Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2021/2022
2022. január 30. | 14:00
14. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
72 -67
(28-21, 19-15, 16-15, 9-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Bálind Attila, Farkas Péter Gábor

Hazai edző nyilatkozata
Vilipics-Kmézics Daliborka : Tudtuk, hogy kemény meccs vár ránk, a DEAC egy pozícióval állt mögöttünk a tabellán. Nagyon fontos győzelmet szereztünk, gratulálok a lányoknak. Jól védekeztünk, küzdöttünk minden labdáért. A záró negyedben kicsit fejben elfáradtunk, büntetőket hagytunk ki, ezért a vendégek szorossá tudták tenni a végjátékot, de a győzelmünk így sem forgott veszélyben.

Vendég edző nyilatkozata
Kászoni Boglárka : Védekezésben végig jók voltunk, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy szorossá tudtuk tenni a végjátékot, hiszen a PEAC csak kilenc pontot dobott a negyedik negyedben. Sajnos a támadásainkban sok hibával játszottunk, többször káosz volt a pályán, nyilván ez miatt is kaptunk ki. Gratulálok a PEAC-nak, de gratulálok a csapatomnak is, mert a hibák ellenére szépen játszottak. Jó volt látni, ahogy kiszolgálták egymást a pályán.


Dobástérkép
NKA Universitas PEAC II.
DEAC
NKA Universitas PEAC II.
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 5
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 36:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas PEAC II.
DEAC
54%
63%
2p ktáv.
NKA Universitas PEAC II.
DEAC
21%
33%
3p táv.
NKA Universitas PEAC II.
DEAC
29%
31%
1p bünt.
NKA Universitas PEAC II.
DEAC
58%
62%
NKA Universitas PEAC II. DEAC
Szerzett labda 19 17
Eladott labda 22 27
Lepattanó 36 32
Gólpassz 19 19
Fault 12 20
VAL 99 85
Statisztika
NKA Universitas PEAC II.
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bojtár

Boglárka
X 7 2 3 67 0 3 0 0 1 0 2 7 29 3 4 75 2 0 2 4 5 2 5 4 0 1 11 31 -5

Olawuyi

Adenike Olayemi
X 14 5 9 56 0 4 0 0 0 0 5 13 38 4 6 67 3 7 10 1 7 2 5 2 0 1 15 31 5

Kötő

Luca
X 8 1 3 33 0 0 0 2 5 40 3 8 38 0 2 0 4 1 5 3 1 2 1 5 1 0 15 31 -7

Selcova

Ilina
X 17 6 9 67 1 3 33 1 3 33 8 15 53 0 2 0 3 2 5 3 5 2 3 3 0 0 17 30 4

Csényi

Anna
X 9 3 7 43 0 1 0 1 4 25 4 12 33 0 0 0 1 3 4 1 1 1 2 1 2 1 10 29 5

Nagy

Réka
10 1 2 50 1 1 100 1 2 50 3 5 60 3 4 75 5 0 5 4 0 1 2 3 0 1 21 21 5

Kohn

Petra
3 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 1 100 1 1 2 3 2 1 2 1 0 1 6 15 13

Tőczik

Borbála
4 1 1 100 1 1 100 0 2 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 9 1

Szantner

Szonja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 0 0 0 1 3 4

Fekete

Letícia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Simon

Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Napsugár
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 20 37 54 3 14 21 5 17 29 28 68 41 11 19 58 21 15 36 19 22 12 20 19 3 5 99 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mezei-Göttlinger

Anna Ilona
X 6 1 1 100 0 1 0 1 8 13 2 10 20 1 2 50 7 1 8 2 2 5 3 7 3 0 18 37 2

Szabó

Gréta
X 14 4 8 50 0 1 0 1 4 25 5 13 38 3 5 60 5 3 8 5 3 3 4 1 0 0 19 37 -12

Baczuk

Virág
X 15 2 3 67 1 2 50 3 5 60 6 10 60 0 0 0 2 0 2 1 1 2 1 5 0 0 19 29 -1

Mezei

Dóra
X 3 1 2 50 0 1 0 0 3 0 1 6 17 1 2 50 3 1 4 2 8 3 2 2 0 2 -1 27 11

Holinka-Miklós

Hanna
X 3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 1 2 1 5 3 0 2 0 0 1 23 -8

Szabó

Zita
19 2 2 100 2 6 33 3 6 50 7 14 50 2 2 100 3 2 5 5 6 3 1 2 2 1 21 28 3

Szabados

Dorottya
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 3 8 -7

Pásti

Regina
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 0 1 1 1 0 1 0 0 0 2 6 -7

Gaál

Gréta Anna
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 3 5 -6
Összesen 5 67 12 19 63 4 12 33 9 29 31 25 60 42 8 13 62 23 9 32 17 27 20 12 19 5 3 85 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek