Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2022. február 14. | 18:30
18. forduló
DVTK Aréna
80 -64
(18-13, 20-14, 28-22, 14-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Frányó Péter, Varga-Záray Katalin, Rózsavölgyi Alexandra (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Nem tudtuk, hogy hogyan fog alakulni ez a mai mérkőzés, lutri volt ez a találkozó. Igazából három-négy edzésünk volt, ahol közösen tudtunk dolgozni. Voltak nagyon jó periódusaink és voltak olyan eladott labdáink, amik nem az ellenfél kényszerített ki. A védekezésben is nagyon jó és nagyon gyenge időszakok váltották egymást, pillanatok alatt kaptunk két-három hármast is. Szerintem fejben lassúak voltunk és lassan szőttük a támadásainkat. Összességében örülök annak, hogy sikerült nyerni és köszönöm a Szigetszentmiklósnak, hogy ezt a mai találkozót le tudtuk játszani. Sok sikert kívánok nekik az alapszakasz hátralévő részében mi pedig innentől kezdve tudunk a Magyar Kupára koncentrálni.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : A mérkőzés időpontja átalakította a menetrendünket, nem is tudtunk teljes csapattal pályára lépni, hisz Aldazabal pár napja megsérült. A lepattanó harcot megnyertük, gólpasszokban hasonlóan teljesítettünk. összességében nem játszottunk rossz kosárlabdát, pár játékos előrelépett, ám kommunikációban még van hova fejlődnünk. Sokkal agresszívabban kell védekeznünk, mondom ezt úgy, hogy az ellenfél több büntetőt dobhatott. Mennünk és dolgoznunk kell tovább, van most időnk felkészülni a következő találkozóra. A DVTK-nak gratulálok és sok sikert kívánok nekik a Magyar Kupában. Bernáth Rékának külön gratulálok, bizonyította, hogy nagyon jó játékos.

Hazai játékos nyilatkozata
Bernáth Réka : Nagyon jó felvezető meccs volt így a Magyar Kupa előtt. Nem engedhetünk az ellenfélnek ennyi lepattanót, mint a mai napon. A sok gólpassz jelzi, hogy jól osztottuk el a labdákat.

Vendég játékos nyilatkozata
Sierra Campisano : Azt gondolom, hogy nagyon jól és felkészülten érkeztünk meg ebbe a mérkőzésbe, sokat próbálkoztunk, viszont a védekezésünk sokszor adtuk el a labdát.


Dobástérkép
DVTK
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
DVTK
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 7
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 35:38 02:57
CSAPAT %
2p köz.
DVTK
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
41%
27%
2p ktáv.
DVTK
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
20%
46%
3p táv.
DVTK
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
40%
36%
1p bünt.
DVTK
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
80%
72%
DVTK BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 13 9
Eladott labda 11 20
Lepattanó 40 38
Gólpassz 18 17
Fault 19 21
VAL 113 84
Statisztika
DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vorpahl

Leslie
X 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 7 0 0 0 0 2 2 4 3 2 2 1 4 0 0 3 26 6

Green

Cheridene
X 4 2 7 29 0 2 0 0 0 0 2 9 22 0 0 0 2 5 7 0 0 1 1 3 0 0 8 26 16

Jovanovic

Milica
X 28 2 4 50 1 2 50 6 9 67 9 15 60 4 5 80 6 0 6 0 2 0 4 1 1 0 31 26 21

Kiss

Angelika
X 5 2 4 50 0 2 0 0 0 0 2 6 33 1 2 50 4 0 4 1 0 2 1 2 0 1 8 24 4

Aho

Nina Daniella
X 15 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 4 50 9 10 90 2 1 3 3 2 4 6 3 0 0 25 21 25

Bernáth

Réka
14 3 4 75 2 3 67 0 2 0 5 9 56 4 4 100 6 0 6 2 2 3 4 3 0 0 23 27 7

Kányási

Veronika
5 2 2 100 0 1 0 0 2 0 2 5 40 1 2 50 2 0 2 3 2 2 1 1 0 0 6 22 4

Bacsó

Zsófia
2 1 5 20 0 1 0 0 2 0 1 8 13 0 0 0 1 1 2 1 0 1 2 0 0 0 0 13 6

Tóth

Franka Emilia
4 0 2 0 0 1 0 1 2 50 1 5 20 1 2 50 3 2 5 0 1 4 1 1 0 0 5 13 -7

Oláh

Fruzsina
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 2 -2
Összesen 5 80 12 29 41 3 15 20 10 25 40 25 69 36 20 25 80 29 11 40 13 11 19 21 18 1 1 113 200
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Campisano

Sierra Kathleen
X 25 1 8 13 4 7 57 3 5 60 8 20 40 6 10 60 11 2 13 1 1 1 5 0 0 1 27 39 -13

Davis

Camesha Rochell
X 5 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 0 0 0 6 1 7 2 1 2 3 1 0 0 16 34 -14

Angyal

Barbara
X 15 3 6 50 0 2 0 3 7 43 6 15 40 0 0 0 5 0 5 1 6 2 3 8 0 0 17 32 -19

Zivaljevic

Sofija
X 4 1 5 20 0 1 0 0 1 0 1 7 14 2 2 100 5 1 6 2 5 4 1 3 0 0 5 26 -15

Kovács

Vanessza Luca
X 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 1 1 3 3 0 1 0 5 18 -17

Vári

Zita
10 1 2 50 1 1 100 1 4 25 3 7 43 3 4 75 1 0 1 1 1 4 3 1 0 0 10 23 0

Raus

Vivien
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 2 0 0 0 9 2

Suppán

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 2 3 0 1 0 0 2 9 2

Benke

Sára
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 1 1 1 2 0 0 1 0 0 2 6 -5

Mudra

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 3 0

Varga

Anna Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 6 22 27 6 13 46 9 25 36 21 60 35 13 18 72 31 7 38 9 20 21 19 17 1 1 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek