Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2021/2022
2022. április 16. | 18:00
234. forduló
Vasas Pasaréti Sportcentrum
48 -85
(19-23, 12-19, 8-29, 9-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Minár László Balázs, Horváth Csongor Béla, Rózsavölgyi Alexandra (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Már a mérkőzés elején engedtünk olyan dolgokat ellenfelünknek, amit nem szabadott volna. 14 támadólepattanót szedett a Győr egy félidő alatt, ami teljesen szétzilálta a védekezésünket és rotációnkat. Elvesztettük az önbizalmunk, ami plusz bátorságot hozott a másik oldalon. Ez az első alkalom, amikor nem lehetek elégedett a második félidei teljesítményünkkel. Nem az eredmény és a különbség a lényeg, hanem az, hogy milyen stílusban játszunk. Nem ezért dolgoztunk ilyen hosszú időn át, az biztos. Néhány tényező tovább nehezítette ezt a meccset számunkra, de kifogásokat egyáltalán nem akarok keresni. Nem lehetek mérges a lányokra, hiszen büszkének kell lennünk, hogy a hatodik helyen olyan csapatok mögött zártunk szorosan, mint egy Euroliga győztes Sopron, egy Szekszárd és szorosan a Győr ellen végeztünk, amely sokkal rutinosabb és jóval nagyobb költségvetéssel dolgozik. Az első meccsen megmutattuk, hogy ilyen nagy csapatokat is meg tudunk szorongatni, a mai nem a mi napunk volt.

Vendég edző nyilatkozata
Iványi Dalma : Örülök a győzelemnek és elégedett vagyok a mutatott játékkal. Ez az igazi arcunk, agresszívabban és fegyelmezettebben játszottunk ellenfelünknél. Ritkán láttam ilyen jó védekezést csapatomtól az idei szezonban, ez pedig megalapozta a támadást. Nem az volt a szezon eleji célunk, hogy az ötödik helyet fogjuk megszerezni, szerettünk volna négy közé jutni és ennek kudarca kicsit rá is nyomta bélyegét a Play-Off-ban mutatott játékunkra. Nem lehetünk maradéktalanul elégedettek ezzel az ötödik hellyel, annak azonban örülök, hogy egy ilyen jó játékkal és meccsel zártuk a szezont.

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Orsolya : Az első negyedben még tartani tudtuk a lépést a Győrrel, az ellenfél támadólepattanói miatt azonban a folytatásban teljesen szétestünk. Ennek ellenére úgy zártuk a félidőt, hogy semmi sem dőlt még el, Győrben is hasonló volt a különbség húsz perc játékot követően. Nem fordulhat elő többször, hogy feladjuk a mérkőzést a 25. percben.

Vendég játékos nyilatkozata
Beatrice Mompremier : Koncentráltan kezdtük a találkozót, ami lendületet adott az egész csapatnak. Tudtuk, hogy a keddi teljesítményt nem engedhetjük meg magunknak még egyszer. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez és a mutatott játékhoz. Az ötödik hely nem az, amit el akartunk érni, a mai meccsre azonban nem lehet panasz.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 40
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 12
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:00 39:36
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
44%
68%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
22%
8%
3p táv.
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
6%
33%
1p bünt.
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
65%
57%
Vasas Akadémia UNI Győr MÉLY-ÚT
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 15 10
Lepattanó 30 47
Gólpassz 9 19
Fault 18 20
VAL 51 128
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Orsolya
X 9 2 4 50 1 2 50 1 2 50 4 8 50 0 0 0 2 0 2 1 3 0 3 2 0 2 10 22 0

Bach

Boglárka
X 5 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 3 3 100 1 0 1 0 2 2 5 0 0 1 6 18 0

Madár

Eszter
X 7 3 7 43 0 0 0 0 1 0 3 8 38 1 1 100 3 3 6 1 1 3 1 1 0 0 10 18 0

Papp

Klaudia
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 0 -1 16 0

Salamon

Zsófia
X 4 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 3 0 3 0 1 3 1 0 0 0 6 13 0

Budácsik

Dorottya Eszter
0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 3 2 5 0 1 2 0 0 1 0 2 23 0

Dúl

Terka Zsófia
3 1 1 100 0 1 0 0 5 0 1 7 14 1 2 50 2 0 2 2 3 1 1 4 0 0 2 20 0

Smailbegovic

Nadija
8 2 6 33 1 1 100 0 3 0 3 10 30 2 2 100 1 2 3 0 0 1 1 1 0 0 6 20 0

Szerencsés

Tamara Beatrix
4 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 4 8 50 0 1 1 0 0 2 6 0 0 0 5 14 0

Radócz

Fanni
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 2 0 3 2 5 1 0 2 2 0 0 1 6 13 0

Pusztai

Petra Panna
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 1 13 0

Madár

Kata
0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 0 0 -2 10 0
Összesen 5 48 14 32 44 2 9 22 1 17 6 17 58 29 13 20 65 20 10 30 6 15 18 20 9 1 4 51 200
UNI Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mompremier

Beatrice
X 26 13 17 76 0 1 0 0 0 0 13 18 72 0 0 0 7 11 18 1 3 2 3 1 4 1 45 30 0

Dubei

Debóra Franciska
X 9 0 0 0 0 3 0 3 5 60 3 8 38 0 0 0 4 1 5 1 1 1 0 2 0 0 11 28 0

Oroszova

Sabina
X 8 2 5 40 1 2 50 0 1 0 3 8 38 2 4 50 2 0 2 0 1 4 3 0 0 0 5 26 0

Canada

Jordin Elizabeth
X 12 5 7 71 0 2 0 0 2 0 5 11 45 2 4 50 3 1 4 1 3 0 6 6 0 0 18 24 0

Dombai

Réka
X 9 3 5 60 0 0 0 1 3 33 4 8 50 0 0 0 1 0 1 5 0 2 1 4 0 0 16 22 0

Weninger

Virág
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 0 3 0 4 0 0 10 17 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
8 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 5 40 2 4 50 2 2 4 0 0 2 3 0 0 0 10 17 0

Ruff-Nagy

Dóra
4 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 2 2 100 3 0 3 1 1 2 1 2 0 0 7 14 0

Varga

Zsófia
5 1 2 50 0 1 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 4 1 5 0 0 0 1 0 0 0 9 7 0

Baffy

Fanni
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 7 0

Rozmán

Lilla Anna
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -2 5 0

Milkovics

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 3 0
Összesen 5 85 27 40 68 1 13 8 7 21 33 35 74 47 8 14 57 31 16 47 10 10 20 18 19 4 1 128 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek