MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Középház- 2021/2022

2022. 04. 16 | 18:00

4. forduló

(21-13, 24-21, 14-22, 25-28, 8-5)

Helyszín: Messzi István Sportcsarnok

Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs , Csabai-Kaskötő Brigitta , Makrai Márton

Ellenőr: Vághy Tamás János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Forray Gábor : Nem tudom hova fokozni a szavakat, nagyon büszke vagyok a csapatomra, fantasztikus amit produkáltak. 17 nap alatt 7 meccset játszottunk pihenő nélkül. Az utolsó leheletünkig küzdöttünk, a szívünk vitt minket előre. Vert helyzetből harcoltuk ki a hosszabbítást. Ezt magunknak köszönhetjük, mert puhán jöttünk ki a harmadik negyedre, és ezt a Kaposvár kihasználta, ritmust fogtak. Aztán mindig volt náluk valaki, aki extra dobást mutatott be, és így hátrányba kerültünk. Onnan kapaszkodtunk vissza az utolsó pillanatokban. A hosszabbításban fegyelmezettebbek voltunk, és nagyon jól védekeztünk. Nem tudom honnan szedtük ehhez az erőt, de le a kalappal. Fognak most kapni pár nap pihenőt a játékosok, nagyon megérdemlik. Lezárult az első kör a számunkra, ebből hármat nyertünk, ami jónak mondható. Nincs még vége, van hátra négy további fontos meccs, azokra kell fókuszálnunk. Köszönöm a szurkolóknak a fergeteges biztatást, ők adták azt a plusz erőt, ami kellett a győzelemhez.

Vendég edző nyilatkozata

Nikola Lazic : Az első félidőben jobb ritmusban játszott a Kecskemét, mi puhán játszottunk. Mindkét csapat számára fontos meccs volt, a második félidőben sokkal jobban védekeztünk, jól kosárlabdáztunk, de az utolsó percben nem koncentráltunk eléggé, nem a megbeszéltek szerint játszottunk, és ez okozta a vesztünket.

Hazai játékos nyilatkozata

Xavier Pollard : Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, majd a harmadik negyedben visszahoztuk a mérkőzésbe a Kaposvárt, a végén pedig nagyot kellett hajráznunk, hogy hosszabbításra mentsük a találkozót. Többször buktunk már el hosszabbítást a szezon során, azokból sokat tanultunk. A védekezés nagyon jól működött ebben a periódusban, ezzel nyertünk végül. Gratulálok az egész csapatnak ehhez a fontos sikerhez.

Vendég játékos nyilatkozata

Quincy Diggs : Magunkat vertük meg, nyert meccset veszítettünk el. Tanulnunk kell ebből a leckéből. Szerdán újabb meccs vár ránk, ott javíthatunk.

Statisztika

team logo Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Pollard Xavier Tevin Joseph Pollard Xavier Tevin Joseph * 29 40 2 3 66.7 4 7 57.1 4 7 57.1 5 6 83.3 7 1 8 0 4 3 6 1 0 0 32 0 0 0 0
0 Klobucar Jaka Klobucar Jaka * 18 35 1 4 25 1 2 50 3 7 42.9 5 6 83.3 6 2 8 1 4 2 6 5 1 0 26 0 0 0 0
0 Milutinovic Andreja Milutinovic Andreja * 11 35 1 2 50 2 2 100 1 6 16.7 2 2 100 6 2 8 1 0 4 3 4 0 0 21 0 0 0 0
0 Dramicanin Rastko Dramicanin Rastko * 14 30 1 2 50 1 4 25 2 6 33.3 4 6 66.7 5 4 9 0 1 1 3 1 0 0 16 0 0 0 0
0 Fazekas Máté Fazekas Máté * 2 3 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
0 Wittmann Krisztián Wittmann Krisztián 6 34 0 1 0 0 1 0 1 8 12.5 3 3 100 1 0 1 3 2 4 3 6 0 1 8 0 0 0 0
0 Karahodzic Kemal Karahodzic Kemal 9 28 2 3 66.7 1 3 33.3 0 0 0 3 4 75 5 1 6 0 3 4 6 1 2 0 17 0 0 0 0
0 Kiss Dávid Kiss Dávid 0 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 0 0 0 0
0 Ivkovic Milán Ivkovic Milán 3 6 0 0 0 0 1 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 0 5 0 0 0 0
0 Tóth Barna Tóth Barna 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Tóth Balázs Tóth Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Botka Botond Botka Botond 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
92 225 7 15 46.7 10 22 45.5 12 35 34.3 22 27 81.5 35 10 45 5 14 22 27 18 3 1 128
team logo Kaposvári KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Hilliard IV Nimrod Andrew Hilliard IV Nimrod Andrew * 19 43 2 4 50 3 6 50 3 8 37.5 0 2 0 1 1 2 1 1 2 4 7 1 1 21 0 0 0 0
0 Martin Jr. Wayne Ernest Martin Jr. Wayne Ernest * 18 35 2 3 66.7 6 8 75 0 2 0 2 7 28.6 9 1 10 1 2 5 8 3 0 0 28 0 0 0 0
0 Price Timothy Terell Price Timothy Terell * 19 20 2 3 66.7 6 9 66.7 0 1 0 3 3 100 7 0 7 1 1 5 2 5 0 0 28 0 0 0 0
0 Hendlein Roland Hendlein Roland * 2 14 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 2 1 0 0 1 0 0 7 0 0 0 0
0 Plézer Gábor Plézer Gábor * 1 10 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Diggs Quincy Johann Diggs Quincy Johann 18 34 1 1 100 1 2 50 4 10 40 2 2 100 4 0 4 3 2 3 1 1 0 0 18 0 0 0 0
0 Ford Xavier Teronne Ford Xavier Teronne 8 30 0 1 0 1 5 20 2 5 40 0 0 0 4 0 4 0 2 4 6 2 0 1 10 0 0 0 0
0 Bogdán Benedek Bogdán Benedek 0 17 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0
0 Csorvási Milán Csorvási Milán 4 10 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 1 5 0 0 0 0
0 Puska Bence Puska Bence 0 10 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
0 Krnjajski Boris Krnjajski Boris 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0
0 Paár Márk Paár Márk 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
89 225 9 14 64.3 18 33 54.5 9 27 33.3 8 16 50 32 3 35 8 11 27 22 21 1 4 119

Dobástérkép

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 14 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 11
Vezetés váltás 12
Egyenlő eredmények száma 11
Csapat vezetési ideje 30:18 07:42
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
47%
64%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
45%
55%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
34%
33%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
81%
50%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Kaposvári KK
Szerzett labda 5 8
Eladott labda 14 11
Lepattanó 45 35
Gólpassz 18 21
Fault 22 27
VAL 128 119