MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022

2021. 10. 24 | 18:30

6. forduló

first teams logo

Ludovika-FCSM Csata

2021. 10. 24 | 18:30

60 - 73

Sopron Basket

second teams logo

(13-23, 17-17, 11-19, 19-14)

Helyszín: Ludovika Aréna

Játékvezetők: Frányó Péter , Fodor Attila , Lengyel Ádám József

Ellenőr: Sarkadi-Nagy Ágnes

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Tursics Krisztián : Azt kértem a csapattól, hogy ne úgy játszunk, mint a hétközi Európa kupa mérkőzésen. Törökországban sem a mutatott játékkal, sem a hozzáállással nem voltam elégedett. Ma az ellenkezőjét láttam viszont a pályán, volt energia a védekezésben, megtudtuk nehezíteni a Sopron támadásait. Az eladott labdák számát is sikerült tíz alá csökkenteni, amit szintén pozitívnak értékelek. Készülünk a csütörtöki nemzetközi kupamérkőzésre.

Vendég edző nyilatkozata

Gáspár Dávid : Mindig nehéz a Csata vendégeként jásztani, ez ma sem volt másképp. Nagy koncentrációs különbségeket véltem felfedezni a játékosaim között, ezek meg is látszódtak a ritmustalan támadásokban és védekezésbeli hibákban. Mindkét csapat megterhelő sorozatban van, hiszen heti két mérkőzést játszik, de ez sem lehet magyarázat ezekre a bosszantó hibákra. A magasabb szint eléréséhez minden esetben, minden mérkőzésen magasabb fókuszban kell játszani, koncentrálni. Ellenfelünknek sok sikert az Európa kupa szerepléshez.

Hazai játékos nyilatkozata

Hegedűs Janka : Nekünk is sűrű a programunk, ezért fejben is fel kell készülnünk egy-egy mérkőzésre. Mindig jó egy nálunk erősebb csapattal játszani, és úgy érzem, hogy fel is nőttünk a feladathoz. Voltak olyan szegmensek, például az eladott labdák, amikben javulni szerettünk volna, és ez sikerült is.

Vendég játékos nyilatkozata

Fegyverneky Zsófia : Örülök a győzelemnek, egy ilyen nehéz sorozatban ez a legfontosabb. Nehéz pályája van a Csatának, és be is igazolódott, amikor kemény meccsre számítottunk. Kontrolláltuk a mérkőzést, de azért voltak olyan periódusok, amikor többet hibáztunk vagy nem azt csináltuk, amit előzetesen megbeszéltünk. Értékes ez a siker, mert a Csata okozott kellemetlen perceket.

Statisztika

team logo Ludovika-FCSM Csata
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Lelik Réka Lelik Réka * 18 30 2 4 50 1 1 100 3 5 60 3 4 75 4 1 5 0 2 1 7 1 0 0 24 130.4 92 75 75
35 Carey Stasha Marlan Carey Stasha Marlan * 6 29 3 6 50 0 1 0 0 1 0 0 0 0 4 1 5 0 0 4 1 0 2 1 9 58.8 93.1 37.5 37.5
8 Horváth Bernadett Katalin Horváth Bernadett Katalin * 4 28 2 4 50 0 1 0 0 1 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 1 7 0 1 8 132.4 132.7 33.3 33.3
4 Balogh Liza Balogh Liza * 3 15 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 1 1 0 0 1 0 0 1 5 170.8 124.3 75 50
15 Zele Dorina Zele Dorina * 2 7 1 3 33.3 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 30 145.7 25 25
31 Hegedűs Janka Hegedűs Janka 15 28 4 10 40 0 0 0 2 2 100 1 1 100 6 3 9 1 1 4 2 2 0 1 22 112.9 89.3 62.5 58.3
6 Simon Zsófia Simon Zsófia 4 21 2 6 33.3 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 1 2 0 0 0 54.5 82.4 20 20
44 Böröndy Vivien Böröndy Vivien 4 19 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 2 1 0 0 4 70.5 123 50 50
23 Gyöngyösi Janka Gyöngyösi Janka 4 16 1 3 33.3 0 1 0 0 1 0 2 2 100 2 1 3 0 2 3 1 0 1 0 3 50.8 112.6 33.3 20
42 Toman Petra Toman Petra 0 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 1 0 0 2 63.4 45.5 0 0
16 Angyal Nikolett Angyal Nikolett 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 200 18 42 42.9 1 6 16.7 5 13 38.5 7 9 77.8 20 8 28 3 9 17 17 14 3 4 77 89.6 112.3 46.2 43.4
team logo Sopron Basket
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
4 Dénesné Fegyverneky Zsófia Dénesné Fegyverneky Zsófia * 9 35 2 5 40 0 1 0 1 1 100 2 2 100 1 0 1 0 0 1 1 10 1 0 18 161.5 85.2 56.3 50
9 Jovanovic Nevena Jovanovic Nevena * 8 35 1 4 25 1 3 33.3 1 2 50 1 1 100 8 0 8 1 1 0 4 2 0 0 16 103.9 86.4 44.4 38.9
3 Williams Gabrielle Williams Gabrielle * 19 31 5 5 100 0 1 0 3 4 75 0 0 0 8 0 8 0 1 3 1 4 1 0 30 159.1 81.3 95 95
14 Határ Bernadett Határ Bernadett * 20 22 6 10 60 4 5 80 0 0 0 0 0 0 3 3 6 1 3 5 4 3 1 1 27 115.9 75.6 66.7 66.7
8 Varga Alíz Varga Alíz * 0 20 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 2 3 0 2 0 0 -3 47.3 92.7 0 0
10 Sitku Zsuzsanna Sitku Zsuzsanna 7 20 2 2 100 0 2 0 1 1 100 0 0 0 3 1 4 1 0 1 1 0 1 1 12 139.2 83.3 70 70
44 Varga Sára Varga Sára 2 19 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 2 0 2 0 1 2 1 0 0 1 2 55.9 106.3 33.3 0
33 Gaye Aby Gaye Aby 8 18 3 6 50 0 3 0 0 0 0 2 5 40 2 3 5 0 0 2 5 0 0 0 9 77.9 100.2 36.4 33.3
22 Kókai Patrícia Tímea Kókai Patrícia Tímea 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
32 Brooks Jelena Brooks Jelena 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
73 200 19 34 55.9 5 17 29.4 6 10 60 7 10 70 27 8 35 3 8 17 17 21 4 3 111 112.3 89.6 55.8 54.1

Dobástérkép

Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket
Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 20
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 39:00
CSAPAT %
2p köz.
Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket
43%
56%
2p ktáv.
Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket
17%
29%
3p táv.
Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket
38%
60%
1p bünt.
Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket
78%
70%
Ludovika-FCSM Csata Sopron Basket
Szerzett labda 3 3
Eladott labda 9 8
Lepattanó 28 35
Gólpassz 14 21
Fault 17 17
VAL 77 111