MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022

2021. 10. 06 | 18:00

3. forduló

(22-21, 16-11, 28-22, 16-6)

Helyszín: Széchenyi István Egyetemi csarnok

Játékvezetők: Györfy Rúben , Varga-Záray Katalin , Major Ádám

Ellenőr: Herczeg Ágoston

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Iványi Dalma : – Örülök, hogy voltak jó periódusaink, jól kezdtünk, mert átéreztük a meccs fontosságát. A cserékkel kicsit megtört a lendület, de szünet után ismétr fel tudtunk pörögni, és az önbizalmunk szempontjából nagyon fontos győzelmet arattunk.

Vendég edző nyilatkozata

Gedei Tibor : – Lehetett volna ez szorosabb meccs is, ha nincsenek ekkora kihagyásaink a meccs közben. Szépen lépegetünk előre, kétségbe nem estünk, hiszen a céljainktól nem kerültünk messzebb. Ezek a meccsek jó tanulópénz számunkra az osztályban.

Hazai játékos nyilatkozata

Weninger Virág : – Hullámzott még kicsit a játékunk, de védekezésben mindenképpen léptünk előre. Azt gondolom, ezen az úton kell továbbhaladnunk.

Vendég játékos nyilatkozata

Sierra Campissano : – Úgy érzem, nem játszottunk rosszul, de a rutin a hazaiak mellett szól. Nekünk folyamatosan kell beleszoknunk az NB I-be, jó úton haladunk efelé.

Statisztika

team logo UNI Győr MÉLY-ÚT
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
9 Zsebe-Weninger Virág Zsebe-Weninger Virág * 20 30 1 1 100 3 6 50 2 3 66.7 6 6 100 1 0 1 4 1 3 7 4 0 0 31 142.1 78.2 76.9 70
13 Török Ágnes Zsuzsanna Török Ágnes Zsuzsanna * 17 30 5 7 71.4 0 1 0 2 4 50 1 1 100 2 0 2 1 0 1 1 3 0 1 19 122.5 79.6 70.8 66.7
0 McDonald Aarion Shawnae McDonald Aarion Shawnae * 6 27 2 3 66.7 1 3 33.3 0 4 0 0 0 0 3 0 3 1 2 2 4 5 0 1 10 89 74.9 30 30
15 Dombai Réka Dombai Réka * 4 14 2 2 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 2 0 0 6 105.2 77.9 66.7 66.7
34 Markovic Nevena Markovic Nevena * 2 14 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 1 1 3 1 0 0 0 4 75 87.1 100 0
11 Oroszova Sabina Oroszova Sabina 19 30 7 10 70 0 1 0 0 0 0 5 5 100 8 5 13 3 0 4 3 4 0 1 38 162.9 58 73.1 63.6
5 Varga Zsófia Varga Zsófia 6 19 2 3 66.7 1 3 33.3 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 1 1 1 4 0 0 7 94.1 84.9 37.5 37.5
88 Révész Boróka Révész Boróka 2 11 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 1 0 1 1 3 2 2 0 0 0 2 40 107.4 50 0
6 Rozmán Lilla Anna Rozmán Lilla Anna 0 10 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 -1 46.5 94 0 0
8 Ruff-Nagy Dóra Ruff-Nagy Dóra 4 8 2 3 66.7 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 1 0 0 0 2 0 0 8 106.2 114.1 50 50
17 Baffy Fanni Baffy Fanni 2 5 0 0 0 1 1 100 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 1 0 0 5 134.4 25 50 50
18 Milkovics Réka Milkovics Réka 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
82 200 21 30 70 6 18 33.3 4 15 26.7 16 16 100 22 7 29 14 9 23 19 26 0 3 129 112.3 81.1 58.5 52.4
team logo BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
52 Campisano Sierra Kathleen Campisano Sierra Kathleen * 19 38 2 6 33.3 1 4 25 2 5 40 7 7 100 3 1 4 2 1 3 7 1 1 0 23 100.2 105.8 52.8 40
6 Zivaljevic Sofija Zivaljevic Sofija * 8 26 0 0 0 1 4 25 0 0 0 6 8 75 6 0 6 1 7 1 7 6 0 0 16 82.8 116.9 50 25
4 Vári Zita Vári Zita * 4 21 2 2 100 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 1 0 0 37.3 103.3 40 40
5 Aldazabal Berroa Laura Solanch Aldazabal Berroa Laura Solanch * 2 20 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 1 3 0 1 2 2 0 0 0 5 71.5 107.4 50 0
15 Raus Vivien Raus Vivien * 0 11 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 0 0 -1 10.1 86.6 0 0
7 Davis Camesha Rochell Davis Camesha Rochell 6 30 2 2 100 0 1 0 0 1 0 2 4 50 7 0 7 0 3 4 4 3 0 0 13 79.1 105.1 50 50
2 Angyal Barbara Angyal Barbara 13 28 1 3 33.3 0 2 0 3 6 50 2 2 100 1 0 1 1 6 1 3 5 0 0 10 75.1 112.3 54.2 50
22 Suppán Anna Suppán Anna 8 17 1 1 100 0 0 0 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 1 1 4 0 0 1 0 8 128.5 101.4 100 100
19 Kovács Vanessza Luca Kovács Vanessza Luca 0 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 0 1 25.7 106.7 0 0
9 Mudra Viola Mudra Viola 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 66.7 0 0
60 200 8 15 53.3 2 12 16.7 7 19 36.8 19 23 82.6 21 4 25 5 23 19 23 15 3 0 75 81.1 112.3 53.5 44.6

Dobástérkép

UNI Győr MÉLY-ÚT
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
UNI Győr MÉLY-ÚT
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 22 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 39:26 00:00
CSAPAT %
2p köz.
UNI Győr MÉLY-ÚT
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
70%
53%
2p ktáv.
UNI Győr MÉLY-ÚT
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
33%
17%
3p táv.
UNI Győr MÉLY-ÚT
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
27%
37%
1p bünt.
UNI Győr MÉLY-ÚT
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
100%
83%
UNI Győr MÉLY-ÚT BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 14 5
Eladott labda 9 23
Lepattanó 29 25
Gólpassz 26 15
Fault 23 19
VAL 129 75