Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2021/2022
2021. október 10. | 16:00
3. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
57 -74
(13-24, 4-14, 16-15, 24-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Danka Péter, Dr. Szalóki Bence

Hazai edző nyilatkozata
Studer Zsuzsa : Sajnos vereséggel kezdtük az idei Amatőr NB1-es szezonunkat. Az várható volt, hogy a tavalyi szezonhoz képest idén nem lesz annyi sikerben részünk, mivel egy-két ember kivételével tizenöt-tizenhat éves játékosokkal játsszuk végig ezt a nagyon erős Piros csoportot. Bár a vereség benne van, az első félidei játékkal nem vagyok elégedett, ott sokszor a küzdéssel is problémák voltak. A második félidőre viszont a csapat nagyon összeszedte magát, főleg védekezésben teljesített jól, úgyhogy ha ezt tovább tudjuk folytatni, akkor sokkal sikeresebbek lehetünk, és a junior bajnokságra is tudunk fejlődni.

Vendég edző nyilatkozata
Kászoni Boglárka : Gratulálok a lányoknak, mert végig küzdötték a mérkőzést. Az első két negyeddel igazán elégedett vagyok, a védekezésünket nagyon odatettük. A második félidőben talán egy kicsit kifulladtunk, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy itt már a fiatalabb játékosainkat próbáltuk többet játszatni, hogy szokják a felnőtt korosztályban a játékot. Elégedett vagyok a lányok teljesítményével, mivel mindent teljesítettek az előzetesen megbeszéltekből.


Dobástérkép
Szekszárd
DEAC
Szekszárd
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 25
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 13
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:00 39:00
CSAPAT %
2p köz.
Szekszárd
DEAC
42%
62%
2p ktáv.
Szekszárd
DEAC
29%
40%
3p táv.
Szekszárd
DEAC
20%
37%
1p bünt.
Szekszárd
DEAC
71%
82%
Szekszárd DEAC
Szerzett labda 21 11
Eladott labda 15 28
Lepattanó 20 41
Gólpassz 8 17
Fault 11 18
VAL 64 97
Statisztika
Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sámóczi

Zsófia
X 8 3 4 75 1 4 25 0 1 0 4 9 44 0 0 0 3 2 5 2 0 2 2 0 0 0 12 39 -19

Andi

Hanna Emma
X 8 0 3 0 1 4 25 0 2 0 1 9 11 6 9 67 0 1 1 4 4 1 7 3 0 1 8 38 -17

Pop

Anamaria
X 28 7 12 58 0 0 0 3 9 33 10 21 48 5 6 83 5 3 8 9 4 2 6 2 0 0 37 31 -1

Wolf

Enikő
X 4 0 2 0 1 3 33 0 2 0 1 7 14 2 4 50 1 0 1 1 2 2 2 1 1 0 0 31 -15

Szücs

Gréta
X 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 2 2 100 2 0 2 2 0 0 1 0 1 1 5 17 0

Horog

Betta
2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 4 2 0 1 0 0 -4 19 0

Sinka

Noémi Bernadett
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 1 1 2 2 0 2 0 1 0 0 4 17 5

Csákvári

Viktória
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 5 0

Berekali

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baka

Natália
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 11 26 42 4 14 29 4 20 20 19 60 32 15 21 71 13 7 20 21 15 11 18 8 2 2 64 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Herdon

Anna Gabriella
X 10 1 3 33 1 2 50 2 2 100 4 7 57 0 0 0 4 2 6 2 3 1 1 1 0 0 14 36 8

Mezei-Göttlinger

Anna Ilona
X 31 10 13 77 2 3 67 1 5 20 13 21 62 4 4 100 7 6 13 3 7 3 3 2 2 1 39 32 20

Holinka-Miklós

Hanna
X 8 0 1 0 0 3 0 2 3 67 2 7 29 2 2 100 8 1 9 2 7 2 2 2 0 0 11 28 13

Pallai

Petra Erika
X 2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 2 4 0 1 0 0 0 14 3

Mezei

Dóra
X 1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 3 0 3 1 1 0 1 4 0 0 6 12 11

Baczuk

Virág Anett
14 4 5 80 1 1 100 1 6 17 6 12 50 1 2 50 2 0 2 2 2 0 3 3 0 1 15 27 10

Ruzsa-Kis-Schubert

Kinga
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 1 0 1 0 2 0 1 2 0 0 5 15 -4

Futó

Sára
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 -1 13 0

Szabó

Gréta
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 1 3 0 4 5 0 1 0 0 2 12 6

Szabados

Dorottya
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 0 6 11 0
Összesen 5 74 18 29 62 4 10 40 7 19 37 29 58 50 9 11 82 31 10 41 11 28 18 11 17 2 2 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek