Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2021/2022
2022. március 26. | 18:00
210. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
45 -93
(17-20, 13-26, 6-21, 9-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga-Záray Katalin, Major Ádám, Rózsavölgyi Alexandra (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Patai Benjamin : Egységes csapatként élvezni szerettük volna a mérkőzést. Olyan játékot, lendületet próbáltunk ma vinni az összecsapásba, amit a későbbiek során is szeretnénk és fogunk majd használni.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : A találkozó elején nehezen alkalmazkodtunk a TF stílusához, az alacsony szerkezethez. Védekezésben többször hibáztunk az elválltásoknál, betöréseknél, támadásban sem sikerült kihasználni magasságbeli fölényünket. Az első negyedben taktikailag fejben lassan játszottunk, gyorsabban kellett volna reagálnunk. A köztes két negyedben jól teljesítettünk, jó energiával játszottunk. Az első tíz percrért mindenképp dicséret illeti ellenfelünket.

Hazai játékos nyilatkozata
Süle Krisztina : Azt a lendületet, amit az első negyedben hoztunk, azt mindenképpen szeretnénk továbbvinni a folytatásban. Az idegenbeli meccs során megbeszélteket sikerült kivinni ma a pályára. Felszabadultan játszottunk, aztán ahogy Alíz is említette a második félidőben már önmaga volt a Sopron. A legfontosabb, hogy ezt a lendületet, csapategységet és gyors játékot tovább vigyük a folytatásra!

Vendég játékos nyilatkozata
Varga Alíz : Vezetőedzőnk gondolatait tudnám ismételni, az első negyedben tényleg nagyon megzavartak bennünket ezzel a felállással, azonban a második harmadik negyedben sikerült megmutatnunk az igazi arcunkat. A saját teljesítményemnek nagyon örülök, bízom benne, hogy a folytatásban is képes leszek hasonlóra. Megyünk tovább. Gratulálok a TFSE-nek!


Dobástérkép
TFSE-MTK
Sopron Basket
TFSE-MTK
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 48
Legtöbb egymás után szerzett pont 4 16
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 03:07 34:06
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
Sopron Basket
30%
70%
2p ktáv.
TFSE-MTK
Sopron Basket
10%
53%
3p táv.
TFSE-MTK
Sopron Basket
22%
17%
1p bünt.
TFSE-MTK
Sopron Basket
82%
88%
TFSE-MTK Sopron Basket
Szerzett labda 6 8
Eladott labda 13 9
Lepattanó 25 53
Gólpassz 8 31
Fault 17 19
VAL 39 161
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jenkins

Chanise Monique
X 9 2 4 50 1 2 50 1 3 33 4 9 44 0 0 0 4 1 5 1 4 1 5 2 0 0 13 24 0

Süle

Krisztina
X 10 1 4 25 0 2 0 2 5 40 3 11 27 2 3 67 2 0 2 2 1 2 3 1 0 1 8 24 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 6 1 3 33 0 1 0 0 4 0 1 8 13 4 5 80 1 2 3 1 1 2 3 1 0 1 5 23 0

Theodoreán

Alexandra
X 5 2 3 67 0 2 0 0 1 0 2 6 33 1 1 100 1 0 1 0 1 2 3 0 0 0 4 17 0

Pavel

Elisabeth
X 2 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 1 2 3 0 0 3 1 1 0 1 3 13 0

Tóth

Tímea
2 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 2 2 4 0 1 4 3 0 0 0 4 26 0

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 5 0 0 0 0 2 0 2 1 0 0 0 2 0 0 0 21 0

Herman

Aliz
5 0 2 0 0 2 0 1 2 50 1 6 17 2 2 100 1 1 2 1 3 0 1 1 0 1 2 21 0

Szeitl

Vanessa
6 0 2 0 0 0 0 2 6 33 2 8 25 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 20 0

Burján

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 0 0 0 11 0
Összesen 5 45 8 27 30 1 10 10 6 27 22 15 64 23 9 11 82 16 9 25 6 13 17 19 8 0 4 39 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Williams

Gabrielle
X 20 4 7 57 3 4 75 1 6 17 8 17 47 3 5 60 8 0 8 1 2 0 4 6 1 0 27 29 0

Brooks

Jelena
X 8 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 4 4 100 5 5 10 1 2 2 3 2 1 0 20 28 0

Czukor

Dalma
X 8 1 1 100 1 4 25 1 4 25 3 9 33 1 1 100 5 1 6 1 0 5 1 2 1 0 13 25 0

Határ

Bernadett
X 8 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 0 0 0 7 2 9 0 0 3 0 1 1 0 17 17 0

January

Briann
X 4 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 3 0 0 6 9 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
6 1 1 100 1 3 33 0 2 0 2 6 33 2 2 100 1 0 1 2 1 2 1 10 0 0 15 28 0

Varga

Sára
4 1 1 100 1 2 50 0 3 0 2 6 33 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 3 0 0 4 24 0

Varga

Alíz
15 5 6 83 1 1 100 1 1 100 7 8 88 0 0 0 9 1 10 1 1 2 0 2 0 0 26 21 0

Dolson

Stefanie Marie
20 8 12 67 0 1 0 0 0 0 8 13 62 4 4 100 3 6 9 1 1 1 7 2 0 0 33 16 0

Sitku

Zsuzsanna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Kókai

Patrícia Tímea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 26 37 70 9 17 53 3 18 17 38 72 53 14 16 88 38 15 53 8 9 19 17 31 4 0 161 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek