünk el. El kell hinnünk, hogy tudunk nyerni. Ezt a legtöbb mérkőzésen elhisszük, de amikor jön az első hullámvölgy akkor vagy abból mászunk ki nehezen vagy a végjátékot elrutintalankodjuk. Most a végjátékban úgy érzem, hogy kifejezetten jó kosárlabdát játszottunk, tudtuk kontrollálni a mérkőzést. Sportszerű, harcos mérkőzést sikerült játszanunk a Cegléd csapatával. Szerencsére győzelem lett az eredménye. Küzdünk tovább, dolgozunk a jövő héttől és a következő mérkőzésre fókuszálunk.

Vendég edző nyilatkozata
Sandro Orlando : Visszatérő problémánk ez. Az utolsó öt percben leálltunk a védekezéssel. Ilyenkor végig kell fókuszálni. Ha nem sikerül ezt végig csinálnunk, akkor ez történik. Minden játékos a másikra várt, nem volt olyan aki megadta volna az első lökést. Még van hátra két mérkőzés. Ott megpróbálunk végig negyven percig fókuszáltan kosárlabdázni.

Hazai játékos nyilatkozata
Angyal Barbara : Végre bíztunk egymásban. Nem azt vártuk, hogy valaki oldja meg, hanem mindenki felvállalta magára a szerepet, a feladatot. Szerintem ez volt a siker kulcsa.

Vendég játékos nyilatkozata
Szerelem-Kobolák Cintia : A mérkőzést nagyon jól kezdte a BKG. Ami után megpróbáltunk felzárkózni, ami sikerült is a negyed végére. A második negyed szintén hullámzó volt. A félidőre a BKG vonult előnnyel az öltözőbe. Azt beszéltük meg a félidőben, hogy ráteszünk egy lapáttal és megpróbáljuk megfordítani az eredményt, ami sikerült is. Sajnos az utolsó öt percben elveszítettük a koncentrációnkat, későn vettük észre, hogy baj van. Semmi mást nem tudunk csinálni csak gratulálni a BKG-nak. További sok sikert kívánunk nekik a playoutra.


Dobástérkép
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 10
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 13:46 20:37
CSAPAT %
2p köz.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
VBW CEKK Cegléd
60%
64%
2p ktáv.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
VBW CEKK Cegléd
0%
9%
3p táv.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
VBW CEKK Cegléd
27%
18%
1p bünt.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
VBW CEKK Cegléd
83%
79%
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 4 9
Eladott labda 17 10
Lepattanó 43 27
Gólpassz 11 17
Fault 19 24
VAL 99 84
Statisztika
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Angyal

Barbara
X 16 2 2 100 0 1 0 2 8 25 4 11 36 6 7 86 4 0 4 2 2 4 9 4 0 0 25 37 0

Campisano

Sierra Kathleen
X 21 5 8 63 0 1 0 1 3 33 6 12 50 8 10 80 7 4 11 2 4 4 7 1 1 0 31 34 0

Vári

Zita
X 5 1 3 33 0 0 0 1 5 20 2 8 25 0 0 0 1 0 1 0 6 3 1 3 0 1 -2 31 0

Davis

Camesha Rochell
X 3 0 1 0 0 2 0 1 3 33 1 6 17 0 0 0 5 1 6 0 0 2 1 0 1 0 6 26 0

Zivaljevic

Sofija
X 7 0 3 0 0 2 0 2 6 33 2 11 18 1 2 50 8 1 9 0 3 2 3 0 0 0 6 21 0

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
10 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 4 4 100 3 7 10 0 1 2 3 2 1 0 23 20 0

Raus

Vivien
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 3 13 0

Benke

Sára
7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 7 10 0

Suppán

Anna
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 8 0

Kovács

Vanessza Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Anna Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mudra

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 15 25 60 0 6 0 8 30 27 23 61 38 19 23 83 29 14 43 4 17 19 24 11 3 1 99 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Fanni Andrea
X 14 2 5 40 0 2 0 2 8 25 4 15 27 4 4 100 4 1 5 1 0 3 2 1 0 1 12 36 0

Szabó

Dóra
X 0 0 0 0 0 1 0 0 5 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 1 0 0 -6 27 0

Holesinska

Petra
X 21 6 9 67 0 1 0 0 6 0 6 16 38 9 10 90 3 0 3 4 2 3 7 1 0 1 23 27 0

Szabó

Petra Judit
X 7 3 4 75 0 2 0 0 1 0 3 7 43 1 4 25 6 0 6 3 1 4 4 4 0 0 16 24 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
X 12 2 3 67 0 0 0 2 4 50 4 7 57 2 2 100 1 4 5 0 1 3 2 2 0 0 17 21 0

Katona

Szidónia
4 0 0 0 1 3 33 0 3 0 1 6 17 2 2 100 3 1 4 1 4 4 3 4 0 0 7 28 0

Baugh

Victoria Alexandria
6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 4 0 1 10 20 0

Laufer

Gabriella
4 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 1 2 50 1 1 2 0 0 0 1 0 1 0 6 15 0

Szirony

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 2 0

Rakita

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Flóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 16 25 64 1 11 9 5 28 18 22 64 34 19 24 79 19 8 27 9 10 24 19 17 1 3 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek