MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022

2022. 02. 12 | 17:00

19. forduló

first teams logo

ELTE BEAC Újbuda

2022. 02. 12 | 17:00

58 - 79

UNI Győr MÉLY-ÚT

second teams logo

(18-17, 17-15, 14-27, 9-20)

Helyszín: Gabányi László Sportcsarnok

Játékvezetők: Györfy Rúben , Lengyel Ádám József , Sörlei Attila

Ellenőr: Sarkadi-Nagy Ágnes

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Balogh Judit : Amikor a győri vezetők megkerestek a halasztási kéréssel, biztos voltam benne, hogy ez nekik lesz jó, és így is lett. Ők gyakorlatilag teljes csapattal tudtak kiállni, mi pedig folyamatosan fogyatkoztunk az eredeti meccsidőpont óta. Sajnos úgy érzem, hogy a nagy hal változatlanul megeszi a kis halat, és ez nem csak a pályán érvényes, hanem a pályán kívül is. Nem szoktam ezzel foglalkozni, de az első meccs alapján, ahol 22 ponttal győztünk, megérdemelt volna ez a találkozó egy tapasztaltabb játékvezetői hármast. Nagyon büszke vagyok a törpcsapatomra, Aprajafalván most is minden szép és jó - tudtuk, hogy ez lesz a mai meccs végkifejlete, ennél többet ebből nem lehetett ma kihozni. Gratulálok mindkét csapatnak.

Vendég edző nyilatkozata

Iványi Dalma : Mindkét csapatnál klasszikus, hosszú kihagyás utáni első mérkőzés volt ez, itt is, ott is akadtak kisebb-nagyobb hullámvölgyek. Fontos volt, hogy egy viszonylag nehézkes felkészülés után megtaláljuk a ritmusunkat, ez az első félidőben nem sikerült, a másodikban annál inkább, ennek köszönhető a győzelmünk. Gratulálok mindkét csapatnak, jó ritmusú, közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk.

Hazai játékos nyilatkozata

Czank Tímea : Gratulálok a Győrnek, de gratulálok a saját csapatunknak is, mert amíg bírtuk erővel, addig küzdöttünk. A végén szétestünk, de ebből is kell tanulni a következő meccsekre, ha fáradtak vagyunk, akkor is harcolni kell. De amit tudtunk, azt ma kitettük a pályára.

Vendég játékos nyilatkozata

Jordin Canada : Lassan kezdtük az első félidőt, engedtük, hogy ellenfelünk agresszívan játszon és azt tegyék, amit szeretnének. A második félidőre helyretettük, hogy rajtunk, a védekezésen, személy szerint rajtam is múlik a siker, agresszívabbá váltunk és védekezésben, valamint támadásban is megtaláltuk a lehetőségeinket.

Statisztika

team logo ELTE BEAC Újbuda
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
11 Czank Tímea Czank Tímea * 20 35 2 7 28.6 1 2 50 4 7 57.1 2 3 66.7 5 1 6 2 4 3 8 2 0 0 24 0 0 0 0
5 Koch Dóra Koch Dóra * 6 34 2 4 50 0 2 0 0 3 0 2 2 100 2 0 2 2 2 3 2 2 0 1 5 0 0 0 0
24 Boros Júlia Boros Júlia * 14 32 5 9 55.6 1 4 25 0 4 0 2 2 100 1 1 2 1 3 1 2 1 0 1 6 0 0 0 0
23 Boros Berta Panna Boros Berta Panna * 7 28 3 9 33.3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 3 1 4 0 1 1 3 1 0 0 5 0 0 0 0
99 Juhász Angéla Blanka Juhász Angéla Blanka * 5 24 1 3 33.3 0 2 0 1 1 100 0 0 0 4 0 4 0 3 5 1 1 0 0 4 0 0 0 0
14 Dénes Diána Dénes Diána 2 17 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 2 3 0 0 0 0 1 0 0 0 0
27 Zsámár Lili Zsámár Lili 2 13 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 1 1 3 2 0 0 1 6 0 0 0 0
8 Katona Boglárka Katona Boglárka 0 9 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0
13 Orosz Lea Zsófia Orosz Lea Zsófia 2 8 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 3 0 0 0 0
31 Mérész Beatrix Mérész Beatrix 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
55 Barnai Judit Eszter Barnai Judit Eszter 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
58 200 16 37 43.2 2 11 18.2 5 17 29.4 7 9 77.8 19 5 24 7 17 22 19 8 0 3 55 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo UNI Győr MÉLY-ÚT
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
11 Oroszova Sabina Oroszova Sabina * 14 31 5 6 83.3 0 1 0 1 3 33.3 1 2 50 7 1 8 1 2 3 2 1 0 0 19 0 0 0 0
4 Dubei Debóra Franciska Dubei Debóra Franciska * 15 29 5 5 100 1 1 100 1 6 16.7 0 0 0 4 0 4 2 1 3 2 1 2 0 20 0 0 0 0
15 Dombai Réka Dombai Réka * 4 29 2 7 28.6 0 1 0 0 4 0 0 1 0 3 3 6 2 5 2 2 6 0 0 4 0 0 0 0
3 Canada Jordin Elizabeth Canada Jordin Elizabeth * 10 26 2 4 50 0 1 0 0 2 0 6 8 75 6 0 6 5 1 2 4 5 1 0 23 0 0 0 0
5 Varga Zsófia Varga Zsófia * 6 22 2 2 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 2 2 1 0 1 1 2 0 0 11 0 0 0 0
32 Mompremier Beatrice Mompremier Beatrice 10 23 3 8 37.5 0 0 0 0 0 0 4 7 57.1 7 5 12 0 4 4 8 1 0 0 19 0 0 0 0
9 Zsebe-Weninger Virág Zsebe-Weninger Virág 12 19 2 4 50 0 0 0 2 3 66.7 2 2 100 2 0 2 0 1 3 2 2 0 0 14 0 0 0 0
8 Ruff-Nagy Dóra Ruff-Nagy Dóra 6 13 1 2 50 0 0 0 1 2 50 1 1 100 3 0 3 1 1 1 1 2 0 0 10 0 0 0 0
13 Török Ágnes Zsuzsanna Török Ágnes Zsuzsanna 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
6 Rozmán Lilla Anna Rozmán Lilla Anna 2 3 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Baffy Fanni Baffy Fanni 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
79 200 22 38 57.9 3 8 37.5 5 20 25 14 21 66.7 34 11 45 12 17 19 22 20 3 0 121 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

ELTE BEAC Újbuda
UNI Győr MÉLY-ÚT
ELTE BEAC Újbuda
UNI Győr MÉLY-ÚT

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 10 21
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 10
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 19:23 19:04
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
UNI Győr MÉLY-ÚT
43%
58%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
UNI Győr MÉLY-ÚT
18%
38%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
UNI Győr MÉLY-ÚT
29%
25%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
UNI Győr MÉLY-ÚT
78%
67%
ELTE BEAC Újbuda UNI Győr MÉLY-ÚT
Szerzett labda 7 12
Eladott labda 17 17
Lepattanó 24 45
Gólpassz 8 20
Fault 22 19
VAL 55 121