Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2021. december 4. | 15:00
10. forduló
Kozármislenyi Sportcsarnok
53 -92
(17-35, 14-23, 11-17, 11-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Nyilas István, Rózsavölgyi Alexandra (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Debreceni Eszter : Tudtuk, hogy a Szekszárd az egyik legerősebb csapat a bajnokságban, így tőlünk is nagyobb keménység elvárható lett volna. Más jellegű munkát kezdtünk el az elmúlt héten, ez fizikálisan meghatározta, hogy nem úgy tudtunk teljesíteni, ahogy akartunk. Voltak apróbb célkitűzéseink, ezeket csak részben tudtuk megvalósítani. Bízom benne, a sok elvégzett munka be fog érni. Azokon a mérkőzéseken, ahol ki-ki meccseket fogunk játszani, ezeket a dolgokat elő fogjuk tudni venni és sikeresen fogjuk alkalmazni.

Vendég edző nyilatkozata
Zseljko Djokic : Szenzációsan kezdtük a meccset, jelentős előnyre tettünk szert. Mi már magasabb intenzitással szoktunk játszani, ezúttal is feltűntek az Euroligába illő megmozdulások. Nálunk nemcsak a jövő emberei, hanem a jelen egyéniségei is a pályán voltak.

Hazai játékos nyilatkozata
Tenyér Zsófia : Egész héten keményen edzettünk, próbálunk fizikálisan is felnőni a feladatokhoz, de még sokat kell dolgoznunk. Az első félidőben közel 60 pontot kaptunk, ez nagyon sok. Sokat kell még fejlődni védekezésben, sok buta eladott labdánk is volt.

Vendég játékos nyilatkozata
Studer Ágnes : Fontos volt a mérkőzésen, hogy felhozzuk magunkat, elsősorban magunkra koncentráltunk. Az volt a cél, hogy minél több dolgot tudjunk gyakorolni, ezt nagyon jól megcsináltuk, ebből lehet önbizalmat szerezni. Vannak még olyan dolgok, amelyekre jobban oda kell figyelni. Szükségünk volt rá, hogy felszabadultabban játszhassunk.


Dobástérkép
PINKK Pécsi 424
KSC-Szekszárd
PINKK Pécsi 424
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 40
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 15
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 39:46
CSAPAT %
2p köz.
PINKK Pécsi 424
KSC-Szekszárd
56%
76%
2p ktáv.
PINKK Pécsi 424
KSC-Szekszárd
13%
36%
3p táv.
PINKK Pécsi 424
KSC-Szekszárd
22%
28%
1p bünt.
PINKK Pécsi 424
KSC-Szekszárd
73%
72%
PINKK Pécsi 424 KSC-Szekszárd
Szerzett labda 9 15
Eladott labda 21 14
Lepattanó 17 37
Gólpassz 17 28
Fault 17 20
VAL 63 143
Statisztika
PINKK Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jáhni

Zsófia Anna
X 12 1 3 33 1 3 33 2 6 33 4 12 33 2 2 100 3 0 3 1 4 1 3 1 1 0 9 35 -3

Vincze

Nikolett
X 9 2 2 100 0 1 0 1 3 33 3 6 50 2 2 100 1 0 1 1 2 1 2 3 0 1 11 33 -9

Mujovic

Bozica
X 5 1 3 33 0 2 0 1 3 33 2 8 25 0 2 0 2 1 3 1 5 1 5 5 0 1 6 27 -6

Davis Stewart

Denia
X 9 3 4 75 0 1 0 0 1 0 3 6 50 3 4 75 4 0 4 1 0 5 2 0 2 0 14 21 -15

Tenyér

Zsófia
X 5 1 3 33 0 1 0 0 2 0 1 6 17 3 4 75 1 1 2 2 3 4 4 5 0 0 9 20 -28

Szűcs

Luca Gabriella
4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 5 1 0 3 0 0 2 25 -11

Horváth

Boglárka
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 1 3 0 1 4 1 0 0 0 7 20 -17

Zsilinszki

Lilla
5 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 1 1 100 1 0 1 1 1 0 3 0 1 0 6 13 -27

Földing

Anna Lídia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -36

Borbás

Panni
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 -36

Pucz

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 53 14 25 56 1 8 13 4 18 22 19 51 37 11 15 73 14 3 17 9 21 17 20 17 4 2 63 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gereben

Lívia
X 11 2 2 100 0 2 0 0 2 0 2 6 33 7 8 88 8 1 9 2 3 1 5 7 0 0 26 26 11

Studer

Ágnes
X 10 1 1 100 1 1 100 2 3 67 4 5 80 0 0 0 0 1 1 0 1 2 3 6 0 0 18 25 8

Bálint

Réka
X 11 4 4 100 0 1 0 0 1 0 4 6 67 3 5 60 1 0 1 0 2 3 3 0 0 0 9 21 16

Goree

Cyesha Damian
X 17 6 7 86 1 3 33 0 0 0 7 10 70 3 3 100 4 1 5 0 1 1 2 2 0 1 22 19 19

Miklós

Melinda
X 9 3 4 75 0 0 0 1 4 25 4 8 50 0 0 0 1 1 2 1 1 4 0 3 0 0 10 18 17

Friskovec

Zala
13 3 5 60 2 3 67 1 3 33 6 11 55 0 0 0 1 0 1 3 2 2 1 4 0 1 15 23 13

Mányoky

Réka
11 4 4 100 0 0 0 1 3 33 5 7 71 0 0 0 4 2 6 6 0 1 1 3 1 0 26 23 24

Krnjic

Sara
8 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 0 0 0 3 3 6 1 1 1 0 1 0 1 12 17 11

Horváth

Dóra
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 2 0 1 2 3 0 0 1 1 0 0 0 3 11 37

Holcz

Rebeka
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 2 2 2 1 1 1 1 1 0 4 9 36

Pop

Anamaria
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 1 0 1 -2 8 36

Evans

Dana Kiana
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 28 37 76 4 11 36 5 18 28 37 66 56 13 18 72 24 13 37 15 14 20 17 28 2 4 143 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek