Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Felsőház- 2021/2022
2022. április 16. | 18:00
4. forduló
Arena Savaria
84 -72
(20-13, 23-10, 22-21, 19-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Söjtöry Tamás Ferenc, Goda László (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Konakov : Gratulálok a csapatomnak, mert nagyon komoly teljesítményt tettek le a fiúk a védőoldalon. Készültünk a Körmendből és tudtuk, hogy nagyon jól támadó csapat. Külön ki kell emelnem, hogy mindezt 3, illetve a második félidőben már 4 játékos hiányába tette meg a csapatunk. Örülök, hogy sikerült elérni az első célunkat, hogy meg legyen az első hely. Most lesz egy kis idő felépíteni a sérültjeinket. Marv, GG sérülése vélhetően nem olyan súlyos, de Kovács Benedekre 3-4 hetes pihenő vár. Köszönjük a szurkolóknak, hogy itt voltak velünk. Boldog Húsvétot kívánok mindenkinek!

Vendég edző nyilatkozata
Antonis Constantinides : Gratulálok a Falco csapatának, megérdemelten nyertek. A különbség is inkább ránk nézve hízelgő. Sajnálom, hogy három ilyen jó meccs után, pont most nem ment a játék. Érezhető volt, hogy a hazai csapat mentálisan jobb állapotban van és ez ma döntő volt. A végéről csak annyit mondanék, hogy én annyira tisztelek egy csapatot, mint amennyire az a csapat az enyémet. Én ezt nem éreztem ma, és ezért voltak az időkérések és a beszélgetés Váradi Benedekkel. Végezetül szeretném megköszönni a szurkolóinknak a bíztatást, és boldog, kellemes húsvéti ünnepet kívánok mindenkinek.

Hazai játékos nyilatkozata
Perl Zoltán : Nagyon hamar sikerült megszerezni a momentumot és onnantól kezdve sem a vezetést, sem a komolyabb előnyt nem adtuk ki a kezünkből. Az első félidő nagyon jól sikerült, a második félidőben azért voltak gyengébb időszakaink is. Szeretnék gratulálni mindkét szurkoló tábornak, mert remek hangulatú rangadót játszottunk. Kellemes Ünnepetek kívánok Mindenkinek!

Vendég játékos nyilatkozata
Takács Kristóf : Gratulálok a Falconak, megérdemelt győzelmet arattak. Érződött rajtunk, hogy mentálisan nem voltunk jobbak a szombathelyieknél. Nagyon nincs is mit mondanom, mennünk kell tovább. Előre nézünk és dolgozunk!


Dobástérkép
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely
Egis Körmend
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 25 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 9
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:43 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely
Egis Körmend
56%
59%
2p ktáv.
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely
Egis Körmend
50%
43%
3p táv.
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely
Egis Körmend
35%
29%
1p bünt.
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely
Egis Körmend
86%
57%
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely Egis Körmend
Szerzett labda 8 6
Eladott labda 18 10
Lepattanó 37 20
Gólpassz 24 13
Fault 17 21
VAL 125 83
Statisztika
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Somogyi

Ádám
X 3 1 3 33 0 0 0 0 6 0 1 9 11 1 2 50 0 1 1 1 3 2 3 8 2 1 6 31 0

Hawkins

Deontae Divine
X 4 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 2 2 100 1 3 4 0 1 0 1 1 0 0 6 29 0

Keller

Ákos
X 12 3 6 50 0 0 0 1 1 100 4 7 57 3 3 100 8 1 9 1 2 1 3 2 1 0 23 27 0

Váradi

Benedek
X 16 3 5 60 1 2 50 2 6 33 6 13 46 2 2 100 6 2 8 5 3 2 3 5 0 0 27 26 0

Clark JR

Marvin Deray
X 13 2 4 50 0 0 0 3 5 60 5 9 56 0 0 0 3 3 6 1 0 1 0 1 0 0 17 15 0

Perl

Zoltán
24 5 9 56 0 0 0 2 3 67 7 12 58 8 9 89 2 1 3 0 1 1 7 4 1 1 32 28 0

Barac

Boris
7 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 3 4 75 4 1 5 0 3 4 3 1 0 0 11 24 0

Verasztó

Péter
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 1 1 0 5 3 1 1 0 0 2 14 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 1 6 0

Horváth

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Golomán

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 18 32 56 1 2 50 9 26 35 28 60 47 19 22 86 24 13 37 8 18 17 21 24 4 2 125 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

White

Maliek Azziek
X 15 4 6 67 0 2 0 2 6 33 6 14 43 1 2 50 1 1 2 3 4 1 1 3 1 1 12 36 0

Stokes

Kamau Thutmoses
X 10 3 7 43 0 1 0 1 5 20 4 13 31 1 2 50 1 1 2 2 0 4 5 4 0 1 13 30 0

Savic

Stefan
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 0 1 5 1 1 0 0 3 18 0

Henry

Jalen Joseph
X 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 1 0 0 -3 12 0

Martinez

Ralf Ádám
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Ferencz

Csaba
19 3 4 75 2 2 100 3 5 60 8 11 73 0 0 0 3 0 3 0 1 3 1 1 0 0 20 29 0

Gordon

Wesley Jamaal
15 7 12 58 0 0 0 0 0 0 7 12 58 1 2 50 3 2 5 0 2 4 3 1 1 2 17 28 0

Durázi

Krisztofer
5 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 1 1 100 0 0 0 1 1 0 3 1 0 0 7 21 0

Takács

Kristóf
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 1 3 1 0 0 7 18 0

Krivacevic

Markó
6 2 2 100 1 1 100 0 0 0 3 3 100 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 7 6 0

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kenéz

Csaba László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 22 37 59 3 7 43 6 21 29 31 65 48 4 7 57 13 7 20 6 10 21 17 13 2 4 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek