Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2021/2022
2021. október 31. | 17:00
5. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
65 -53
(18-11, 12-9, 21-14, 14-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kiss Márton Balázs, Dr. Popgyákunik Balázs

Hazai edző nyilatkozata
Czukor Bence : Jó mentalitással és jó energiával kezdtük a mérkőzést. A gyakorolt taktikai elemeket jól alkalmaztuk és hamar előnybe kerültünk. A második félidőben ellenfelünk védekezést váltott, emiatt mi is szerkezetet váltottunk, amit jól reagáltak le a lányok. A padról is jó energiák érkeztek és ennek köszönhetjük a győzelmünket. A hazai pálya eddig fekszik nekünk. Köszönjük a kilátogató szurkolóknak a buzdítást!

Vendég edző nyilatkozata
Igor Skocovski : Gratulálok az ellenfélnek, hiszen sokkal határozottabban és sokkal erősebben játszottak. Ez nekünk nem annyira feküdt. Nyilván mi egy junior csapat vagyunk, nekünk ezek a mérkőzések nagyon hasznosak. Mikor egy kicsit összeszedtük magunkat, jó ellenféle tudtunk lenni a Zalaegerszegnek. Ma is tanultunk sokat, ebbe fogunk kapaszkodni és dolgozunk tovább.


Dobástérkép
ZTE NKK
Vasas Akadémia
ZTE NKK
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 6
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 35:00 04:00
CSAPAT %
2p köz.
ZTE NKK
Vasas Akadémia
59%
54%
2p ktáv.
ZTE NKK
Vasas Akadémia
19%
17%
3p táv.
ZTE NKK
Vasas Akadémia
27%
10%
1p bünt.
ZTE NKK
Vasas Akadémia
75%
73%
ZTE NKK Vasas Akadémia
Szerzett labda 7 11
Eladott labda 16 10
Lepattanó 41 31
Gólpassz 19 5
Fault 21 17
VAL 95 66
Statisztika
ZTE NKK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Georgina
X 6 1 4 25 0 4 0 1 6 17 2 14 14 1 1 100 4 2 6 2 2 1 5 11 0 2 16 34 7

Kaszás-Pap

Regina
X 20 8 11 73 0 1 0 0 0 0 8 12 67 4 5 80 6 4 10 1 2 3 4 1 1 2 30 34 12

Gorjanácz

Ágnes
X 18 4 7 57 0 4 0 3 7 43 7 18 39 1 2 50 8 1 9 1 5 2 5 3 0 1 19 32 12

Frindt

Nikolett
X 7 3 4 75 0 1 0 0 2 0 3 7 43 1 1 100 4 0 4 0 3 4 2 3 0 0 9 28 0

Horváth

Fruzsina
X 4 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 4 50 0 1 0 3 2 5 3 1 5 1 0 0 0 9 27 13

Horváth

Fanni
8 2 3 67 1 2 50 0 0 0 3 5 60 2 2 100 1 2 3 0 2 4 1 1 0 0 9 20 17

Óházy

Julianna
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 17 0

Soós

Dorina
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 3 4 0 0 0 0 0 0 0 3 6 0

Ács

Alexandra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 -3

Molnár

Hanna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szórád

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 19 32 59 3 16 19 4 15 27 26 63 41 9 12 75 27 14 41 7 16 21 18 19 1 5 95 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gelei

Karola
X 10 3 4 75 1 3 33 0 3 0 4 10 40 2 2 100 1 2 3 0 2 3 2 0 1 0 8 27 -8

Hámori

Bernadett Csilla
X 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 3 0 4 3 1 0 0 9 21 4

Tóbel

Lívia Ivett
X 5 2 2 100 0 1 0 0 1 0 2 4 50 1 2 50 2 2 4 1 0 0 1 1 0 0 9 20 2

Van Rijs

Luca Jenny
X 8 2 3 67 1 2 50 0 2 0 3 7 43 2 2 100 0 0 0 2 1 2 2 0 0 1 7 19 -8

Van Rijs

Dóra Ágnes
X 2 1 3 33 0 4 0 0 0 0 1 7 14 0 0 0 2 3 5 1 0 1 2 0 1 0 5 19 -15

Kádár

Orsolya
3 1 4 25 0 0 0 0 2 0 1 6 17 1 3 33 4 1 5 0 1 1 2 0 2 0 4 24 -5

Dúl

Terka Zsófia
14 3 5 60 0 1 0 2 7 29 5 13 38 2 2 100 1 0 1 2 3 0 4 1 0 0 11 20 -2

Siklós

Dorottya
5 2 2 100 0 2 0 0 0 0 2 4 50 1 2 50 0 1 1 1 0 1 2 1 0 0 7 17 -3

Örsi

Kata Anna
3 0 2 0 1 2 50 0 3 0 1 7 14 1 1 100 1 3 4 1 1 4 1 0 1 0 3 14 -11

Nagy

Lili
3 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 1 100 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 2 9 -9

Aho

Tyra Nolwenn
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 0 1 1 1 1 0 0 1 8 -8

Bartos

Blanka Éva
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3
Összesen 5 53 15 28 54 3 18 17 2 20 10 20 66 30 11 15 73 18 13 31 11 10 17 21 5 5 1 66 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek