Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2021/2022
2022. május 21. | 19:15
210. forduló
Városi Sportcsarnok
80 -74
(19-20, 25-19, 13-18, 23-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Tőzsér Dénes Kelemen, Fodor Attila (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Már az első meccs után azt beszéltük, hogy sokkal jobban kell védekeznünk, ha azt akarjuk, hogy legyen esélyünk a Falco ellen. A szombathelyiekről mindenki tudja, hogy bombaerős, de ma megmutattuk, hogy tudunk fizikálisan, nagy szívvel és csapatként játszani, mindenki belerakta a maximumot erre a meccsre, ezen az úton kell továbbmennünk. Célunk, hogy továbbra is megnehezítsük a Falco dolgát, nem feltett kézzel megyünk, mindent meg fogunk tenni azért, hogy akár a párharcot is megnyerjük! Nagyon köszönöm a szurkolók támogatását, elképesztő pluszt adnak a csapatnak!

Vendég edző nyilatkozata
Milos Konakov : Köszönöm a szurkolóinknak, akik elkísértek bennünket, de gratulálok a szegedi szurkolóknak is, mert nagyszerű hangulatban játszhattunk. Az első meccs után is mondtam, hogy ez egy teljesen más meccs lesz. Harmincöt percen keresztül meccsben voltunk, de a végén védekezésben túl könnyelműek voltunk, sok támadólepattanót engedtünk a Szegednek. Ki kell elemeznünk a mai hibákat, és készülnünk kell a keddi meccsre: ez már a rájátszás.

Hazai játékos nyilatkozata
Balogh Szilárd : Az volt az edzőnk kérése, hogy próbáljunk előrelépni védekezésben, azt gondolom, ez sikerült, ez volt a győzelem kulcsa. Ha megint száz pontot engedünk nekik, úgy nem lett volna esélyünk. Ha továbbra is ilyen fizikálisan tudunk játszani, akkor lesz még esélyünk meglepetést okozni. Minden segítségre szükségünk van, nagyon köszönjük a szurkolóink támogatását!

Vendég játékos nyilatkozata
Golomán György : Nagyon küzdelmes meccs volt, gratulálok a Szegednek, megérdemelten nyertek! Nem jöttek támadásban a könnyű kosarak, ellenfelünk viszont nagyon nehéz kosarakat is szerzett, ezzel energiát szerzett, ez volt a különbség.


Dobástérkép
Szedeák
FALCO KC
Szedeák
FALCO KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 11
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 27:32 10:03
CSAPAT %
2p köz.
Szedeák
FALCO KC
45%
53%
2p ktáv.
Szedeák
FALCO KC
53%
50%
3p táv.
Szedeák
FALCO KC
31%
23%
1p bünt.
Szedeák
FALCO KC
82%
80%
Szedeák FALCO KC
Szerzett labda 10 4
Eladott labda 6 10
Lepattanó 40 39
Gólpassz 15 15
Fault 22 19
VAL 117 104
Statisztika
Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Alston

Justin Alexander
X 18 5 9 56 1 2 50 1 1 100 7 12 58 3 4 75 6 3 9 1 1 4 2 0 1 1 24 33 0

Persons

Tayler Anthony
X 13 2 4 50 3 6 50 1 5 20 6 15 40 0 0 0 6 0 6 3 1 4 2 8 0 0 22 31 0

Bognár

Kristóf
X 7 0 3 0 2 2 100 0 3 0 2 8 25 3 4 75 6 3 9 2 1 1 3 2 0 0 15 30 0

Cook

Keandre Gary
X 10 1 2 50 1 2 50 1 5 20 3 9 33 3 4 75 4 1 5 2 1 3 5 2 2 1 18 28 0

Balogh

Szilárd
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0

Davis

Rashun
23 2 7 29 1 3 33 4 7 57 7 17 41 5 5 100 0 0 0 1 2 2 6 0 0 1 18 27 0

Keller

Iván
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 1 0 0 4 14 0

Szatmári

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 2 4 1 0 2 0 1 0 0 5 12 0

Kerpel-Fronius

Balázs
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 0 0 0 4 10 0

Filipovic

Stefan
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 0 2 2 0 0 1 1 1 0 0 7 7 0

Polányi

Kristóf Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 13 29 45 8 15 53 8 26 31 29 70 41 14 17 82 27 13 40 10 6 22 19 15 3 3 117 200
FALCO KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Perl

Zoltán
X 19 4 8 50 3 4 75 0 2 0 7 14 50 5 5 100 2 0 2 0 3 0 5 2 1 0 19 29 0

Golomán

György
X 16 3 3 100 1 1 100 2 3 67 6 7 86 2 2 100 7 6 13 0 2 3 2 1 2 0 31 29 0

Keller

Ákos
X 6 3 3 100 0 0 0 0 2 0 3 5 60 0 2 0 6 1 7 0 1 2 1 1 0 0 10 29 0

Somogyi

Ádám
X 4 0 0 0 1 1 100 0 4 0 1 5 20 2 3 67 1 0 1 1 2 3 6 2 0 0 7 19 0

Clark JR

Marvin Deray
X 6 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 0 1 1 0 1 5 0 0 0 1 3 17 0

Benke

Szilárd
3 0 4 0 0 2 0 1 3 33 1 9 11 0 0 0 5 1 6 1 0 2 2 3 0 1 7 27 0

Váradi

Benedek
9 1 3 33 1 3 33 1 7 14 3 13 23 2 2 100 1 2 3 2 1 2 1 5 0 0 9 24 0

Barac

Boris
11 5 8 63 0 1 0 0 1 0 5 10 50 1 1 100 1 2 3 0 0 0 5 0 0 1 14 14 0

Hawkins

Deontae Divine
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 1 0 0 3 7 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 5 0

Takács

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 16 30 53 6 12 50 6 26 23 28 68 41 12 15 80 26 13 39 4 10 19 22 15 3 3 104 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek