Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Alsóház- 2021/2022
2022. április 27. | 18:00
5. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
86 -83
(25-16, 19-27, 27-18, 15-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Söjtöry Tamás Ferenc, Csabai-Kaskötő Brigitta (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Emir Mutapcic : Mindig jobb megnyerni a mérkőzést, mint elveszteni. Ez volt az utolsó mérkőzés a hazai pályán és örülök annak, ahogy a csapat játszott a Pécs ellen. A sérültek miatt Makkos Dávidnak és Csuti Kornélnak adtunk több lehetőséget. Örülök, hogy fiataljaink jól szálltak be a meccsbe és főleg a védekezésben mutatott teljesítményükre vagyok igazán büszke. A mérkőzésről annyit szeretnék mondani, hogy a Pécs is hiányos kerettel érkezett, de ennek ellenére meg kellett nyernünk a találkozót, ami nem ment könnyen. Az a legfontosabb, hogy az elmúlt öt hónap munkáját sikerült jól lezárnunk.

Vendég edző nyilatkozata
Drazen Brajkovic : Fontos mérkőzés volt a mai. Mindenki tisztában van, hogy utolsó helyen állunk. Ezt a mérkőzést is már a playout-ra való felkészülésre használtuk fel. Támadásunk jól működött, főleg védekezésben voltak hibáink. Új edző vagyok, mindössze nyolc edzésem volt a csapattal, próbálom összeszedni a fiúkat és a legjobb formánkat hozni a Paks ellen.

Hazai játékos nyilatkozata
Németh Ákos : Örülök, hogy jó szájízzel fejeztük be a bajnokságot. Nyilván szezon előtt egyik csapatnak sem az volt a célja, hogy itt az alsóházban játsszon a szezon végén. Az előző fordulóban sikerült kiharcolnunk a bennmaradást, így a tétnélküli mérkőzésen több lehetőséget kaphattak a fiatalok is, akik jól szálltak be a padról. Az utolsó összecsapáson is az lesz a cél, hogy a fiatalokat beépítsük a csapatba és sok játékpercet kapjanak. Természetesen győzelemmel szeretnénk zárni az évet.

Vendég játékos nyilatkozata
Meleg Gergő : Gratulálok a ZTE csapatának! Nekik nem bírt téttel ez az összecsapás, de ennek ellenére mindent beleadtak és nyerni akartak. Nekünk is fontos lett volna nyerni, hiszen pályaelőnyből szerettük volna kezdeni a playoutot. Megtettünk mindent, próbáltunk gyakorolni az új játékainkat, csiszolni a védekezést, betartani amit az edző kért tőlünk. Most ennyi sikerült, de már előre tekintünk és készülünk az ASE ellen.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Pécsi VSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
Pécsi VSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 35:52 02:54
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Pécsi VSK-VEOLIA
60%
59%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Pécsi VSK-VEOLIA
64%
0%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Pécsi VSK-VEOLIA
32%
21%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Pécsi VSK-VEOLIA
75%
76%
Zalakerámia ZTE KK Pécsi VSK-VEOLIA
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 14 9
Lepattanó 39 31
Gólpassz 11 20
Fault 22 16
VAL 110 114
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wilson

Derrick
X 19 6 7 86 1 2 50 1 4 25 8 13 62 2 2 100 3 0 3 0 1 1 2 3 1 0 22 29 0

Holton

Jonathan Leon
X 14 1 3 33 0 0 0 4 10 40 5 13 38 0 0 0 7 2 9 1 1 4 1 0 0 1 16 28 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 17 4 6 67 3 4 75 0 2 0 7 12 58 3 4 75 6 3 9 3 3 2 6 1 1 0 28 26 0

Horti

Bálint
X 2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 20 0

Takács

Martin
X 6 2 5 40 1 1 100 0 1 0 3 7 43 0 0 0 3 0 3 1 5 0 0 3 0 2 4 20 0

Németh

Ákos
10 3 5 60 1 1 100 0 0 0 4 6 67 2 4 50 4 2 6 1 1 4 3 4 0 0 19 26 0

Polster

Attila
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 4 0 4 0 0 3 0 0 0 0 5 17 0

Makkos

Dávid
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 3 13 0

Csuti

Kornél
7 1 1 100 1 1 100 1 1 100 3 3 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 8 11 0

Révész

Ádám
4 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 2 2 100 1 2 3 0 1 4 2 0 0 0 5 10 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szalay

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 21 35 60 7 11 64 7 22 32 35 68 51 9 12 75 30 9 39 6 14 22 16 11 2 3 110 200
Pécsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Donovan Treveon

Donaldson
X 8 1 5 20 0 2 0 1 6 17 2 13 15 3 4 75 4 1 5 0 0 3 5 4 0 0 10 37 0

Haynes-Jones

Samajae Naeem
X 18 7 9 78 0 2 0 1 4 25 8 15 53 1 2 50 2 1 3 3 1 3 5 8 0 1 28 36 0

Ivosev

Tamás
X 22 9 11 82 0 0 0 0 2 0 9 13 69 4 5 80 9 2 11 1 3 0 5 2 1 1 34 31 0

Meleg

Gergő Zoárd
X 10 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 3 4 75 0 0 0 2 3 2 2 2 0 0 9 29 0

Brkic

Veljko
X 17 6 14 43 0 0 0 0 1 0 6 15 40 5 6 83 5 5 10 1 1 2 5 2 2 0 26 27 0

Goldring

Gergő
6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 5 23 0

Bíró

Olivér
2 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 0 0 0 0 2 2 2 0 4 0 1 0 0 2 17 0

Futó

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Farkas

Sándor Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popadic

Miljan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 26 44 59 0 4 0 5 24 21 31 72 43 16 21 76 20 11 31 10 9 16 22 20 3 2 114 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek