Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2022. január 15. | 16:30
17. forduló
NOVOMATIC Aréna 
83 -74
(12-14, 20-20, 22-24, 16-12, 13-4)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Varga-Záray Katalin, Györfy Rúben (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : A mérkőzés előtt még nem tudtuk, hogy mely játékosokra számíthatunk, így a legrosszabb forgatókönyvre készültünk, ami bekövetkezett. A pályára lépők is sérülésből, betegségből jöttek vissza, akiknek borzasztó kemény feladatuk volt, hogy fájdalmak mentén, alul edzettségi állapotban kellett teljesíteniük. Nagyon értékes győzelmet arattunk! Bízom benne, hogy mentálisan egy nagy lökést ad mindenkinek, játékosnak, csapatnál dolgozóknak, szurkolóknak egyaránt. Keményen edzettünk a héten, eljutottunk a tűréshatárig, melynek jelei is voltak, de koncentráltak tudtunk maradni a hosszabbításban, és ilyen állapotban is jó döntéseket tudtunk hozni. Ahogy eddig is hittünk a munkában, úgy folytatjuk. Rendkívül büszke vagyok a csapatra, emberfeletti tett volt a mai! Tisztelve az ellenfelet, a Csatának ma valóban reális esélye volt a győzelemre, nagyon fel is adták nekünk a leckét. Jól játszottak, küzdöttek, sok sikert kívánok nekik a jövőre nézve, látszódott, hogy komoly ellenfélről van szó. Mi megyünk tovább az úton, melynek a következő állomása Oroszország. Meglátjuk hányan és hogyan tudunk utazni, de ugyanilyen hozzáállással megyünk tovább!

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Gratulálok a Sopronnak! Ez egy vissza nem térő alkalom volt. Nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy győzelmi eséllyel jön Sopronba. Ma úgy állt fel a két csapat, hogy hatalmas sanszunk volt, de nem tudtuk megtörni a gyakorlatilag 6 emberrel játszó ellenfelünket. Nem tudtuk lezárni a mecset a rendes játékidőben. Az, hogy hússzal több büntetőt dobtak, mutatja, hogy puhán kosárlabdázunk. Nem támadjuk a gyűrűt, ezért fel kell keményednünk, ha győzelmi esélyekkel akarunk pályára lépni a folytatásban. Lelik Réka kipontozódása is megtörte a játékunkat. Összességében jó mérkőzést játszottunk, készülünk a BEAC elleni mérkőzésre. Sok sikert ellenfelünknek a bajnokságra és az Euroligára!

Hazai játékos nyilatkozata
Fegyverneky Zsófia : Nagyon emlékezetes győzelem a mai! Mondhatom azt, hogy az egyik legnehezebb mérkőzés volt az elmúlt időszakban. Nem szeretünk velük foglalkozni, sem beszélni a problémáinkról, de most van az a pont, hogy szembesülnünk kell ezekkel. Mások is küzdenek ezzel, de egyszerűen nem tudunk megfelelően edzeni a sok sérült, beteg miatt, nagyon kevés hadra fogható emberünk van. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy a szívüket-lelküket kitették ma a pályára lépők azért, hogy nyerjünk! Helyenként, ha nem is hoztunk jó döntéseket, de kiadtunk magunkból mindent. Lélektanilag ez sokat adhat nekünk. Remélem tudunk a jövőben egyszer teljes csapattal edzeni, és majd játszani is.

Vendég játékos nyilatkozata
Japreece Dean : Jó meccs volt egy nagyszerű csapattal szemben! Dolgozunk pár dolgon a játékunk terén, de élveztem az első pályára lépésemet a csapat színeiben.


Dobástérkép
Sopron Basket
Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket
Ludovika-FCSM Csata
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 5
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 06:40 35:13
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
Ludovika-FCSM Csata
60%
62%
2p ktáv.
Sopron Basket
Ludovika-FCSM Csata
57%
33%
3p táv.
Sopron Basket
Ludovika-FCSM Csata
13%
29%
1p bünt.
Sopron Basket
Ludovika-FCSM Csata
72%
86%
Sopron Basket Ludovika-FCSM Csata
Szerzett labda 6 2
Eladott labda 6 12
Lepattanó 33 32
Gólpassz 17 9
Fault 15 26
VAL 121 83
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brooks

Jelena
X 18 6 11 55 2 3 67 0 1 0 8 15 53 2 5 40 7 4 11 3 0 2 7 2 2 0 33 45 9

Jovanovic

Nevena
X 19 5 5 100 1 3 33 0 5 0 6 13 46 7 11 64 8 0 8 1 1 2 10 6 0 0 32 44 11

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 14 0 2 0 5 9 56 0 2 0 5 13 38 4 5 80 1 1 2 0 1 2 4 5 1 0 16 43 10

January

Briann Jolie
X 8 0 0 0 1 2 50 0 1 0 1 3 33 6 6 100 4 1 5 0 3 2 4 3 0 0 15 41 5

Varga

Alíz
X 20 4 7 57 3 5 60 2 4 50 9 16 56 0 0 0 3 3 6 2 1 3 0 1 0 0 21 37 10

Sitku

Zsuzsanna
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 8 -1

Kókai

Patrícia Tímea
4 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 4 7 1

Varga

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnárová

Anna-Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Williams

Gabrielle Lisa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 15 25 60 13 23 57 2 15 13 30 63 48 21 29 72 24 9 33 6 6 15 26 17 3 0 121 225
Ludovika-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Bernadett Katalin
X 8 1 2 50 0 0 0 2 5 40 3 7 43 0 0 0 4 0 4 0 1 2 0 4 0 0 11 39 -9

Zele

Dorina
X 13 4 6 67 0 2 0 1 5 20 5 13 38 2 2 100 5 1 6 0 1 4 2 0 0 0 12 34 -7

Lelik

Réka
X 11 4 5 80 0 0 0 1 3 33 5 8 63 0 0 0 5 1 6 0 3 5 3 1 0 0 15 26 3

Carey

Stasha Marlan
X 4 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 0 0 0 3 1 4 0 1 4 3 2 0 1 8 19 -7

Gyöngyösi

Janka
X 4 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 2 3 67 0 2 2 0 1 3 2 0 0 0 4 11 4

Monet Dean

Japreece
19 4 5 80 4 8 50 1 4 25 9 17 53 0 0 0 2 1 3 0 2 3 1 1 0 0 14 35 0

Böröndy

Vivien
4 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 2 2 100 4 0 4 1 2 2 3 1 0 0 9 32 -13

Hegedűs

Janka
9 3 4 75 0 0 0 1 2 50 4 6 67 0 0 0 0 1 1 1 1 2 0 0 0 1 8 20 -5

Strausz

Edina
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 1 1 0 0 1 2 9 -2

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 21 34 62 4 12 33 6 21 29 31 67 46 6 7 86 24 8 32 2 12 26 15 9 0 3 83 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek