Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2021/2022
2022. január 10. | 18:30
11. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
63 -67
(12-17, 17-15, 18-19, 16-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Bálind Attila, Fodor Sándor Balázs

Hazai edző nyilatkozata
Vilipics-Kmézics Daliborka : A listavezető ellen nagyon picin múlott a győzelem. Sajnos, az első félidőben ment el a meccs, ott megijedtünk a Csatától. Nem voltunk elég agresszívek, túlságosan tiszteltük az ellenfelünket. A nagyszünet után már nagyobb elszántsággal léptünk pályára, sokkal keményebben védekeztük, a dobóformánk is feljavult. A végjátékban több rutinnal és egy kis szerencsével akár nyerhettünk is volna. A vereségünk ellenére egy nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, fiatal játékosainknak egy ilyen kiélezett összecsapás nagyon jó tapasztalatszerzés volt. Gratulálok mindkét csapatnak, egy igazi rangadón vagyunk túl.

Vendég edző nyilatkozata
Bódi Ferenc : Ebben az összeállításban egy nagyon jó meccset játszanunk. Büszke vagyok a lányokra, mert egy nagyon nehéz összecsapáson vagyunk túl. Egy nemzeti akadémia ellen mindig nehéz nyerni, de átérezték a lányok ennek a mérkőzésnek a jelentőségét, és kellően karakán, harcias formát mutattak. Természetesen rengeteg hibával játszottunk, ennek ellenére a szívünk a helyén volt, és ez mindig átlendített minket a hullámvölgyeinken. Ma nem érdemelhettünk mást, csak győzelmet.


Dobástérkép
NKA Universitas PEAC II.
Csata DSE
NKA Universitas PEAC II.
Csata DSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 8
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 02:00 34:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas PEAC II.
Csata DSE
46%
63%
2p ktáv.
NKA Universitas PEAC II.
Csata DSE
78%
13%
3p táv.
NKA Universitas PEAC II.
Csata DSE
18%
20%
1p bünt.
NKA Universitas PEAC II.
Csata DSE
72%
81%
NKA Universitas PEAC II. Csata DSE
Szerzett labda 13 14
Eladott labda 19 19
Lepattanó 30 32
Gólpassz 15 18
Fault 19 18
VAL 84 95
Statisztika
NKA Universitas PEAC II.
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Olawuyi

Adenike Olayemi
X 14 5 10 50 1 1 100 0 0 0 6 11 55 2 3 67 4 3 7 0 4 1 3 1 1 0 16 28 -5

Laczkó

Sára
X 17 0 1 0 3 3 100 3 9 33 6 13 46 2 2 100 4 1 5 0 4 1 2 3 1 0 17 27 -5

Farkas

Szonja
X 12 3 3 100 2 4 50 0 3 0 5 10 50 2 2 100 4 1 5 4 1 5 1 1 0 1 17 23 -4

Kötő

Luca Rebeka
X 1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 1 1 2 0 2 0 1 0 0 0 -1 15 -3

Selcova

Ilina
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -1

Bojtár

Boglárka
6 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 2 2 100 1 0 1 1 2 4 2 4 0 0 8 25 4

Csényi

Anna
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 1 3 3 0 0 8 25 5

Orbán

Alexandra Martina
3 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 3 5 60 3 1 4 5 2 2 5 1 1 0 13 25 -10

Kohn

Petra Vivien
2 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 1 3 0 2 1 1 0 0 0 2 16 -3

Nagy

Réka Andrea
7 2 5 40 0 0 0 1 4 25 3 9 33 0 0 0 2 1 3 1 2 4 0 2 0 1 5 14 2

Simon

Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Napsugár
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 12 26 46 7 9 78 4 22 18 23 57 40 13 18 72 21 9 30 13 19 19 18 15 3 2 84 200
Csata DSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jánosi

Virág Eszter
X 19 4 6 67 1 4 25 1 5 20 6 15 40 6 6 100 2 3 5 4 4 0 3 4 0 1 22 37 2

Szörényi

Laura
X 15 4 7 57 0 1 0 1 8 13 5 16 31 4 4 100 1 3 4 4 6 3 8 2 0 2 16 35 3

Strausz

Edina
X 7 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 1 2 50 3 3 6 1 0 4 3 3 0 0 15 32 5

Toman

Dóra
X 11 2 3 67 0 2 0 2 7 29 4 12 33 1 2 50 9 0 9 4 2 3 3 6 0 0 22 31 9

Kastl

Dóra
X 13 6 8 75 0 0 0 0 0 0 6 8 75 1 2 50 4 1 5 1 5 5 2 2 1 0 16 30 7

Gábor

Lili
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 2 1 0 1 1 0 3 23 -3

Toman

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 12 -3

Arnóczki

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Polgári

Melinda Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vladár

Róza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 20 32 63 1 8 13 4 20 20 25 60 42 13 16 81 22 10 32 14 19 18 19 18 2 3 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek