Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2021/2022
2022. június 4. | 18:30
222. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
72 -74
(17-21, 18-24, 21-12, 16-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Papp Péter, dr. Mészáros Balázs (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Rendkívül kemény, és sportszerű mérkőzés volt. Mindkét fél egyértelműen a győzelemre tört, mi is mindent megtettünk a sikerért, de a végén apróságok döntöttek a Falco javára. Ezzel kettő nullára vezetnek, de úgy készülünk a következő mérkőzésre, hogy nyerni szeretnénk. Nagyon fontos, hogy a klub minden alkalmazottja, nemcsak a játékosok és az edzői stáb, hanem az irodai dolgozók is úgy készülnek, hogy folytatódni fog a párharc. Nem adjuk fel, tényleg csak apró részleteken múlott, a Falco jobban összpontosított a végjátékban, ezzel tudtak nyerni, ám ugyanakkor mi is győzhettünk volna.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Konakov : Úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy elterveztük. Az első húsz percben a mi elképzeléseink szerint alakult minden, jól játszottunk az egy-egy elleni párharcokat döntően megnyertük. Az Alba a harmadik negyedben másik arcát mutatta közelebb jött, sőt fordítani is tudott. A lényeg azonban, hogy kettő nullára vezetünk, de tudjuk azt, hogy ezzel még nincs vége, mert még a mostaninál is keményebb mérkőzés vár ránk kedden.

Hazai játékos nyilatkozata
Michael Fakuade : Nagyon kemény mérkőzés volt, amelyen mindkét együttes odatette magát, jól küzdöttünk, mindent megtettük a győzelemért. Volt esélyünk a sikerre. Természetesen nem adjuk fel, kedden nyerni szeretnénk Szombathelyen.

Vendég játékos nyilatkozata
Váradi Benedek : Köszönjük a szurkolóink bíztatását, ezúttal is nagyon sokat segítettek. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, pontosan erre számítottunk, Fehérváron mindig nagyon nehéz nyerni, ezúttal sem volt ez másként. A hazaiak a záró negyedben átvették az irányítást, de az utolsó három-négyben visszajöttünk, visszavettük a vezetést, végül nagy csatában sikerült nyernünk. Az Alba jól játszott, végig agresszívan védekeztek. Tudunk ennél sokkal jobban is játszani, most a legfontosabb a győzelem volt, ami sikerült is. Az Alba mindent bele fog adni Szombathelyen, de remélem, otthon lezárjuk a párharcot.


Dobástérkép
Alba Fehérvár
FALCO KC
Alba Fehérvár
FALCO KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 12
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 06:31 28:03
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
FALCO KC
43%
54%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
FALCO KC
38%
20%
3p táv.
Alba Fehérvár
FALCO KC
36%
37%
1p bünt.
Alba Fehérvár
FALCO KC
70%
96%
Alba Fehérvár FALCO KC
Szerzett labda 7 9
Eladott labda 11 14
Lepattanó 29 31
Gólpassz 15 15
Fault 28 23
VAL 93 110
Statisztika
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 14 1 5 20 0 2 0 2 6 33 3 13 23 6 7 86 2 2 4 2 1 1 6 2 0 1 16 33 0

Pongó

Marcell
X 14 2 5 40 0 0 0 3 4 75 5 9 56 1 2 50 8 1 9 0 1 5 1 3 0 1 21 28 0

Davis

Shaheed
X 3 0 2 0 1 3 33 0 1 0 1 6 17 1 2 50 6 0 6 2 2 3 2 3 1 1 9 27 0

Fakuade

Michael
X 11 3 5 60 1 1 100 0 1 0 4 7 57 3 4 75 2 1 3 2 0 3 2 1 0 0 15 27 0

Lukács

Norbert
X 7 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 1 2 50 1 2 3 0 1 4 4 0 0 0 10 25 0

Stark

Jonathan
12 1 3 33 0 0 0 2 7 29 3 10 30 4 5 80 1 1 2 0 4 1 5 3 0 0 10 25 0

Smith Jr.

Lenzelle Lajuan
0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 5 1 2 0 0 0 17 0

Omenaka

Godwin Ekene
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 1 0 0 1 1 0 1 1 1 0 0 0 6 9 0

Szabó

Zsolt András
5 0 1 0 1 1 100 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 4 1 0 0 0 5 5 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 4 0

Kass

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 13 30 43 3 8 38 8 22 36 24 60 40 16 23 70 21 8 29 7 11 28 23 15 1 3 93 200
FALCO KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Keller

Ákos
X 9 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 5 6 83 2 1 3 0 0 1 4 1 2 0 15 28 0

Váradi

Benedek
X 21 5 7 71 1 3 33 2 5 40 8 15 53 3 3 100 3 3 6 2 3 1 4 6 0 0 29 27 0

Golomán

György
X 6 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 4 4 100 4 1 5 1 3 4 2 1 0 1 10 26 0

Benke

Szilárd
X 13 2 3 67 0 1 0 3 6 50 5 10 50 0 0 0 2 0 2 3 3 3 0 0 1 0 11 24 0

Somogyi

Ádám
X 7 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 2 2 100 5 0 5 0 3 2 5 1 0 0 12 18 0

Perl

Zoltán
13 1 1 100 1 5 20 0 2 0 2 8 25 9 9 100 4 0 4 2 0 4 6 6 0 0 25 24 0

Clark JR

Marvin Deray
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 3 0 3 0 0 3 0 0 0 0 7 22 0

Barac

Boris
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 2 2 2 0 0 0 -1 17 0

Hawkins

Deontae Divine
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 9 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 1 0 0 0 3 5 0

Kovács

Benedek Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 13 24 54 2 10 20 7 19 37 22 53 42 23 24 96 26 5 31 9 14 23 24 15 3 1 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek