Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Felsőház- 2021/2022
2022. május 4. | 18:00
8. forduló
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
82 -70
(20-20, 21-9, 15-33, 26-8)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Tóth Cecília, Farkas Gábor (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Szépen dolgoztak ma a srácok, sok nagyszerű teljesítmény vezetett a győzelemhez, minden tiszteletet megérdemelnek a játékosaim. És nem csak a győzelem, de a középszakasz második helye miatt is, hiszen most ez volt a legfontosabb, úgy meg pláne, hogy több hiányzónk is volt. A siker közös, nem csak a miénk, vagy a játékosoké, hanem a klub összes dolgozójáé is. Természetesen a maradék két meccsünket is meg szeretnénk nyerni, de a fókusz most már a rájátszásra való felkészülésen is lesz.

Vendég edző nyilatkozata
Andonisz Konsztandinidisz : Fura egy mérkőzés volt, olykor jól játszottunk, de volt olyan időszak, amikor gyengébben teljesítettünk. Magasabb szerkezetben játszottunk, mint a Szolnok, ezért a palánk alatt erősebbek voltunk, de az utolsó három perc a hazai csapaté volt, amelyik megérdemelten nyert.

Hazai játékos nyilatkozata
Pallai Tamás : Nagy boldogság, hogy hazai pályán meg tudtuk szerezni a második helyet a középszakaszban, ami a nem titkolt célunk is volt, büszke vagyok a csapatra, hogy a sok sérülés ellenére is sikerült ez. Hatalmasat küzdöttünk, ami jó előjel a rájátszás előtt, az pedig külön öröm, hogy sok szolnoki fiatal kapott ma lehetőséget a pályán.

Vendég játékos nyilatkozata
Ferencz Csaba : Mérges vagyok, mert nagy lehetőséget szalasztottunk el Szolnokon, nem tudom, mikor lesz legközelebb ilyen. Sajnos sokat hibáztunk a mérkőzésen, ezért nem tudtunk nyerni a tartalékos szolnoki csapat ellen. A második hely elúszott, de a harmadikat mindenképpen meg akarjuk szerezni.


Dobástérkép
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 13
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 15:15 18:06
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
55%
44%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
38%
30%
3p táv.
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
37%
33%
1p bünt.
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
58%
58%
Szolnoki Olajbányász Egis Körmend
Szerzett labda 3 5
Eladott labda 10 9
Lepattanó 36 35
Gólpassz 23 14
Fault 19 25
VAL 114 85
Statisztika
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pallai

Tamás Ottó
X 9 0 3 0 0 0 0 2 3 67 2 6 33 3 6 50 2 4 6 1 0 4 4 5 0 0 18 35 0

Badzim

Roko
X 14 2 2 100 1 1 100 2 9 22 5 12 42 2 2 100 5 2 7 0 3 4 5 5 0 0 21 33 0

Pongó

Máté
X 12 1 3 33 1 2 50 2 7 29 4 12 33 2 3 67 9 0 9 1 3 3 2 4 0 2 16 32 0

Rudner

Gábor
X 11 1 2 50 0 0 0 3 6 50 4 8 50 0 0 0 2 1 3 1 0 3 0 3 0 0 14 29 0

Cakarun

Marjan
X 19 8 10 80 0 3 0 0 0 0 8 13 62 3 7 43 6 3 9 0 3 3 9 3 0 0 28 28 0

Cummings

Markeith
17 4 9 44 1 1 100 2 4 50 7 14 50 1 1 100 0 1 1 0 1 2 3 3 1 0 17 31 0

Sebők

András
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 1 8 0

Vincze

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 4 0

Subotic

Bojan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Abraham

Arabo
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 16 29 55 3 8 38 11 30 37 30 67 45 11 19 58 25 11 36 3 10 19 24 23 1 2 114 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

White

Maliek Azziek
X 25 3 5 60 2 2 100 4 7 57 9 14 64 3 6 50 2 2 4 2 0 2 3 4 0 0 30 34 0

Gordon

Wesley Jamaal
X 8 3 8 38 0 1 0 0 0 0 3 9 33 2 3 67 6 3 9 1 3 4 6 1 1 1 16 28 0

Stokes

Kamau Thutmoses
X 8 1 5 20 0 2 0 2 5 40 3 12 25 0 0 0 3 1 4 2 1 4 5 7 0 0 16 28 0

Savic

Stefan
X 8 1 2 50 0 1 0 2 6 33 3 9 33 0 0 0 5 1 6 0 1 3 0 1 0 0 8 28 0

Takács

Kristóf
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 2 3 0 2 2 1 1 0 0 3 10 0

Ferencz

Csaba
9 1 3 33 1 1 100 1 7 14 3 11 27 2 3 67 4 0 4 0 1 1 1 0 0 0 4 29 0

Henry

Jalen Joseph
8 4 5 80 0 1 0 0 1 0 4 7 57 0 0 0 2 2 4 0 1 4 1 0 1 0 10 19 0

Martinez

Ralf Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -2 11 0

Kenéz

Csaba László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 7 0

Krivacevic

Markó
2 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 6 0

Durázi

Krisztofer
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 15 34 44 3 10 30 9 27 33 27 71 38 7 12 58 24 11 35 5 9 25 17 14 2 1 85 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek