MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Középház- 2021/2022

2022. 04. 13 | 18:00

3. forduló

first teams logo

Kaposvári KK

2022. 04. 13 | 18:00

93 - 85

MVM-OSE Lions

second teams logo

(27-21, 23-23, 25-22, 18-19)

Helyszín: Kaposvár Aréna

Játékvezetők: Papp Péter , Ádám József , Sörlei Attila

Ellenőr: Bogárdi János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Szőke Balázs : Mindenek előtt jobbulást kívánok Nikola Lazicsnak, mielőbb visszavárja a csapat! Fontos megemlíteni, hogy Filipovics Gordannal közösen meccseltünk és nagyon örülök a sikernek. Kihagytuk a Magyar Kupát, kicsit ritmustalanok voltunk, talán ennek tudható be a szegedi vereség. Ezúttal jó támadtunk, kevés eladott labdával dolgoztunk. Voltak végre hárompontosaink is, ami nélkül nagyon nehéz nyerni. A fiúk elfogadták az utasításainkat és végig partnerek voltak. Most már a Kecskemét elleni meccsre készülnünk, oda is nyerni megyünk.

Vendég edző nyilatkozata

Sebastjan Krasovec : Először is gratulálok a Kaposvárnak, megérdemelt győzelmet arattak! Úgy érzem, jobban akarták a sikert. Jól rajtoltak a mérkőzésen, mi pedig puhán játszottunk. Az elején nem úgy védekeztünk, ahogy korábban szoktunk. Sok könnyű helyzetet elhibáztunk, ha betaláltunk, akkor pedig azonnal válaszolt az ellenfél. Nem játszottunk jól, de nincs sok időnk, innentől a következő találkozóra kell koncentrálnunk.

Hazai játékos nyilatkozata

Csorvási Milán : Nagyon örülök, hogy újra tudtam játszani a srácokkal, köszönöm Szikónak, hogy lehetőséget adott. Igaz voltak hullámvölgyek, de jó csapat vagyunk és ezeket korrigálni tudtuk. Végig kézben tartottuk a mérkőzést.

Vendég játékos nyilatkozata

Blaz Mesicek : Tudtuk, hogy fizikálisan játszik az ellenfél, ennek ellenére sok kosarat engedtünk nekik első szándékból. Ha egy csapat hazai pályán 93 pontot szerez, azt nehéz megverni.

Statisztika

team logo Kaposvári KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Hilliard IV Nimrod Andrew Hilliard IV Nimrod Andrew * 17 31 3 3 100 1 1 100 3 4 75 0 0 0 4 0 4 1 1 3 2 3 0 0 25 0 0 0 0
0 Martin Jr. Wayne Ernest Martin Jr. Wayne Ernest * 20 29 5 8 62.5 0 2 0 0 2 0 10 14 71.4 9 1 10 1 2 3 7 0 0 0 25 0 0 0 0
0 Price Timothy Terell Price Timothy Terell * 21 28 3 7 42.9 2 2 100 3 5 60 2 2 100 3 1 4 1 2 2 4 5 0 1 27 0 0 0 0
0 Hendlein Roland Hendlein Roland * 8 28 1 1 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 4 2 6 0 0 3 0 3 0 0 17 0 0 0 0
0 Plézer Gábor Plézer Gábor * 0 13 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 1 0 -1 0 0 0 0
0 Ford Xavier Teronne Ford Xavier Teronne 12 19 2 4 50 2 4 50 1 2 50 1 2 50 1 1 2 0 1 3 1 2 0 0 10 0 0 0 0
0 Diggs Quincy Johann Diggs Quincy Johann 2 19 1 2 50 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 3 1 1 1 4 0 0 10 0 0 0 0
0 Csorvási Milán Csorvási Milán 11 14 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 7 8 87.5 1 1 2 0 0 3 4 2 0 0 17 0 0 0 0
0 Krnjajski Boris Krnjajski Boris 2 12 0 0 0 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 3 1 1 0 0 3 0 0 0 0
0 Puska Bence Puska Bence 0 7 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -2 0 0 0 0
0 Bogdán Benedek Bogdán Benedek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Paár Márk Paár Márk 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
93 200 17 29 58.6 6 10 60 9 21 42.9 20 26 76.9 26 7 33 7 9 23 20 20 1 1 131
team logo MVM-OSE Lions
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Burns Elijah Ross Burns Elijah Ross * 13 35 4 6 66.7 0 0 0 0 1 0 5 5 100 9 2 11 0 0 2 6 2 1 0 30 0 0 0 0
0 Ihring Mario Ihring Mario * 12 31 2 3 66.7 0 3 0 2 4 50 2 2 100 3 1 4 3 3 2 5 10 0 0 25 0 0 0 0
0 CALHOUN Omar Lashun CALHOUN Omar Lashun * 12 27 0 2 0 0 2 0 4 8 50 0 0 0 2 0 2 0 2 2 0 1 0 0 5 0 0 0 0
0 Molnár Márton Molnár Márton * 11 18 5 8 62.5 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 3 4 1 0 4 1 1 0 0 14 0 0 0 0
0 Carev Aleksej Carev Aleksej * 0 10 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 1 -1 0 0 0 0
0 Mesicek Blaz Mesicek Blaz 23 24 7 9 77.8 0 2 0 0 4 0 9 10 90 0 3 3 0 1 1 8 0 0 0 24 0 0 0 0
0 Ruják András Baldvin Ruják András Baldvin 7 22 2 4 50 0 0 0 0 2 0 3 3 100 1 2 3 1 1 0 2 3 0 0 11 0 0 0 0
0 Parrish Alfred Brandon Parrish Alfred Brandon 3 19 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 2 50 3 1 4 0 0 5 1 1 0 0 4 0 0 0 0
0 Dorogi Gergő Dorogi Gergő 4 10 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 3 0 0 0 0
0 Mucza Tamás Mucza Tamás 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0
0 Garamvölgyi Ákos Tibor Garamvölgyi Ákos Tibor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Tóth Bence Miklós Tóth Bence Miklós 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
85 200 23 35 65.7 0 8 0 6 25 24 21 24 87.5 21 12 33 5 8 20 23 21 1 1 118

Dobástérkép

Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
Kaposvári KK
MVM-OSE Lions

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 14 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 34:04 02:16
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
59%
66%
2p ktáv.
Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
60%
0%
3p táv.
Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
43%
24%
1p bünt.
Kaposvári KK
MVM-OSE Lions
77%
88%
Kaposvári KK MVM-OSE Lions
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 9 8
Lepattanó 33 33
Gólpassz 20 21
Fault 23 20
VAL 131 118