Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2022. január 30. | 18:00
19. forduló
Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
74 -75
(15-19, 22-13, 21-15, 16-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Farkas Gábor, Major Ádám, Dr. Oláh Márk (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Gratulálok a PINKK csapatának. Bosszantó, mert nagyon jól edzettünk az elmúlt három hétben, de abból szinte semmit nem tudtunk megvalósítani. Hiába vezettünk tíz pont felett is a harmadik negyedben, ez az előny még csak kibrusztolt előny sem volt. Nem játszottunk jó ütemben, nem játszottunk jó kosárlabdát. Pár taktikai elemünk sikerült csak. Nagyon sok utolsó másodperces kosarat kaptunk, ami miatt nem tudtuk eldönteni a mérkőzést és az utolsó negyedben teljesen összezuhantunk. Egyénileg szerettük volna megoldani a játékot, kommunikáció az egész mérkőzésen nem volt. Az előre megbeszélt és a PINKK-ből felkészült elemeket az első másodperctől fogva elrontottuk. Gyakorlatilag tíz-tizenkét percre tudtunk úgy összeállni, egy olyan ötöst találni, akik eltudták végezni védekezésben azt a munkát, amit el kellett. Támadójátékunk tragikus volt, 24/4 hárompontost dobtunk be, aminek nagy része teljesen üres volt, így nagyon nehéz támadni. 22 eladott labdánk volt, aminek többsége ki nem kényszerített volt. Nagyon buta döntéseket hoztunk. Nagyon nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, nem veszett el semmi, de a sok szoros vereség megbosszulhatja magát.

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Dénes : Gratulálok mind a két csapatnak. Sok sikert szeretnék nekik kívánni. Szépen kontrolláltan játszottak az első három negyedben, nagyon nehéz dolgunk volt. Mérkőzés előtt azt mondtam, hogy az idegek harca lesz ez a találkozó, aki jobban bírja, jobban lereagálja a taktikai változtatásokat és több szívet visz ki a pályára az a csapat fog nyerni. Mindkét csapat kitett mindent, magas színvonalú mérkőzés volt, a végén mi jöttünk ki jobban belőle. A lányok olyan energiákat mozgósítottak, amiket mi hittünk, hogy bennük vannak, de ezt a szezon eddigi részében nem sikerült megmutatniuk. Top négy csapattal játszunk a következő négy fordulóban, de utána a playoutban megint meg kell mutatnunk, hogy milyen energiával tudunk játszani és akkor nagyon szép zárásunk lesz.

Hazai játékos nyilatkozata
Raus Vivien : Gratulálok a PINNK-nek, megérdemelten győztek ma. Az első perctől kezdve nem fókuszáltunk. Három hét nagyon kemény munkája sajnos ma nem jött vissza.A pécsiek beálltak egy olyan zónába, amit nem tudtunk lereagálni Nagyon sok hibával játszottunk, nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, külső dobásaink nem mentek be. Sajnos ők jöttek ki jobban ebből az egészből.

Vendég játékos nyilatkozata
Tenyér Zsófia : Az elején mi kezdtünk jobban a külső dobásaink bementek, de utána a BKG nagyon feljött, szép kosarakat tudott szerezni, mert a védekezésünk elég lukas volt. A félidőben megbeszéltük, hogy ez az egyik legfontosabb mérkőzés számunkra és húsz percig küzdeni fogunk akármi lesz, és így is tettünk. Ennek a csapatmunkának volt köszönhető, hogy tudtunk nyerni a végén.


Dobástérkép
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
PINKK Pécsi 424
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
PINKK Pécsi 424
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 12
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 25:07 11:54
CSAPAT %
2p köz.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
PINKK Pécsi 424
65%
68%
2p ktáv.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
PINKK Pécsi 424
57%
0%
3p táv.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
PINKK Pécsi 424
17%
30%
1p bünt.
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
PINKK Pécsi 424
91%
50%
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós PINKK Pécsi 424
Szerzett labda 7 8
Eladott labda 21 11
Lepattanó 38 27
Gólpassz 11 12
Fault 19 22
VAL 97 88
Statisztika
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Angyal

Barbara
X 10 2 4 50 0 1 0 2 7 29 4 12 33 0 0 0 0 0 0 0 2 2 5 4 0 2 9 37 5

Campisano

Sierra Kathleen
X 18 2 3 67 5 7 71 0 3 0 7 13 54 4 5 80 6 0 6 1 4 4 4 0 0 0 18 34 -6

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
X 13 4 5 80 0 1 0 0 1 0 4 7 57 5 5 100 4 2 6 1 2 2 5 1 0 0 21 28 1

Zivaljevic

Sofija
X 9 1 3 33 0 0 0 0 4 0 1 7 14 7 7 100 6 0 6 1 5 2 3 3 0 1 11 26 -4

Vári

Zita
X 4 0 0 0 1 1 100 0 3 0 1 4 25 2 2 100 0 0 0 2 3 4 1 1 1 0 3 22 9

Davis

Camesha Rochell
2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 10 5 15 2 2 4 2 2 1 0 18 29 -15

Raus

Vivien
9 3 3 100 0 0 0 1 2 50 4 5 80 0 0 0 2 2 4 0 3 0 0 0 0 0 9 12 -3

Benke

Sára
9 0 0 0 2 3 67 1 2 50 3 5 60 2 3 67 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 8 10 -4

Kovács

Vanessza Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Suppán

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 2

Varga

Anna Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mudra

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 13 20 65 8 14 57 4 24 17 25 58 43 20 22 91 29 9 38 7 21 19 21 11 2 3 97 200
PINKK Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mujovic

Bozica
X 15 3 4 75 0 2 0 2 5 40 5 11 45 3 4 75 3 0 3 0 2 4 5 3 0 0 17 29 -5

Jáhni

Zsófia
X 9 1 3 33 0 1 0 2 8 25 3 12 25 1 4 25 3 1 4 2 2 3 4 3 0 0 8 29 -5

Szűcs

Luca
X 9 0 2 0 0 0 0 3 6 50 3 8 38 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 2 0 0 6 27 6

Davis Stewart

Denia
X 14 5 6 83 0 1 0 1 7 14 6 14 43 1 2 50 7 1 8 3 2 4 3 0 1 1 18 24 -2

Vincze

Nikolett
X 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 2 1 3 0 1 1 2 0 1 0 4 12 2

Tenyér

Zsófia
11 2 5 40 0 0 0 2 3 67 4 8 50 1 2 50 1 2 3 1 1 4 3 3 0 1 15 30 7

Zsilinszki

Lilla
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 3 1 4 1 1 1 0 1 1 0 8 25 3

Révész

Luca
12 6 6 100 0 0 0 0 1 0 6 7 86 0 0 0 0 2 2 1 2 1 0 0 0 0 12 19 -5

Horváth

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 3 1

Kovács

Kitti Regina
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 9

Pucz

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Borbás

Panni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 19 28 68 0 5 0 10 33 30 29 66 44 7 14 50 19 8 27 8 11 22 18 12 3 2 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek