Magyar Kupa, Férfi- 2021/2022
2022. április 1. | 18:00
2. forduló
Főnix Aréna
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Farkas Gábor, Söjtöry Tamás Ferenc (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Védekezésben és támadásban sem kezdtünk kellő intenzitással, emiatt korán hátrányba kerültünk. A fordulatot a védekezésváltásunk hozta meg, miután a saját palánkunk alatt rendet tettünk, támadásban is elkaptuk a ritmust. Nem ez volt a legszebb Olajbányász-mérkőzés, de a kupameccseken csak a győzelem a cél.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Jól kezdtünk, aztán adódtak események, amiket nem megfelelően reagáltunk le. Szerencsére ebből is felálltunk, ahogyan a Szolnok további meglógási kísérleteit sem hagytuk annyiban, végig tapadni tudtunk. A döntő faktornak az Olaj kulcsfontosságú pillanatokban értékesített extra dobásai bizonyultak.

Hazai játékos nyilatkozata
Brandon Young : A félidőben arra hívta fel a figyelmet az edző, hogy sokkal agresszívabb a Kecskemét, és a második félidőre agresszívabban jöttünk ki. Fontos volt, hogy elkezdtünk önzetlenebbül játszani, egymásért küzdeni, jól elosztottuk a labdákat. Csapatként tudtunk nyerni.

Vendég játékos nyilatkozata
Xavier Pollard : Energikusan próbáltunk játszani a feldobástól kezdve, viszont tudtuk, hogy a liga egyik legjobb csapatával játszunk, 40 percig kell hozni ezt a szintet. Már előre tekintünk, próbáljuk megnyerni a bronzmeccset.


Dobástérkép
Szolnoki Olajbányász
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 10
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 13:45 23:37
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbányász
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
57%
61%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbányász
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
71%
25%
3p táv.
Szolnoki Olajbányász
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
45%
33%
1p bünt.
Szolnoki Olajbányász
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
78%
65%
Szolnoki Olajbányász Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 4 5
Eladott labda 7 9
Lepattanó 28 29
Gólpassz 17 11
Fault 18 24
VAL 128 97
Statisztika
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Badzim

Roko
X 19 2 3 67 3 3 100 2 7 29 7 13 54 3 4 75 1 0 1 0 1 0 2 5 0 0 19 29 0

Subotic

Bojan
X 24 3 5 60 0 0 0 3 5 60 6 10 60 9 9 100 7 0 7 1 0 3 5 1 2 0 36 26 0

Pongó

Máté
X 5 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 1 4 25 2 1 3 1 1 1 2 8 0 0 13 26 0

Kovács

Péter
X 6 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 3 2 5 0 1 1 2 0 1 0 10 18 0

Taiwo

Samuel
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 1 3 0 0 5 0 0 1 0 8 17 0

Young

Brandon
15 3 5 60 1 2 50 2 3 67 6 10 60 1 1 100 1 0 1 1 0 4 2 3 0 1 18 24 0

Cakarun

Marjan
8 2 5 40 1 1 100 0 0 0 3 6 50 2 2 100 3 1 4 1 1 2 5 0 0 1 14 21 0

Cummings

Markeith
6 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 3 67 2 0 2 0 1 2 3 0 0 1 6 17 0

Rudner

Gábor
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 13 0

Pallai

Tamás Ottó
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 2 2 0 1 0 1 0 0 0 2 9 0

Gilszki

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csornai

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 17 30 57 5 7 71 10 22 45 32 59 54 18 23 78 21 7 28 4 7 18 22 17 4 3 128 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pollard

Xavier Tevin Joseph
X 32 12 15 80 0 1 0 0 1 0 12 17 71 8 9 89 3 3 6 0 2 2 7 2 0 0 39 34 0

Klobucar

Jaka
X 11 4 7 57 0 0 0 1 5 20 5 12 42 0 0 0 3 2 5 0 3 4 2 3 0 1 11 33 0

Milutinovic

Andreja
X 4 0 2 0 0 0 0 1 6 17 1 8 13 1 2 50 4 1 5 1 1 1 2 3 0 1 6 30 0

Karahodzic

Kemal
X 8 3 5 60 1 1 100 0 0 0 4 6 67 0 2 0 2 2 4 0 1 1 4 2 1 0 14 25 0

Kucsera

Dániel
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 3 0 0 0 0 0 19 0

Wittmann

Krisztián
18 1 3 33 0 1 0 5 8 63 6 12 50 1 2 50 3 0 3 0 1 5 0 0 0 2 13 28 0

Dramicanin

Rastko
6 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 1 2 50 3 1 4 2 0 5 1 1 0 0 11 20 0

Fazekas

Máté
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 1 0 -1 7 0

Kiss

Dávid
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 0 1 0 4 4 0

Lukács

Döme
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ivkovic

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 22 36 61 1 4 25 8 24 33 31 64 48 11 17 65 19 10 29 5 9 24 16 11 3 4 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek