Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Felsőház- 2021/2022
2022. április 13. | 18:00
3. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
75 -69
(21-21, 22-14, 18-21, 14-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Kapitány Gellért, Minár László Balázs (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Antonis Constantinides : Előszőr is gratulálok a Szolnoknak a Magyar Kupa győzelemhez, az ellenük vívott meccs, akkor számunka ébresztő jellegű volt, ami ma meg is látszott. Megmutattuk, hogy hazai pályán ki a főnök, ezt kértem a játékosoktól, és nagy győzelmet arattunk, úgy, hogy mérkőzés közben kiesett Wesley Gordon, ami miatt, újabb erőtartalékokat kellett felhasználnunk, de a lényeg a győzelem.

Vendég edző nyilatkozata
Durázi Krisztofer : Iszonyatosan nehéz meccs volt, és nagy győzelem ez a mai. Eddig is úgy éreztem, hogy beleadtunk mindent, de most, már a második hely is elérhetővé vált, így megyünk tovább, és remélem, hogy ugyan ez a küzdés jellemez majd minket a folytatásban.

Hazai játékos nyilatkozata
Marjan Cakarun : Egyszerűen nem voltunk elég jók, nem tudok erre mást mondani. A Körmendről tudtuk, hogy nehéz ellenfél, és hazai pályán többnyire 50%-al jobban teljesít, ez látszott a mai teljesítményükön, gratulálok nekik a győzelemhez, mi pedig folytatjuk tovább.

Vendég játékos nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a Körmendnek a mai győzelméhez, véleményem szerint annak ellenére, hogy voltak jobb periódusaink, egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni az ellenfél agresszív védekezésével. Sajnos meccs közben folyamatosan rövidült a kispadunk, és a csapatmunka se igazán működött a mai napon. Ennél jobb teljesítmény kell, hogy a bajnokságban ilyen nehéz meccseket hozni tudjunk.


Dobástérkép
Egis Körmend
Szolnoki Olajbányász
Egis Körmend
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 6
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 33:43 01:42
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Szolnoki Olajbányász
61%
52%
2p ktáv.
Egis Körmend
Szolnoki Olajbányász
0%
50%
3p táv.
Egis Körmend
Szolnoki Olajbányász
35%
16%
1p bünt.
Egis Körmend
Szolnoki Olajbányász
87%
75%
Egis Körmend Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 7 12
Eladott labda 15 12
Lepattanó 34 31
Gólpassz 12 9
Fault 25 23
VAL 106 91
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stokes

Kamau Thutmoses
X 20 2 4 50 0 1 0 3 6 50 5 11 45 7 7 100 6 0 6 2 5 3 10 2 0 0 29 34 0

White

Maliek Azziek
X 19 6 11 55 0 0 0 1 3 33 7 14 50 4 5 80 4 2 6 1 3 3 4 6 0 0 25 32 0

Savic

Stefan
X 2 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 2 1 3 0 5 4 3 1 0 0 0 20 0

Takács

Kristóf
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 4 0 4 0 2 5 1 1 1 0 6 15 0

Gordon

Wesley Jamaal
X 6 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 7 8 0

Ferencz

Csaba
12 2 2 100 0 0 0 2 5 40 4 7 57 2 3 67 2 0 2 2 0 2 1 0 0 0 13 29 0

Durázi

Krisztofer
7 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 2 0 2 1 0 1 0 0 3 0 10 25 0

Henry

Jalen Joseph
4 2 4 50 0 1 0 0 1 0 2 6 33 0 0 0 7 1 8 1 0 5 0 1 2 0 12 22 0

Martinez

Ralf Ádám
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 3 9 0

Krivacevic

Markó
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 6 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kenéz

Csaba László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 19 31 61 0 4 0 8 23 35 27 58 47 13 15 87 30 4 34 7 15 25 20 12 6 0 106 200
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Badzim

Roko
X 6 2 2 100 0 1 0 0 5 0 2 8 25 2 2 100 2 0 2 1 2 6 2 1 0 1 4 29 0

Cakarun

Marjan
X 24 6 10 60 3 4 75 0 0 0 9 14 64 6 6 100 9 2 11 2 1 1 5 1 0 2 37 29 0

Subotic

Bojan
X 3 1 1 100 0 2 0 0 3 0 1 6 17 1 4 25 6 1 7 4 2 4 5 3 0 1 12 25 0

Pongó

Máté
X 6 0 1 0 0 1 0 2 2 100 2 4 50 0 0 0 3 1 4 1 3 2 1 1 0 0 8 22 0

Pallai

Tamás Ottó
X 2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 -1 17 0

Young

Brandon
10 0 3 0 2 2 100 1 2 50 3 7 43 3 4 75 0 0 0 2 3 3 5 2 0 0 11 28 0

Cummings

Markeith
14 4 6 67 0 0 0 0 3 0 4 9 44 6 7 86 5 1 6 1 1 2 5 1 0 1 20 28 0

Rudner

Gábor
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 10 0

Kovács

Péter
2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 1 0 9 0

Gilszki

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Csornai

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 16 31 52 5 10 50 3 19 16 24 60 40 18 24 75 25 6 31 12 12 23 24 9 0 6 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek