Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 16. | 18:00
5. forduló
Vasas Pasaréti Sportcentrum
49 -63
(8-21, 7-19, 18-12, 16-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Minár László Balázs, JAKAB László Imre, Balogh Gyula (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Bárcsak a második félidőtől láttam volna a mérkőzést, hiszen így kellene játszanunk minden egyes mérkőzésen. Felvettük a kesztyűt a palánk alatt egy center poszton rendkívül erős csapat ellen, ami nem volt a forgatókönyv része. Eddigi sikereink nagy része az agresszív játékunknak volt köszönhető, így kellett volna játszanunk ma is. Valószínűleg nem állunk még készen arra, hogy negyven percen keresztül nyomás alatt tartsuk az ellenfelet és hibákra kényszerítsük. Van néhány probléma csapaton belül, dérülések is tépázták ezt a nehéz időszakot. Nincs még győzelmünk az idei szezonban, tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy a legerősebb csapatokkal néztünk eddig farkasszemet, a fontos mérkőzések számunkra ez után jönnek csak.

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a csapatomnak, ami megmutatta igazi erősségünk az az első félidő. Fáradtan érkeztünk a Vasas elleni mérkőzésre, a játékosok pedig ennek ellenére remek teljesítményt nyújtottak. A szünet után kaptunk egy agresszív védekezést, aminek nem nagyon találtuk az ellenszerét és többször szétnyíltunk. Sok mérkőzésen vagyunk túl, még többet utaztunk, így joggal lehetünk fáradtak. De le a kalappal a csapatom előtt, hogy komolyan vették ezt a mai mérkőzést.

Hazai játékos nyilatkozata
Budácsik Dorka : Nagyon sajnálom, hogy ilyen gyengén kezdtünk és nem voltunk itt fejben. Borzasztóan játszottunk az első félidőben, nem volt meg a küzdeni akarás, ami aztán nagyon látványosan megváltozott a második félidőben. Fenn kell tartani ezt az agresszivitást negyven percen keresztül.

Vendég játékos nyilatkozata
Tyaunna Marshall : Keményen jöttünk ki a találkozó elején, és sokáig tartani tudtuk ezt a magas hőfokot. A második félidőben kezdett úrrá lenni rajtunk a fáradtság, fizikai leterheltséget nézve nehéz időszakon vagyunk túl és tudtuk, hogy a fiatal játékosokból álló Vasas képes megnehezíteni a dolgunk. Büszke vagyok, hogy harcoltunk a végsőkig és sikerült győznünk.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
NKA Universitas PEAC
Vasas Akadémia
NKA Universitas PEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 27
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 12
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 00:54 38:13
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
NKA Universitas PEAC
26%
61%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
NKA Universitas PEAC
60%
33%
3p táv.
Vasas Akadémia
NKA Universitas PEAC
20%
7%
1p bünt.
Vasas Akadémia
NKA Universitas PEAC
40%
58%
Vasas Akadémia NKA Universitas PEAC
Szerzett labda 7 8
Eladott labda 8 15
Lepattanó 30 45
Gólpassz 11 16
Fault 25 22
VAL 58 105
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Orsolya
X 4 1 4 25 1 1 100 0 1 0 2 6 33 0 0 0 3 0 3 0 1 4 1 1 0 0 4 30 -11

Bach

Boglárka
X 12 1 3 33 1 1 100 2 4 50 4 8 50 2 3 67 4 2 6 0 0 3 6 2 1 0 22 29 6

Budácsik

Dorottya Eszter
X 4 2 10 20 0 0 0 0 1 0 2 11 18 0 1 0 2 2 4 1 3 4 2 1 1 1 0 28 -15

Papp

Klaudia
X 10 2 5 40 1 2 50 0 3 0 3 10 30 4 6 67 2 0 2 3 2 4 4 4 0 2 12 22 7

Heljic

Sara
X 2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 0 5 0 0 0 0 0 9 -14

Pusztai

Petra Panna
5 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 1 2 50 4 1 5 1 0 1 3 0 0 0 10 23 -21

Smailbegovic

Nadija
4 1 5 20 1 3 33 0 1 0 2 9 22 0 0 0 0 2 2 0 0 0 1 3 1 2 4 20 -14

Madár

Eszter
5 0 3 0 1 1 100 1 1 100 2 5 40 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 2 15 6

Szerencsés

Tamara Beatrix
2 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 0 4 0 4 1 5 1 1 0 3 0 0 0 4 13 -4

Salamon

Zsófia
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 0 1 0 0 3 2 0 0 0 0 11 -10

Madár

Kata
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dúl

Terka Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 49 10 38 26 6 10 60 3 15 20 19 63 30 8 20 40 21 9 30 7 8 25 22 11 3 5 58 200
NKA Universitas PEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wentzel

Nóra
X 12 2 4 50 1 2 50 0 2 0 3 8 38 6 8 75 4 0 4 1 3 1 7 2 1 0 17 33 18

Marshall

Tyaunna Dominique
X 8 3 5 60 1 4 25 0 1 0 4 10 40 0 3 0 6 1 7 1 1 3 4 2 0 1 12 29 10

Dudásová

Nikola
X 4 2 3 67 0 0 0 0 4 0 2 7 29 0 0 0 3 0 3 1 3 3 0 2 0 0 2 28 13

Kiss

Virág
X 17 7 8 88 0 1 0 0 2 0 7 11 64 3 5 60 10 4 14 2 0 2 7 3 3 0 40 28 17

Nelson

Chelsea Keiana
X 16 5 7 71 1 1 100 0 0 0 6 8 75 4 6 67 4 2 6 2 2 4 5 5 1 1 29 25 9

Szűcs

Réka
4 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 1 2 50 1 0 1 0 4 3 2 0 0 1 -2 17 7

Sarok

Nikolett
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 2 0 0 4 17 10

Brajkovic

Ivana
0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 7 0 7 0 1 3 0 0 0 0 3 13 -5

Selcova

Ilina
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 2 1 1 3 0 0 0 0 0 10 -9

Csényi

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Laczkó

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bojtár

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 20 33 61 3 9 33 1 14 7 24 56 43 14 24 58 36 9 45 8 15 22 25 16 5 3 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek