Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2021/2022
2022. június 7. | 18:00
226. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
86 -80
(36-16, 9-23, 23-14, 18-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Frányó Péter, Söjtöry Tamás Ferenc (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Antonis Constantinides : Szeretnék gratulálni mindkét félnek, köszönjük a szurkolók biztatását, számunkra, ez egy csodálatos győzelem volt, a Kecskemét elleni párharc során most játszottunk a legjobban, büszke vagyok a fiúkra. Tudjuk, hogy egy nagy tapasztalattal bíró ellenfelünk van az elődöntőben, és ehhez megfelelően igyekeztünk gyorsan eldönteni a párharcot. Egy mérkőzésre vagyunk a döntőtől, és ez a lényeg.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Gratulálok mindkét csapatnak, a Körmend igazából végig vezetve nyerte meg a mérkőzést, a vége ugyanakkor izgalmasra sikeredett, ha nincs az első negyedben mutatott gyenge játék, akkor könnyebb dolgunk lett volna. A támadólepattanókat nagyon eredményesen szedte a Körmend, a második negyedtől próbáltunk visszajönni, a végén pedig meg akartuk adni a lehetőséget a fiataloknak, mert igyekszünk a jövő csapatát építeni Kecskeméten.

Hazai játékos nyilatkozata
Wesley Gordon : Amilyen könnyen indult a mérkőzés, annyira megnehezítettük a saját dolgunkat a végén, bár számítottunk arra, hogy a Kecskemét keményen fog játszani, úgy gondolom végül a mi akaratunk érvényesült. Pénteken szeretnénk győzni, és lezárni ezt a párharcot.

Vendég játékos nyilatkozata
Kiss Dávid : Gratulálok a Körmendnek, nagyon keményen kezdték a meccset, és próbáltunk visszajönni a meccsbe, de a döntő pillanatokban alulmaradtunk. Hazai környezetben igyekszünk javítani.


Dobástérkép
Egis Körmend
Kecskemét
Egis Körmend
Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 38:34 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Kecskemét
49%
57%
2p ktáv.
Egis Körmend
Kecskemét
67%
20%
3p táv.
Egis Körmend
Kecskemét
32%
19%
1p bünt.
Egis Körmend
Kecskemét
68%
70%
Egis Körmend Kecskemét
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 11 9
Lepattanó 41 36
Gólpassz 21 16
Fault 28 25
VAL 124 107
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

White

Maliek Azziek
X 9 1 3 33 1 2 50 0 3 0 2 8 25 5 7 71 5 0 5 2 2 2 6 5 0 0 17 30 0

Gordon

Wesley Jamaal
X 15 5 7 71 0 0 0 0 0 0 5 7 71 5 10 50 4 5 9 0 0 0 6 4 3 0 30 27 0

Stokes

Kamau Thutmoses
X 11 2 6 33 1 1 100 1 2 50 4 9 44 2 6 33 5 1 6 2 2 3 5 8 0 0 21 21 0

Savic

Stefan
X 7 1 4 25 0 0 0 1 4 25 2 8 25 2 2 100 0 3 3 0 1 4 1 0 0 0 4 18 0

Martinez

Ralf Ádám
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 4 9 0

Durázi

Krisztofer
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 6 0 6 0 0 4 0 0 0 0 9 23 0

Ferencz

Csaba
12 2 5 40 0 0 0 2 5 40 4 10 40 2 2 100 1 1 2 0 2 3 0 0 2 0 8 22 0

Henry

Jalen Joseph
12 3 4 75 0 0 0 1 1 100 4 5 80 3 4 75 6 2 8 0 0 4 2 2 1 0 23 16 0

Doktor

Péter László
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 1 3 0 1 0 0 -3 14 0

Takács

Kristóf
8 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 4 4 100 1 0 1 0 1 1 2 1 0 0 10 12 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -3 4 0

Krivacevic

Markó
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 4 4 0
Összesen 5 86 18 37 49 2 3 67 7 22 32 27 62 44 25 37 68 29 12 41 5 11 28 23 21 6 0 124 200
Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Milutinovic

Andreja
X 10 1 5 20 1 1 100 1 3 33 3 9 33 3 4 75 6 0 6 1 1 1 2 1 0 0 12 31 0

Pollard

Xavier Tevin Joseph
X 15 4 7 57 0 3 0 1 3 33 5 13 38 4 8 50 4 1 5 2 1 3 9 4 0 2 22 30 0

Jaramaz

Nemanja
X 12 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 8 9 89 2 0 2 0 0 2 9 2 0 0 21 25 0

Kucsera

Dániel
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 1 4 0 2 0 0 -1 22 0

Karahodzic

Kemal
X 9 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 1 3 33 4 3 7 1 1 3 3 2 0 0 16 20 0

Wittmann

Krisztián
7 2 5 40 0 0 0 0 8 0 2 13 15 3 3 100 0 0 0 0 1 4 1 0 0 2 -4 23 0

Kiss

Dávid
13 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 1 1 100 4 5 9 1 2 4 1 0 0 1 21 18 0

Ivkovic

Milán
6 0 1 0 0 1 0 2 4 50 2 6 33 0 0 0 3 1 4 0 0 2 1 2 0 1 9 13 0

Tóth

Barna
8 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 1 2 50 2 0 2 1 2 1 2 2 0 0 11 7 0

Tóth

Patrik Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Velkey

Géza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Botka

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 3 0
Összesen 5 80 21 37 57 1 5 20 5 26 19 27 68 40 21 30 70 25 11 36 6 9 25 28 16 0 6 107 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek