Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2022. január 5. | 19:30
15. forduló
Vasas Pasaréti Sportcentrum
63 -76
(19-21, 16-21, 12-17, 16-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Varga-Záray Katalin, Tóth Kálmán (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Nem lehetek mérges a csapatra, hiszen egy nagyon erős ellenféllel néztünk farkasszemet, ráadásul nagyjából tartottuk magunkat a megbeszéltekhez. Két statisztikai mutatóban azonban nagyon gyengén teljesítettünk, ezek a büntetők és az eladott labdák. Természetesen előfordulhat, hogy az ellenfél hibára kényszerít egy játékost, aki aztán eladja a labdát, de most nem erről volt szó. A koncentráció hiánya és a pánik oda vezetett, hogy a Győr rengeteg könnyű kosarat szerzett ami részben el is döntötte a találkozót. Kaptunk néhány elkerülhető kosarat a palánk alatt, de védelmünket a hárompontos vonalra szorítottuk, hogy ne kapjunk sok triplát és sokszor maradt üres ember a festékben. Meccsről meccsre fejlődünk, és bár csodát még nem tudunk tenni, jó úton haladunk.

Vendég edző nyilatkozata
Iványi Dalma : Nehézzé tettük magunknak a mérkőzést, illetve gratulálok a Vasasnak, hiszen egész fegyelmezettek voltak a meccs nagy részében és szépen kihasználták azokat a periódusokat, amikor fellazult a védekezésünk. Voltak most is egész jó időszakaink, amikor igazi arcunkat mutattuk, agresszív védekezéssel és precíz támadójátékkal át tudtuk venni az irányítást. Azon kell dolgoznunk, hogy stabilizáljuk a teljesítményünket és minimalizáljuk a hullámvölgyeket.

Hazai játékos nyilatkozata
Pusztai Petra : Egy jó mérkőzést tudtunk játszani és küzdöttünk a végsőkig, ezért büszke vagyok egytől egyig mindenkire. Azt gondolom, ráléptünk egy jó útra, folytatnunk kell tovább a kemény munkát, hiszen a fontos mérkőzések még csak most jönnek számunkra.

Vendég játékos nyilatkozata
Beatrice Mompremier : Magas hőfokon jött ki ellenfelünk a mérkőzésre, amiért mindenképp dicséret illeti őket. Nehéz dolgunk volt főleg a találkozó elején, de át tudtuk venni az irányítást. Büszke vagyok a csapatra, örülök a győzelemnek.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 17
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 10:15 28:16
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
52%
54%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
43%
45%
3p táv.
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
15%
20%
1p bünt.
Vasas Akadémia
UNI Győr MÉLY-ÚT
54%
54%
Vasas Akadémia UNI Győr MÉLY-ÚT
Szerzett labda 9 9
Eladott labda 16 13
Lepattanó 36 38
Gólpassz 14 17
Fault 22 22
VAL 85 103
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dúl

Terka Zsófia
X 10 2 2 100 2 2 100 0 4 0 4 8 50 2 2 100 1 0 1 1 2 3 3 2 0 0 11 25 -6

Heljic

Sara
X 8 1 8 13 0 0 0 1 1 100 2 9 22 3 4 75 7 3 10 0 2 3 3 0 3 1 14 23 -8

Smailbegovic

Nadija
X 5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 2 1 3 0 4 2 0 4 0 0 5 22 -7

Tóth

Orsolya
X 7 2 2 100 1 3 33 0 0 0 3 5 60 1 4 25 5 0 5 1 2 5 2 4 0 0 12 19 3

Madár

Eszter
X 8 3 4 75 1 1 100 0 0 0 4 5 80 0 0 0 3 1 4 1 0 2 0 0 0 1 12 18 -2

Pusztai

Petra Panna
8 1 2 50 1 3 33 0 3 0 2 8 25 4 7 57 1 0 1 6 1 0 6 2 0 0 13 31 -10

Budácsik

Dorottya Eszter
8 3 4 75 0 2 0 0 0 0 3 6 50 2 5 40 3 1 4 0 1 4 4 0 0 0 9 19 -10

Szerencsés

Tamara Beatrix
3 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 1 2 50 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 2 18 -15

Madár

Kata
1 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 1 2 50 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -3 13 -8

Salamon

Zsófia
5 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 1 2 50 3 3 6 0 3 1 2 1 0 0 9 10 -6

Radócz

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 4
Összesen 5 63 15 29 52 6 14 43 2 13 15 23 56 41 15 28 54 27 9 36 9 16 22 22 14 3 2 85 200
UNI Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dombai

Réka
X 10 2 3 67 1 2 50 1 5 20 4 10 40 1 6 17 3 3 6 1 3 1 3 1 0 0 7 31 13

Dubei

Debóra Franciska
X 8 0 0 0 2 2 100 0 2 0 2 4 50 4 4 100 3 1 4 0 3 3 2 6 1 0 16 29 10

Mompremier

Beatrice
X 23 10 17 59 0 1 0 0 0 0 10 18 56 3 8 38 5 8 13 2 1 3 10 0 1 2 35 29 10

Canada

Jordin Elizabeth
X 13 5 9 56 0 0 0 0 0 0 5 9 56 3 3 100 2 0 2 4 1 2 2 3 0 0 19 27 0

Oroszova

Sabina
X 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 5 0 0 0 0 4 1 5 0 0 1 0 1 0 0 1 21 -2

Weninger

Virág
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 3 3 3 0 1 9 19 1

Varga

Zsófia
12 3 6 50 2 2 100 0 0 0 5 8 63 2 2 100 1 1 2 1 2 3 1 2 0 0 13 19 15

Rageva

Albina
4 2 3 67 0 3 0 0 0 0 2 6 33 0 1 0 2 0 2 0 1 4 1 0 0 0 1 12 3

Ruff-Nagy

Dóra
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 1 0 0 3 10 3

Rozmán

Lilla Anna
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 -1 3 -1

Milkovics

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baffy

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 22 41 54 5 11 45 3 15 20 30 67 45 13 24 54 23 15 38 9 13 22 22 17 2 3 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek