Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2022. február 12. | 18:00
19. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
88 -45
(25-14, 19-12, 26-9, 18-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Ádám József, Nagy Viktor, Minár László Balázs (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Djokics Zseljko : Négy hete játszottunk utoljára hazai pályán és két hete volt a legutóbbi mérkőzésünk. Vissza kellett szokni, az első félidőben emiatt sok ziccert is hagytunk. Viszont keményen védekeztünk, az utolsó három percben pedig lehetőségem volt húsz év alatti csapatot pályára küldenem.

Vendég edző nyilatkozata
Sandro Orlando : Elég egyértelmű különbség van a két csapat között, nincs ezen mit tovább elemezni, hiszen egy Euroligás csapat fogadta a bajnokság alsó feléből érkező kiscsapatot. Sajnos az elmúlt időszakban csak edzeni tudtunk, így a meccsre nem igazán sikerült ritmusba rázódnunk. Kisebb sérüléseket is istápolunk, remélhetőleg a február 26-i visszatérésünkig sikerült fejlődnünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Cyesha Goree : Örülök, hogy hosszú idő után ismét itthon játszottunk. A kezdeti pontatlanság, kihagyott ziccerek és eladott labdák után hamar sikerült úrrá lenni a meccsen, és igazi csapatmunkával sikerült behúznunk ezt a kötelezőt – annak is örülök, hogy a jövő heti Magyar Kupa megmérettetés előtt sikerült éles helyzetben is gyakorolnunk a saját játékunkat.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Petra : Gratulálok a Szekszárd csapatának. Sajnos hiányzik a meccsrutinunk, az elmúlt időszakban csak edzéseken tudtunk készülni, így van min javítanunk a legközelebbi éles találkozónk előtt.


Dobástérkép
KSC-Szekszárd
VBW CEKK Cegléd
KSC-Szekszárd
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 43 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 6
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 38:47 00:42
CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
VBW CEKK Cegléd
62%
41%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
VBW CEKK Cegléd
71%
38%
3p táv.
KSC-Szekszárd
VBW CEKK Cegléd
20%
11%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
VBW CEKK Cegléd
88%
50%
KSC-Szekszárd VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 14 7
Eladott labda 14 17
Lepattanó 47 23
Gólpassz 30 6
Fault 21 17
VAL 147 38
Statisztika
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 6 2 8 0 3 3 0 7 0 0 14 26 34

Miklós

Melinda
X 14 2 4 50 1 1 100 2 4 50 5 9 56 2 2 100 5 1 6 4 1 4 2 7 0 0 28 26 21

Krnjic

Sara
X 12 5 6 83 1 1 100 0 0 0 6 7 86 0 0 0 2 1 3 2 3 2 0 3 0 0 16 24 17

Bálint

Réka
X 2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 6 7 0 1 2 3 6 0 0 14 22 24

Goree

Cyesha Damian
X 20 8 13 62 2 3 67 0 0 0 10 16 63 0 0 0 5 3 8 3 1 1 1 1 0 0 26 22 32

Milic

Nikolina
21 7 11 64 0 0 0 0 1 0 7 12 58 7 8 88 7 1 8 3 1 1 6 0 1 0 32 21 34

Friskovec

Zala
5 1 2 50 0 0 0 1 6 17 2 8 25 0 0 0 3 1 4 2 1 2 0 1 0 0 5 20 23

Mányoky

Réka
4 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 2 2 100 1 0 1 0 3 3 2 3 0 0 4 17 15

Holcz

Rebeka
5 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 3 4 75 0 0 0 0 0 1 3 2 0 0 7 14 10

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 5 4

Szücs

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 1
Összesen 5 88 26 42 62 5 7 71 4 20 20 35 69 51 14 16 88 32 15 47 14 14 21 17 30 1 0 147 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Holesinska

Petra
X 9 3 8 38 0 1 0 1 6 17 4 15 27 0 0 0 3 0 3 0 2 3 7 1 0 1 7 30 -31

Szabó

Fanni Andrea
X 6 0 3 0 3 7 43 0 3 0 3 13 23 0 0 0 3 0 3 3 2 1 1 2 0 0 3 22 -22

Szabó

Petra Judit
X 7 2 2 100 1 1 100 0 1 0 3 4 75 1 1 100 2 0 2 0 0 4 2 0 0 0 10 21 -28

Szirony

Dorina
X 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 0 1 1 1 1 1 0 0 0 2 20 -18

Baugh

Victoria Alexandria
X 0 0 3 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 4 4 0 0 0 2 2 0 0 4 13 -22

Szabó

Flóra
8 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 2 3 67 3 0 3 1 0 3 2 0 0 0 9 22 -20

Laufer

Gabriella
6 3 4 75 0 2 0 0 1 0 3 7 43 0 2 0 2 2 4 1 1 0 1 0 0 0 5 21 -22

Szabó

Dóra
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 1 0 1 1 4 1 1 0 0 0 -2 18 -19

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 2 2 0 3 1 2 0 0 0 2 18 -16

Katona

Szidónia
3 0 1 0 1 1 100 0 2 0 1 4 25 1 2 50 0 0 0 0 4 3 2 1 0 0 -2 15 -17

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 45 11 27 41 6 16 38 2 18 11 19 61 31 5 10 50 15 8 23 7 17 17 21 6 0 1 38 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek