Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2021. szeptember 25. | 18:00
1. forduló
Vasas Pasaréti Sportcentrum
59 -83
(12-26, 15-14, 20-21, 12-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Minár László Balázs, Major Ádám, Rózsavölgyi Alexandra (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Nyilvánvalóan nehéz mérkőzés volt a mai. A felkészülési időszak problémái miatt most nem is igazán az eredmény volt a legfontosabb. Úgy gondolom, hogy továbbra is összeszedettnek kell maradnunk, és magunk mögött kell hagyni azokat a hibákat, amelyeket a későbbiekben nem szeretnénk újra elkövetni. Jónak tartom, hogy rövid időszakokra, de már látható volt az a csapat, amelynek kialakításán fáradozunk. Természetesen ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a Sopron remekül tette a dolgát, gratulálok nekik és sok sikert kívánok a folytatásban!

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : A Vasas Akadémia egy szívós csapat, látszik rajtuk a hosszú évek munkája. Ma is bizonyították, hogy, amikor nem kellő koncentrációval vagy keménységgel játszunk ellenük, akkor bizony komoly problémákat tudnak okozni. De ez még akkor is előfordult, amikor keményen védekeztünk, mert ügyes és jó játékosok. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, mert az utóbbi időben valóban vannak problémáink, mi most éljük meg a minden csapat életében jelentkező nehezebb időszakot. Viszont minden játékosunk, aki ma pályára lépett, kellő koncentrációval és odaadással játszott, s helyenként nagyon szép játékot produkáltunk, amire lehet a jövőben építkezni.

Hazai játékos nyilatkozata
Bach Boglárka : Sokkal jobb meccset is játszhattunk volna, hiszen a Sopron a későbbiek során mutatja majd meg igazán az erősségét. Sajnos nem tudtuk kihasználni a lehetőséget, hogy ellenfelünk is még idénykezdeti formában volt. Nem tudtunk mindent kiadni magunkból. Ami személy szerint engem illet, azt hiszem kicsit túlvállaltam magamat, jobban el kellett volna osztani a felelősséget. Gratulálok a soproniaknak, megérdemelten nyertek.

Vendég játékos nyilatkozata
Fegyverneky Zsófia : Döcögős felkészülésen vagyunk túl, nagyon sok mindenben még nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Összességében azt hiszem jó meccset játszottunk. Nagyon készültünk a Vasasra, mert mindig kellemetlen ellenfél. Azt gondolom ők is jól játszottak, készültünk az agresszív egy-egyekre, és arra, hogy próbálják majd ezeket a gyors szituációkat erőltetni. A mérkőzés nagy részében dominálni tudtunk, bár nyilván van még jónéhány hiba, amit ki kell javítanunk.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
Sopron Basket
Vasas Akadémia
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 27
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 8
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:00 39:17
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Sopron Basket
52%
64%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Sopron Basket
25%
46%
3p táv.
Vasas Akadémia
Sopron Basket
31%
31%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Sopron Basket
65%
85%
Vasas Akadémia Sopron Basket
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 13 10
Lepattanó 21 31
Gólpassz 13 21
Fault 23 20
VAL 69 125
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Papp

Klaudia
X 11 5 8 63 0 0 0 0 1 0 5 9 56 1 2 50 4 0 4 1 2 2 2 3 0 1 14 30 -27

Pusztai

Petra Panna
X 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 3 1 0 1 0 0 -4 27 -24

Budácsik

Dorottya Eszter
X 4 1 3 33 1 2 50 0 0 0 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 2 5 1 0 0 1 0 20 -15

Tóth

Orsolya
X 5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 4 25 4 0 4 2 0 4 3 4 0 0 15 16 -7

Madár

Eszter
X 2 0 2 0 1 2 50 0 1 0 1 5 20 0 1 0 1 2 3 0 0 1 2 1 0 1 3 13 -18

Bach

Boglárka
17 4 7 57 0 1 0 2 8 25 6 16 38 3 3 100 2 0 2 1 2 3 6 2 0 0 16 31 -21

Salamon

Zsófia
5 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 3 1 4 0 2 4 1 0 0 0 6 20 -9

Smailbegovic

Nadija
10 0 0 0 0 2 0 2 2 100 2 4 50 4 4 100 1 1 2 0 2 3 3 2 0 0 13 19 7

Szerencsés

Tamara Beatrix
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 -1 13 -7

Madár

Kata
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 10 0

Siklós

Dorottya
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 4 1 1

Heljic

Sara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 59 16 31 52 2 8 25 4 13 31 22 52 42 11 17 65 17 4 21 5 13 23 20 13 0 3 69 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czukor

Dalma
X 9 3 4 75 0 0 0 1 2 50 4 6 67 0 0 0 3 1 4 1 1 3 0 2 0 0 13 34 28

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 8 0 0 0 2 4 50 0 1 0 2 5 40 4 4 100 2 0 2 1 0 2 6 8 0 0 22 34 28

Jovanovic

Nevena
X 14 4 6 67 0 0 0 1 5 20 5 11 45 3 3 100 6 0 6 2 0 1 5 5 0 0 26 33 20

Varga

Alíz
X 10 1 2 50 1 4 25 1 2 50 3 8 38 3 4 75 5 0 5 0 2 3 2 4 0 0 13 26 15

Határ

Bernadett
X 14 3 8 38 3 4 75 0 0 0 6 12 50 2 2 100 0 4 4 1 3 3 2 2 1 0 15 22 17

Gaye

Aby
16 6 6 100 0 0 0 0 0 0 6 6 100 4 6 67 4 1 5 0 3 2 5 0 2 0 23 20 5

Varga

Sára
3 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 1 4 2 0 0 0 1 16 -3

Sitku

Zsuzsanna
5 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 1 1 100 3 0 3 0 0 1 1 0 0 0 7 12 11

Kókai

Patrícia Tímea
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 2 0

Molnárová

Anna-Laura
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 -1
Összesen 5 83 21 33 64 6 13 46 4 13 31 31 59 53 17 20 85 25 6 31 5 10 20 23 21 3 0 125 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek