Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2022. március 12. | 18:00
22. forduló
Vasas Pasaréti Sportcentrum
65 -55
(16-14, 18-13, 18-13, 13-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
JAKAB László Imre, Földesi Ádám, Rózsavölgyi Alexandra (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Fontos mérkőzés volt ez számunkra abból a szempontból, hogy legutóbbi sikerünk után hogyan fog reagálni a csapat. Rengeteg érzelem felszabadult a TF elleni meccset követően, kiesett egy alapemberünk és fizikálisan is kimerültünk. Nagyon kíváncsi voltam, hogy fog egy ilyen fiatal csapat reagálni erre a helyzetre. Számítottunk arra, hogy komoly küzdelem lesz ma a palánk alatt, egy kicsit rizikót is vállaltunk azzal, hogy egy-egyet védekeztünk. A találkozó nagy részében sikerült kezünkben tartani az irányítást, és bár az eredmény ezt néha nem tükrözte, nem éreztem, hogy bármikor is veszélyben lett volna a győzelmünk. Értékelvén az alapszakaszt, óriási siker számunkra ez a hetedik hely, hiszen rengeteg nehézségen estünk át együtt. Kezdve azzal, hogy 0-6-os rajtot vettünk a szezon elején nehéz ellenfelekkel, a sérülések hulláma, az amerikai légiósunk, akitől el kellett búcsúznunk mind azt eredményezte, hogy a csapat elvesztette a hitét. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült felülmúlni a hetedik hellyel a célkitűzésünket és a Play-Off-ban fejlődhetünk tovább. Lesz azonban most egy kis időnk ünnepelni, ígéretet tettem a lányoknak, hogy együtt fogunk ünnepelni és két napig másra is fogunk fókuszálni, mint a kosárlabdára.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Kaotikus héten vagyunk túl, hiszen a betegséghullám ismét elért minket és három meghatározó játékosunk nélkül kellett ma kiállnunk. A játék egy elemében nagyon alul maradtunk, ez pedig a második esélyből szerzett pontok. Nem zártunk ki rendesen, ami sokszor megbosszulta magát. Bízom benne, hogy a jövő héttől teljes csapattal tudunk majd edzeni és jól tudjuk majd lezárni az évet. Gratulálok a Vasasnak a győzelemhez és az egész alapszakaszban nyújtott teljesítményhez. Emelem a kalapom a megszerzett hetedik hely előtt.

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Orsolya : Nagyon nehezen indult számunkra a mérkőzés, a görcsösség pedig megmaradt a mérkőzés nagy részében. Nehezen találtuk a ritmust, de örülök, hogy így is sikerült győznünk. Gratulálok a BKG csapatának is, hiszen a hiányzók ellenére tudták megnehezíteni a dolgunk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült ez a 7. hely. Év elején bíztam benne, hogy össze fog jönni a Play-Off, így most ez a siker még édesebb.

Vendég játékos nyilatkozata
Raus Vivien : Jó mérkőzést játszottunk, gratulálok a Vasasnak a győzelemhez. Lepattanózásban nem tudtunk dominálni, ellenfelünk rengeteg támadólepattanót szedett, amiből második sőt, néha harmadik esélyük is volt. Jó néhány hiányzónk volt a mai napon, ennek ellenére azt gondolom, hogy a találkozó egy nagyon jó felkészülés és erőfelmérő volt számunkra a Play-Out-ra.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Vasas Akadémia
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 6
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 35:19 03:36
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
51%
45%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
27%
50%
3p táv.
Vasas Akadémia
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
14%
27%
1p bünt.
Vasas Akadémia
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
55%
30%
Vasas Akadémia BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 9 6
Eladott labda 9 17
Lepattanó 40 34
Gólpassz 16 16
Fault 16 19
VAL 89 69
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Orsolya
X 4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 5 3 8 3 0 1 2 4 0 0 18 26 6

Papp

Klaudia
X 8 2 3 67 1 1 100 0 2 0 3 6 50 2 3 67 3 1 4 1 3 1 3 4 0 0 13 25 2

Madár

Eszter
X 15 4 7 57 1 5 20 1 1 100 6 13 46 2 3 67 4 3 7 1 1 1 2 0 1 1 17 23 6

Pusztai

Petra Panna
X 6 1 4 25 0 3 0 1 2 50 2 9 22 1 2 50 2 0 2 1 2 0 2 0 0 0 1 16 3

Salamon

Zsófia
X 4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 2 14 7

Bach

Boglárka
4 1 2 50 0 3 0 0 2 0 1 7 14 2 2 100 3 1 4 2 1 2 3 3 0 1 9 23 4

Budácsik

Dorottya Eszter
6 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 2 7 29 2 2 4 0 0 3 4 3 0 0 9 19 4

Smailbegovic

Nadija
8 2 6 33 2 2 100 0 2 0 4 10 40 0 0 0 1 2 3 1 2 3 0 0 0 0 4 16 10

Madár

Kata
5 1 1 100 1 3 33 0 1 0 2 5 40 1 1 100 1 2 3 0 0 2 2 0 1 0 8 13 3

Szerencsés

Tamara Beatrix
4 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 1 0 0 7 10 1

Radócz

Fanni
1 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 1 2 50 1 1 2 0 0 1 1 0 0 0 0 9 3

Dúl

Terka Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 1 6 1
Összesen 5 65 18 35 51 6 22 27 2 14 14 26 71 37 11 20 55 24 16 40 9 9 16 19 16 3 2 89 200
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Campisano

Sierra Kathleen
X 18 8 15 53 1 2 50 0 1 0 9 18 50 0 4 0 8 1 9 1 3 3 5 2 0 1 19 37 -11

Raus

Vivien
X 7 2 3 67 0 0 0 1 5 20 3 8 38 0 0 0 3 1 4 0 0 3 1 2 0 0 9 37 -10

Angyal

Barbara
X 9 1 4 25 0 1 0 2 8 25 3 13 23 1 2 50 3 1 4 1 4 4 6 5 0 0 10 35 -10

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
X 8 1 6 17 1 1 100 1 2 50 3 9 33 1 2 50 11 0 11 2 3 3 2 1 2 1 16 28 -11

Suppán

Anna
X 5 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 1 0 0 2 18 -11

Benke

Sára
5 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 2 0 0 7 23 2

Mudra

Viola
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 1 0 0 1 11 2

Kovács

Vanessza Luca
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 3 3 1 2 3 2 2 0 1 5 10 -3

Varga

Anna Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2

Davis

Camesha Rochell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 55 14 31 45 3 6 50 6 22 27 23 59 39 3 10 30 28 6 34 6 17 19 16 16 2 3 69 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek