Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2021. november 27. | 18:00
9. forduló
NOVOMATIC Aréna 
92 -41
(18-10, 25-9, 22-13, 27-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Csabai-Kaskötő Brigitta, Söjtöry Tamás Ferenc, Balog György Attila (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Összességében az energiával, odaadással, akarattal nem volt probléma. Azt láttam minden játékoson, hogy odafigyel arra, mi a feladata. Ugyanakkor voltak enerváltabb periódusaink. Védekezésben a besegítések, kizárások terén, támadásban pedig olyan időszakok, amikor nem olvastuk a védők mozgását, és hiányzott a kreativitás is. Ezekről a hibákról már beszéltünk és elkezdtünk velük foglalkozni. Telhetetlen nem akarok lenni, összességében tetszett a mérkőzés. A PINKK játékán érezhető volt a korábbiakhoz képest keményebb, koncentráltabb védekezés, a gyengébb periódusainkban ezért sem tudtunk könnyen helyzetbe kerülni. A célok eléréséhez minden jót kívánok a PINKK csapatának!

Vendég edző nyilatkozata
Bekk Zsanett : Gratulálok a Sopronnak! Túl nagy meglepetés nem történt. Nálunk a csapatnál nagy változások voltak a héten, és más edzésritmusban is dolgoztunk, mint szoktunk. A fáradtság ki is jött, védekezésben azonban sokkal keményebben dolgoztunk, mint korábban. Ha ezen az úton haladunk tovább, akkor sokkal sikeresebbek tudunk majd lenni.

Hazai játékos nyilatkozata
Jelena Brooks : Nagyszerű mérkőzést játszottunk. Mindent megtettünk, amit vezetőedzőnk kért. Törökország után voltak dolgok, amin kellett dolgoznunk és fontos volt, hogy komfortosan érezzük magunkat. Ez sikerült, büszke vagyok a csapatra, hogy 40 percen keresztül mentünk előre.

Vendég játékos nyilatkozata
Stewart Denia Davis : Nagyszerű csapat a Sopron, melyet megmutattak ma is. Nekünk keményen dolgoznunk kell tovább több téren, és fejlődni mind egyénileg, mind csapatszinten.


Dobástérkép
Sopron Basket
PINKK Pécsi 424
Sopron Basket
PINKK Pécsi 424
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 53 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:35 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
PINKK Pécsi 424
48%
24%
2p ktáv.
Sopron Basket
PINKK Pécsi 424
60%
30%
3p táv.
Sopron Basket
PINKK Pécsi 424
45%
27%
1p bünt.
Sopron Basket
PINKK Pécsi 424
88%
67%
Sopron Basket PINKK Pécsi 424
Szerzett labda 8 3
Eladott labda 13 17
Lepattanó 46 30
Gólpassz 29 8
Fault 15 22
VAL 155 32
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Sára
X 11 0 3 0 1 1 100 2 4 50 3 8 38 3 3 100 0 0 0 4 2 3 1 2 0 0 11 31 34

Jovanovic

Nevena
X 7 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 1 4 25 5 2 7 1 1 1 4 10 0 0 22 30 30

Peddy

Sheylani Marie
X 8 2 4 50 0 0 0 1 1 100 3 5 60 1 1 100 1 0 1 1 0 1 2 7 0 1 17 26 48

Varga

Alíz
X 16 3 6 50 3 3 100 0 2 0 6 11 55 4 4 100 6 1 7 0 2 3 2 1 1 0 20 23 42

Gaye

Aby
X 11 4 9 44 0 0 0 1 1 100 5 10 50 0 0 0 5 4 9 0 5 1 2 0 2 0 14 19 20

Brooks

Jelena
33 7 7 100 2 3 67 1 3 33 10 13 77 12 12 100 7 3 10 2 1 3 9 3 2 0 55 31 35

January

Briann Jolie
3 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 4 1 5 0 2 2 2 4 0 0 8 26 26

Sitku

Zsuzsanna
0 0 4 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0 3 3 6 0 0 1 0 1 1 1 3 7 5

Molnárová

Anna-Laura
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 5 7 15

Határ

Bernadett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 16 33 48 6 10 60 9 20 45 31 63 49 21 24 88 32 14 46 8 13 15 22 29 6 2 155 200
PINKK Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Davis Stewart

Denia
X 11 1 8 13 0 3 0 2 2 100 3 13 23 3 4 75 6 5 11 0 0 2 4 0 1 4 16 32 -40

Mujovic

Bozica
X 13 3 6 50 3 5 60 0 1 0 6 12 50 1 1 100 2 0 2 2 3 2 2 4 0 1 14 30 -35

Jáhni

Zsófia
X 7 2 7 29 0 0 0 1 4 25 3 11 27 0 0 0 3 2 5 1 3 3 4 0 1 0 7 30 -35

Tenyér

Zsófia
X 2 1 9 11 0 1 0 0 0 0 1 10 10 0 0 0 2 1 3 0 2 4 2 1 0 0 -3 25 -37

Vincze

Nikolett
X 2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 0 2 2 0 1 2 0 1 0 0 0 17 -33

Szűcs

Luca
0 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 -3 24 -28

Horváth

Boglárka
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 3 0 3 0 2 5 1 0 0 1 3 23 -20

Zsilinszki

Lilla
1 0 3 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 1 2 50 2 2 4 0 6 3 1 1 0 0 -4 17 -22

Borbás

Panni
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 2 -5

Kovács

Kitti Regina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 41 10 42 24 3 10 30 3 11 27 16 63 25 6 9 67 18 12 30 3 17 22 15 8 2 6 32 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek