Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2021/2022
2022. január 9. | 17:00
10. forduló
Kocsis Sándor Sportközpont
87 -41
(31-4, 22-16, 22-8, 12-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Simon Kristóf Kolos, Hartai Tamás

Hazai edző nyilatkozata
Beliczay Zsolt : Az eredmények tudatában a kötelező győzelem terhével léptünk pályára, pedig közel sem vagyunk 100%-os állapotban, sok a hiányzónk, a sérültünk vagy sérülésből visszatérőnk. A lányoktól azt kértem, hogy nagyon koncentráljanak a meccs elejére és kőkemény védekezéssel, letámadással indítsunk. Örülök, hogy maradéktalanul megvalósították a megbeszélteket és gyakorlatilag 10 perc alatt eldöntöttük a lényegi kérdést. Mindenki sokat játszott, elosztottuk a pontokat is, elégedett vagyok a látottakkal. Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

Vendég edző nyilatkozata
Szolnoki Zoltán : Sok ilyen meccset játszunk, itt a zöld csoportban. Fiatal a csapat nagy része - juniorok, sőt valamikor kadettok is játszanak. Amit hiányolok, azt sokszor mondtam is a lányoknak: az eszüket is használják, és próbáljanak többet gondolkodni a pályán, és koncentráltabbnak lenni. Sok a könnyű kihagyott dobás. Azokat is be kéne dobni, és megbecsülni – mert az nem reális hogy mi ezeket a csapatokat is megverjük -, de azért lehetne szorosabb egy-egy mérkőzés, ha ezekre az apróságokra odafigyelnénk. Köszönöm szépen.


Dobástérkép
Törekvés SE
Szolnoki MÁV SE
Törekvés SE
Szolnoki MÁV SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 49 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:15 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Törekvés SE
Szolnoki MÁV SE
55%
37%
2p ktáv.
Törekvés SE
Szolnoki MÁV SE
42%
17%
3p táv.
Törekvés SE
Szolnoki MÁV SE
23%
14%
1p bünt.
Törekvés SE
Szolnoki MÁV SE
55%
57%
Törekvés SE Szolnoki MÁV SE
Szerzett labda 18 15
Eladott labda 22 28
Lepattanó 54 26
Gólpassz 27 12
Fault 12 7
VAL 127 29
Statisztika
Törekvés SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sváb

Gréta Viktória
X 4 2 6 33 0 0 0 0 1 0 2 7 29 0 0 0 1 3 4 2 2 0 0 3 0 1 6 21 18

Altmann

Anna Beatrix
X 13 5 8 63 1 2 50 0 0 0 6 10 60 1 2 50 5 5 10 2 0 1 1 4 1 1 26 20 42

Dobos

Kíra Cintia
X 16 4 8 50 0 0 0 2 3 67 6 11 55 2 2 100 2 2 4 3 1 1 1 3 0 0 21 20 43

Mohos

Eszter
X 4 0 3 0 0 0 0 1 4 25 1 7 14 1 2 50 3 1 4 2 3 1 1 5 1 0 7 20 25

Egri

Zsófia
X 9 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 1 2 50 7 3 10 2 3 2 2 0 0 0 16 17 19

Károlyi

Lilla
8 4 7 57 0 1 0 0 0 0 4 8 50 0 0 0 4 1 5 4 3 1 0 6 0 0 16 22 27

Egri

Vivien
16 5 5 100 3 6 50 0 1 0 8 12 67 0 1 0 6 1 7 0 2 0 1 1 0 0 18 22 26

Szilvási

Kincső
9 4 7 57 0 1 0 0 0 0 4 8 50 1 2 50 2 0 2 2 4 2 1 3 0 0 8 21 4

Darázsi

Dóra
8 3 4 75 1 2 50 0 4 0 4 10 40 0 0 0 5 0 5 1 1 1 0 2 1 0 10 20 21

Szabó

Blanka
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 3 3 0 0 0 0 -1 17 5
Összesen 5 87 31 56 55 5 12 42 3 13 23 39 81 48 6 11 55 37 17 54 18 22 12 7 27 3 2 127 200
Szolnoki MÁV SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Munkácsi

Adél Ivett
X 7 1 1 100 0 4 0 1 4 25 2 9 22 2 4 50 5 0 5 5 5 0 4 5 0 0 12 34 -34

Emel

Gyöngyi
X 10 2 4 50 1 2 50 0 1 0 3 7 43 4 4 100 2 1 3 2 4 1 3 1 0 0 11 26 -33

Nemeskéri-Kutlán

Nóra
X 9 3 5 60 0 1 0 1 4 25 4 10 40 0 0 0 3 0 3 2 4 0 0 1 1 0 6 24 -27

Nieberl

Dorina
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 1 2 4 0 0 1 0 1 21 -19

Cseh

Mercédesz
X 1 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 1 2 50 1 0 1 1 4 0 1 0 0 1 -4 15 -17

Márki

Laura
3 0 3 0 0 0 0 1 6 17 1 9 11 0 0 0 0 0 0 2 5 0 1 4 0 0 -3 22 -27

Varga

Viktória
5 1 3 33 1 1 100 0 2 0 2 6 33 1 4 25 2 1 3 1 2 0 3 1 0 0 4 22 -27

Czékus

Bettina
4 2 6 33 0 3 0 0 1 0 2 10 20 0 0 0 1 3 4 1 0 1 0 0 0 2 1 19 -27

Kovács

Karina Erzsébet
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 1 4 0 2 1 0 0 0 0 2 11 -20

Nagy

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 1
Összesen 5 41 10 27 37 2 12 17 3 21 14 15 60 25 8 14 57 19 7 26 15 28 7 12 12 2 3 29 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek