Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2021/2022
2022. április 4. | 18:00
223. forduló
NOVOMATIC Aréna 
86 -52
(28-12, 24-16, 20-15, 14-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Papp Péter, Tóth Cecília (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Egy nagyon kiélezett és kemény párharc alakult ki a két csapat között. Rengeteget tett ezért a DVTK, a fejlődés, amin átmentek megmutatkozott játékban és eredményességben is. Borzasztó nehéz ellenük játszani, nagyon örültem volna, ha idegenben is a maihoz hasonló koncentrált, energikus csapat futott volna ki. A lényeg, hogy szinte minden elemben javulást látok, mely nagyon lényeges és az is, hogy egy ilyen elvesztett mérkőzés után, mint a pénteki, olyan mentális állapotban jöttünk ki, ahol védekezésben és támadásban is összeszedettek voltunk. Következő állomás a Final4, mindent meg fogunk tenni, hogy visszavágjunk a Salamancának, csak erre koncentrálunk. Köszönjük a gratulációt, a legjobbakat kívánjuk nekik. Egy külön élmény volt számomra barátom és volt edzőm ellen megmérkőzni. Óriási csata volt!

Vendég edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Gratulálok a Sopronnak, a mai meccs egészében megmutatva, melyik a jobb csapat. Sok sikert kívánok nekik a Final4-ra. Ahogy ők éremmel szeretnék befejezni az Euroliga sorozatot, úgy mi is a bajnokságot. Nem állunk készen arra, hogy egy ilyen precízen és magas hőfokon játszó Sopront le tudjunk győzni. Sajnálom kicsit a szurkolóinkat, akik szorosabb mérkőzésre számítottak, de nagyot szurkoltak. Készülünk a következő feladatra, emelt fővel szeretnénk befejezni a szezont.

Hazai játékos nyilatkozata
Jelena Brooks : Ebben a szezonban láttuk, hogy milyen nehéz a DVTK ellen játszani, és ez a meccs nagy motivációt adott. Meg akartuk nyerni ezt a mecset, és jó játékkal, hogy jó állapotban menjünk bele a pénteki F4 meccsbe. Büszke vagyok a csapatra, hogy a miskolci meccs után tudtunk javítani, összeszedtük magunkat, és ilyen jó mérkőzést játszottunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Cheridene Green : Küzdöttünk, ahogy lehetett, de a Sopron nagyon jól játszott. Jó mérkőzés volt, több hibát vétettünk, mint ellenfelünk.


Dobástérkép
Sopron Basket
DVTK
Sopron Basket
DVTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 36 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 4
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 39:19 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
DVTK
68%
39%
2p ktáv.
Sopron Basket
DVTK
42%
29%
3p táv.
Sopron Basket
DVTK
38%
19%
1p bünt.
Sopron Basket
DVTK
82%
90%
Sopron Basket DVTK
Szerzett labda 9 6
Eladott labda 9 12
Lepattanó 39 25
Gólpassz 21 7
Fault 16 19
VAL 134 52
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 4 1 3 33 1 3 33 0 2 0 2 8 25 0 0 0 2 0 2 0 2 4 1 3 0 0 2 28 0

Brooks

Jelena
X 12 3 4 75 1 2 50 1 3 33 5 9 56 1 1 100 4 0 4 1 1 3 3 0 0 0 15 27 0

Williams

Gabrielle
X 14 2 3 67 1 2 50 2 2 100 5 7 71 2 3 67 8 0 8 3 2 0 4 4 1 0 29 27 0

January

Briann
X 16 0 1 0 1 1 100 2 4 50 3 6 50 8 8 100 1 1 2 1 2 0 5 9 0 0 28 24 0

Határ

Bernadett
X 13 5 7 71 1 1 100 0 0 0 6 8 75 1 2 50 6 4 10 1 1 1 1 0 0 0 21 20 0

Dolson

Stefanie Marie
5 2 2 100 0 2 0 0 1 0 2 5 40 1 2 50 0 0 0 1 1 4 1 1 0 0 3 20 0

Czukor

Dalma
13 3 3 100 0 0 0 2 5 40 5 8 63 1 1 100 6 1 7 1 0 4 3 1 0 0 22 20 0

Jovanovic

Nevena
2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 4 1 5 0 0 0 1 1 0 0 5 18 0

Varga

Alíz
5 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 5 13 0

Varga

Sára
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 4 3 0

Sitku

Zsuzsanna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 19 28 68 5 12 42 8 21 38 32 61 52 14 17 82 32 7 39 9 9 16 19 21 1 0 134 200
DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bernáth

Réka
X 6 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 0 0 0 2 0 2 0 3 2 3 1 0 0 5 34 0

Vorpahl

Leslie
X 4 2 6 33 0 0 0 0 1 0 2 7 29 0 0 0 2 0 2 0 1 3 2 2 0 0 4 29 0

Jovanovic

Milica
X 9 1 3 33 0 0 0 2 6 33 3 9 33 1 2 50 4 0 4 0 1 3 1 0 0 0 6 28 0

Aho

Nina Daniella
X 2 1 4 25 0 1 0 0 3 0 1 8 13 0 0 0 2 2 4 2 0 3 1 2 0 0 4 27 0

Green

Cheridene
X 12 3 9 33 0 1 0 0 0 0 3 10 30 6 6 100 2 1 3 2 2 1 4 0 0 0 12 22 0

Kányási

Veronika
8 3 5 60 1 3 33 0 1 0 4 9 44 0 0 0 2 1 3 1 1 3 1 2 0 0 9 24 0

Kuster

Jessica
7 0 1 0 1 1 100 1 4 25 2 6 33 2 2 100 2 1 3 0 1 2 2 0 0 0 7 18 0

Kiss

Angelika
4 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 2 4 1 3 2 2 0 0 1 5 18 0

Tóth

Franka Emilia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 52 15 38 39 2 7 29 3 16 19 20 61 33 9 10 90 18 7 25 6 12 19 16 7 0 1 52 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek